Aki nem aggódott a BLM-zavargások áldozatai és a 2016-os választások utáni, Hillary-párti rallik miatt, az ne aggódjon most se Amerikáért.
Rémisztőnek nevezte a washingtoni kapitóliumon történteket Sárosi Péter („jogvédő és történész, a Jogriporter Alapítvány igazgatója és a Drogriporter.hu szerkesztője”), aki szerint Donald Trump tudatosan és szisztematikusan hazudott a népnek a választási csalásokkal kapcsolatban, amelyekről a bíróságok sorra kimondták, hogy nem történtek meg, „és ezért a hazugságért milyen szörnyű árat kell fizetni. Négy ember meghalt, a társadalom sokkhatás alatt, és az amerikai demokrácia nemzetközi reputációja romokban.”
S ezek mind, beleértve Sárosit is, nem aggódtak a BLM-zavargások miatt, a marxista BLM által tönkretett életek és a tüntetések halálos áldozatai nem késztették őket a mozgalom elítélésére, nyilván azért, mert szerintük annak az oka az (amúgy nem létező) rendszerszintű rasszizmus meg hát Trump, Trump, Trump.
Hogy a bíróságok mit mondanak ki, az egy dolog, lehet körbehordozni bírósági végzéseket, ettől még nyíltan bevallott tény például, hogy a menedékvárosokban (sanctuary city) az állampolgársággal nem rendelkező legális és illegális bevándorlók szavazhatnak a helyi voksolásokon, a névjegyzék pedig ugyanaz, amit a szövetségi választásokon is használnak. A szavazással nagyon könnyű visszaélni, ezt régóta tudják az amerikaiak, és valójában a személyi igazolvány kötelező bevezetésével lehetne megoldani a problémát, de ház ahhoz nekik nem fűlik a foguk. Vajon ha a bíróságok Trumpéknak adtak volna igazat, akkor mennyire magasztalná őket a magyar jogvédő?
A BLM-zavargásokban több ember halt meg négynél, sokkhatás alatt volt a társadalom, de Sárosi mindezt menthetőnek tartotta azért, mert „rendszerszintű rasszizmus”, meg nyilván „érthető indulatok”.
Arra sem emlékszem, hogy Sárosi elítélte volna a 2016-os választások utáni, Hillary-párti utcai hisztikéket, meg baja lett volna azzal, hogy Hillary Clinton utána még jó ideig kétségbe vonta a választás eredményét.
A jogvédők ugyanis csak egy irányba tudnak aggódni. Szánalmas.
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Amerika új Európa politikájában több ponton visszaköszönnek a magyar miniszterelnök meglátásai, ami nem jósol szép jövőt az Unió vezetésének.
A jobboldali svájci médiavállalkozó fenyegetés helyett lehetőséget lát a tengerentúli tervekben.
Fényes jövő előtt áll a magyar alumíniumipar.
Az Egyesült Államok elnöke újabb húsz ország állampolgáraival szemben vezet be teljes vagy részleges beutazási korlátozásokat, nemzetbiztonsági okokra hivatkozva.
Merz, Tusk és a többiek minden eddiginél mélyebbre süllyedtek.
Az Egyesült Államok „platina” biztonsági garanciát kínál Kijevnek, míg Európa inkább csak a szájkaratéban erős.
Nem megy el a rivális.
A négyéves Medárd napok alatt belopta magát egy ország szívébe. Hőstettét és helytállását jó ideig nem fogjuk feledni. De egyre több helyen felmerül a kérdés, hogy is írjuk helyesen az életet mentő köszönését. Utánajártunk!
