RM: A szerzői jogdíjakból továbbra is mindenki úgy részesül, ahogy azok akkor, amikor az adott dalokat bejelentettük, meg lett beszélve. Az ötletek összességéből gyúródik a nóta, ezért sokszor nehéz számszerűsíteni, hogy kinek mennyi jogdíj jár. Viszont a mi ötleteink az övéikkel gyakran nem értek össze. Ez szakmailag is nehéz út. Észre kell venni, hogy
itt mindkét oldal, a népzene és a könnyűzene is meg van tanulva.
Például ha játszunk egy reagge-t, akkor nem csak kétakkordos esztampengetés van, hanem meg van fejtve a basszus, az aranzs, a népzenét pedig régóta csináljuk, de azt is tanultuk, talán már értünk hozzá. Szerintem amúgy népzeneileg is szintet léptünk az előző években, ma már abban is sokkal jobbak vagyunk.
Viszont, gondolom, akkor új tagok jönnek a távozók helyére.
VM: Igen, konkrétan castingoltunk. A bőgős kérdése volt az egyszerűbb, hiszen ha valaki korrekten, stílusosan lejátssza, amit kell, az rendben van. De a frontember nehezebb kérdés, hiszen ott nem elég csak tisztán és szépen elénekelni a számokat, hanem az illetőnek karakteres személyiségnek kell lennie, olyannak, amire az ember azonnal felfigyel. Egyéni hang kell, amit az ember ezer körül is megismer – Imi hangja is ilyen. Sikerült egy olyan bőgőst találni, aki ezeknek a számoknak basszusszólamát új szintre emelte, de táncházat nem tud lemuzsikálni, mivel nem népzenét tanult, hanem jazz-szakon végzett a Zeneakadémián – Hegyi Zolinak hívják, és egyébként már az egyetemi évek alatt is fel akarta venni a népi bőgőt társhangszernek, csak nem volt rá lehetősége. Így