Az amatőröknek soha nincsenek kételyeik

2020. december 15. 9:22

Szentesi Zöldi László
Facebook
Szomorú látlelete az ügy a magyar jobboldali-nemzeti tábor szellemi elvárásainak.

„Komoly a veszély, hogy a pozsonyi csatából is tehetségkutatót rendeznek majd, és mindenki belebőgheti a légtérbe a maga hülyeségeit.

Felfoghatatlan, hogy állítólag nemzeti gondolkodású embereknek az 1100 éves magyar történelemből csak erre az egy eseményre van ingerük, persze nem a tények, hanem facebookos baromságok alapján. De nem elég, hogy naponta kell ostobaságokat olvasni, teljesen reménytelen felvilágosítani a hívőket. A részleteket most hadd mellőzzem, a lényeg, hogy gyakorlatilag minden »köztudomású« tény hamis a pozsonyi csata emlékezetével kapcsolatban. Nem tudjuk, pontosan hol volt a csata, nem tudjuk, hányan harcoltak a két oldalon, nem tudjuk, Árpád élt-e a csata időpontjában, ahogy az sem, ott halt-e meg, vagy máshol, nem beszélve a fiairól, akiknek sem az életéről, sem a haláláról nem tudunk jóformán semmit. A csata részletes leírása is teljesen sérült és hamis ezekben a facebookos összefoglalókban, nem beszélve a már itt is cáfolt tévhitről, valójában ugyanis senki nem mondta, hogy a magyarok »kiirtassanak«, sima fordítási hibáról van szó. Az amerikai katonai akadémián nem tanítják a csatát, nincs benne a tankönyvben, nem szerepel a tananyagban (Négyesi Lajos hadtörténész 2013-ban járt utána, az amerikai katonai akadémia részéről a történelem tanszékről érkezett válasz). Az sem véletlen, hogy még senki nem szkennelte be az eredeti szöveget a tankönyvből, csak szolgaian átvette a mások híradását, mert hinni akarta, hogy a pozsonyi csatától ájuldoznak a 21. századi amerikai kadétok.

De nem, az amatőröknek soha nincsenek kételyeik – a hülyeség terjed. Az a szégyenletes helyzet állt elő, hogy mai nemzeti identitásunkba belopakodott a pozsonyi csata kifacsart változata, lassan úgy hivatkozunk rá, mintha bármi ok-okozati kapcsolata volna mai életünkkel. És nem, ne jöjjön senki azzal, hogy ez A CSATA a teljes 1100 évből, mert volt ott még néhány tucat sorsdöntő ütközet 896 és 1945 között – de nem, azokat nem idézgeti senki, azokat nem »titkolták« el, azok senkit nem érdekelnek.

Szomorú látlelete az ügy a magyar jobboldali-nemzeti tábor szellemi elvárásainak. Nyilván sokan felérik ésszel, hogy szólniuk kell, főleg, akik a történészi szakma közelében járnak, vagy maguk is történészek. De mégsem merik, mert nincs bátorságuk népszerűtlen ügyekről beszélni, inkább hallgatnak, nehogy sérüljön a renoméjuk. Ez helytelen eljárás, hiszen az embereket tanítani kell, nem pedig hízelegni nekik. Pláne, ha valamit rosszul tudnak, ha valamit kritikátlanul elfogadnak.

Én »csak« történelem szakon végeztem, írtam pár történeti és néprajzi tárgyú könyvet, történelmi magazint szerkesztettem az Echo TV-ben. Érdeklődő amatőr vagyok, de be is vallom. Azokkal ellentétben, akiknek fogalmuk sincs alapdolgokról, nem tanultak felsőfokon történettudományt, nem publikálnak szakkérdésekben, nem ismerik a forrásokat, következésképpen képtelenek forráskritikát végezni, nincsenek régészeti, térképészeti, alapismereteik, nem tudnak semmit a segédtudományokról, de magas lóról osztják ki a szakmabelieket.

Vegyétek úgy, hogy szóltam. Nem mintha bármit is tehetnék, de az értelmesebbek talán elgondolkodnak, hogy érdemes-e a történészi szakma kérdéseibe kívülről, tudás, felkészültség nélkül beleszövegelni-e vagy sem. Illúzióim nincsenek. Amikor tisztáztam, hogy Apponyi Albert nem mondta a neki tulajdonított jóslatot a trianoni diktátum sírásóiról, még én lettem lecseszve, hogy miért oszlatom szét a szép hiedelmeket... Mintha a történettudomány, a tények helyett az álmok volnának fontosak. Igen, sajnos, a nemzeti oldalon a látszat sokszor a fontosabb a valóság helyett. Szerintem a legtöbb embernek igénye sincs ismeretei szélesítésére, megelégszik azzal, ami megfelel előzetes elképzeléseinek. A tényeket és a nála felkészültebb emberek ismeretanyagát lebecsüli, mintha éppen a történettudomány nem olyan mesterség lenne, mint egy óceánjáró vezetése vagy egy hokedli elkészítése.

Végezetül annyit, hogy nyugi, azonnal tiltalak, ha bunkó vagy tiszteletlen vagy. Ahogyan eddig is, ezután is. Ha »csalódsz« bennem, mert »nem ezt vártad«, az sem érdekel, keress és kövess olyasvalakit a Facebookon, aki kielégíti a szellemi igényeidet. Egyáltalán nem érdekelsz, én tudom, mit beszélek, rajtad pedig nem segíthetek. Mindenki más: welcome!”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 219 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az avarok sorsát elkerültük. Talán az a 'képzeletbeli' csata is közrejátszott, nem csak majd a kereszténység felvétele.

Lesz valami ami a Pozsonyi csatát dolgozza fel, emlékszem valamire, de nem tudom pontosan...Ami Szentesit illeti nagyon jó volt a Sajtóklubban, de történt vele valami. Nem tudom mi, kár érte, de ezt heveri ki.Abban igaza van, hogy a magyar történelem megítélése végletes, de hogy ne lehessen belőle filmet, musicalt készíteni, az azért túlzás.

Lesz valami ami a Pozsonyi csatát dolgozza fel, emlékszem valamire, de nem tudom pontosan...Ami Szentesit illeti nagyon jó volt a Sajtóklubban, de történt vele valami. Nem tudom mi, kár érte, de ezt heveri ki.Abban igaza van, hogy a magyar történelem megítélése végletes, de hogy ne lehessen belőle filmet, musicalt készíteni, az azért túlzás.

Igen ez mind igaz, de ez nem szokta zavarni a többi népet. Senki sem tekint így a saját nemzetére. Azok pedig, akik felróhatnak valamit, azok már nem léteznek. Mint mondjuk a kelták...

Szeretném felhivni a figyelmedet, hogy a balliberális véleménye azonnal, minden bizonyíték nélkül tény, ami nem szorul külön bizonyításra! Ellenben veled, akinek a bizonyítékai nyugodtan figyelmen kívül hagyható, hiszen , fasiszta, náci és rasszista! Mert ez a demokrácia, amiben élünk!

Hangulatjavítónak Archibald MacLeash:
A Time-Life Magazine 1956. december 10-i számában megjelent drámai sorai az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik legfontosabb publicisztikai eredménye.
"Magyarország népének
Nem a magyar forradalomról beszélünk. A magyar haláltusáról beszélünk. Attól a pillanattól kezdve, hogy a kommunista rezsím Budapesten lövetett a fegyvertelen tömegre és így a vitáját a magyar néppel - amit nem tudott megnyerni -, átvitte a politikai vitáról a fegyveres forradalom területére, - amit viszont a szovjet segítséggel nem tudott elveszteni -, a magyar ellenállás letörése elkerülhetetlenné vált.
A világról azt láttuk, hogy az atomháborún kívül nem volt más választása, mint szörnyülködéssel és undorral várni és figyelni egy haragra gerjedt nemzet brutális, módszeres megsemmisítését túlerő és lelkiismeretlen árulás által.
Érthető minden bizonnyal, hogy nekünk itt az Egyesült Államokban szégyenkeznünk kell azért, mert képtelenek vagyunk lépni ebben a rémálomban. Viszont nem szabad elfelejtenünk, hogy ebben a szenvedésben és kínban, többel tartozunk Magyarország népének, mint merő sajnálkozással. Mert a vereségük maga győzelem volt.
Azok a magyar diákok és munkások, nők és harcoló fiatalok többet tettek a kommunizmus jövőjének elreteszelésére, mint egész hadseregek és diplomaták hada annak előtte. Ők többet adtak és többet tettek. Ugyanis, amit tettek az az volt, hogy megmutatták a kommunisták brutális képmutatását egész Ázsiának, egész Afrikának és az egész világnak, hogy világosan láthassa.
Innentől kezdve, amíg emberek élnek bárhol is, akik emlékeznek Magyarország legyilkolására, Szovjet-Oroszország soha többé nem tud a világ elé állni az emberiség jótevőjének pózában.
A magyar halottak letépték az álarcot. A sírokban, ujjaik között tartják az álarc cafatait."

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés