Torna helyett néptánc kellene az iskolába – a Góbé a Mandinernek

„A menyasszony eleje a vőlegény műhelye” – szól az egyik új Góbé-dal refrénje. 18 karikás lett a Góbé?

Valahogy tudtam, hogy ezzel fogod kezdeni… Nem lettünk 18 pluszosak, nincs benne tiltott szó, mint mikor letakarják a cickót a tévében, de azért nyilván mindenki arra gondol. Meg hát a népdalaink nagy részét azért a szexualitás mozgatja. Itt, a Májer című nótában picit konkrétabbak voltunk.  Ez a szám úgy épül fel, ahogy egy lagzi lefolyik, egyre elszabadultabb a hangulat. Előbb-utóbb előkerülnek a pajzán részletek, aztán góbés hatásként be is vonunk autentikus népzenét is, amikor tetőfokára hág a hangulat. Azért már üzenetei is vannak ennek a nótának, de az üzenetekről nem szeretek beszélni, ezt meghagynánk a közönségnek. A népdalaink sajátossága, hogy mindenki kicsit a maga képére tudja őket formálni. Mi nagyon kevés saját szöveget használunk, itt-ott vannak refrénkiegészítők, de azokat is mondjuk csujogatásokból rakjuk össze. Hiszünk a virágnyelvben, hogy ez így tud mindenkihez szólni. Tisztelem a jó szövegírókat, de mi nem tudunk jobb szövegeket kitalálni a népdaloknál.

Hogy áll össze egy Góbé-lemez?

Számunkra szórakozás a népzene, táncházakban, folkkocsmákban múlatjuk az időt, az ott ért hatásokból dolgozunk. Ha ott egy nóta benyilal, ezt az érzést kreatív utómunkával megpróbáljuk beépíteni a koncertmegjelenésünkbe.

A táncházakban interakció jön létre a táncosok és zenészek között, amikor koncert van, akkor meg az előadás kell, hogy kiváltson valamilyen hatást a hallgatóságban.  Mi ebbe az előadásba visszük bele azokat az élményeinket, amelyeket ez a közeg ad nekünk. 90 százalékban én vagyok a nótafája a zenekarnak, én hozom azt, ami jobban megérint, a srácok pedig nagyon nyitottak zeneileg, rengeteg zenét hallgat mindenki. Hogy a Matyi és Máté milyen zenekarra van épp rákattanva, legyen az akár üzbég rockbanda, az határozza meg, hogy milyen zenét kerítenek a nóta alá. Régen autentikus zenét játszott a banda, de akkor még más volt az összetétele. Abból szeretnénk élni, amit szeretünk csinálni, mindent beáldoztunk azért, hogy zenélni tudjunk. Egyre több koncertfelkérésünk volt még autentikus népzenét játszó időszakunkban is, és akkor gondolkodunk azon, hogy olyan embereknek is szeretnénk eljuttatni ezt az érzést, kultúrszeletet, akikhez nem jut el a népzene. A népzene adott, a nóta ereje elvisz mindent, ha van itt három muzsikus, és ők szívből muzsikálnak neked, az biztos, hogy jó lesz. De egy ilyen rohanó világban, ahol művésznek vannak titulálva mindenki, aki színpadra áll, tartani kell valamiféle lépést a korral. 

Művészek vagytok?

Nem szeretem ezt mondani. Zenészek vagyunk, s a szó szoros értelmében vett népzenészek. Mi a népnek játszunk. Ez kicsit nagyképűen hangozhat, de régen is ezt csinálták a zenészek. Széken például azért nem volt cimbalom, mert nem tudták átvinni a hegyen Bonchidáról, és mert a három főt még épp ki tudták fizetni. De amúgy szerették volna, hogy legyen cimbalom. De itt, Pesten van lehetősége találkozni ezeknek a hangszereknek, hatásoknak, miért ne legyen benne egy koboz, egy cimbalom, minden, amit elbír, s ahogy az emberek együtt tudnak muzsikálni? Működhetne ez a dolog picit nyitottabban a nagyvárosokban. Az ír népzene azért terjedhetett el a világon, mert nem kezdték el hasogatni a szőrszálakat, hogy hm, ezt a nótát lehet-e nyolchúros gitáron játszani, mert csak bendzsón játszották régen, hanem azt mondták, játszd a nótát, amin tudod, hozd a furulyádat, gitárodat. Az, hogy eddig így csináltunk, nagyon autentikus módon, jó, mert így maradhatott fenn a népzenénk. De már birtokában vagyunk a tudásnak. Pedig

Készítettél egy kis videósorozatot a budapesti folkkocsmák világáról. Ezzel meg akartad mutatni a kincset?

Az ötlet Fehér Viktoré, a Kerekes Band dobosáé volt, ő a producer is. Ő hívott fel, hogy el kellene menni kamerákkal, és felvenni, hogy milyen a folkélet Budapesten, és hogy őrzik a hagyományokat, vagy épp inkább buliként fogják ezt fel? Soha nem csináltam még ilyet. Nyilván az én szemszögem érvényesül végig, mivel én eljárok ezekre a helyekre. Egyszerre vagyok bennfentes és kívülálló, mivel nem tudok egy nyolcvannyolc pontos legényest szétcsapni a zenészek előtt a Rácskertben, de a dolog szerves részének érzem magam. Szóval nagyon jól szórakozom egy ilyen buliban. Ezért gondoltunk arra, hogy akik még nem jártak ilyen helyre, nem ismerik ezt a világot, de ki akarnak zökkenni az egysíkú budapesti éjszakai életből, azok számára ez nagy lehetőség lehet, és így tudtunk ennek reklámot csinálni. Meg szerettük volna osztani az élményt. Szőke Barna rendező kiváló munkát végzett.

Végigjártál hat táncházat és egy házibulit. Lesz folytatása a Folkkocsmák világának, vagy ennyi volt?

A tervekben az van, hogy még egy sorozat biztos lesz, ahol a vidéki városok táncházait mutatjuk be. Reméljük, még jobb lesz és még emberközelibb.

Mi az összbenyomásod a budapesti táncházas közegről?

Ha lemész egy gettóbuliba, ahol épp rapháborút folytatnak egymással a feketék, tudod élvezni, de ha te is be akarsz csatlakozni, nem biztos, hogy meg fogod kapni a mikrofont, és nem biztos, hogy nem fogják azt mondani, hogy figyelj, kicsi gyerek vagy, te ide ne gyere. Kicsit ez van a folkközegben is: akik vették a fáradtságot és komoly pödört bajuszt növesztettek maguknak, valamint megtanulták eltáncolni a tizenhárom pontjukat, azok nem nagyon szeretik, ha valaki odajön, és csak a saját maga szórakoztatására elkezd ugrálni a zenekar előtt. De

Ez nem negatívum, hanem ezzel a helyzettel számolni kell, ilyen mindig is lesz. S azért fordítva is megtörténik ez: amikor beesik egy külföldi csoport ide, a Fonóba vagy bármelyik belvárosi táncházba, és csillogó szemmel figyeli, hogy épp a kalotaszegiben forgatják a lányokat, akkor megnyílik a közeg, odahívják őket, mutatnak pár figurát. A moldvaiba rengeteg kívülálló áll be, hisz a körtánc erre alkalmasabb.

Mennyire torzítja el ez a közeg a néphagyomány örökségét? Mégiscsak városi társaság, nem pont úgy járják, ki-kitalálnak egy-egy új figurát.

Ez olyan, mint a nyelv, a beszéd. Én Vajdaságban nőttem fel, s miután Pestre jöttem, elkezdett kikopni a tájszólásom. Nem azért, mert vagány pesti akartam lenni, de mégis, amikor hazamentem, anyámék közölték, hogy úgy beszélek, mint a pestiek. Az adott közeghez akaratlanul is alakul az ember. Mindenki alakítgathatja a saját képére a szöveget, de igazán csak akkor fogja ezt tudni, ha ismeri a nyelvet. Szóval ha valaki hármat tud pörgetni a lábával egy takk alatt, hát, tedd meg tesó! Ha valaki szaltózni tud, szaltózz, hajrá, de építsd bele a táncodba! A néptánc amúgy nem véletlen alakult olyanra, amilyen. Régen az emberek nem tornáztak, hanem táncoltak. A testet átmozgató mozgáskultúráról van szó. Szerintem

Az emberek nem ismerik a saját testük korlátait. A tánc alkalmas rá, hogy ezt megérezd, megéld, változtass. Ha az ember nem ismeri a saját testének a korlátait, akkor hogy fogja egy másik ember testét megismerni? Társas lényeg vagyunk. Na, és visszatértünk a szexualitáshoz. Szegényesebb szexuális élete van azoknak az embereknek, akik nem foglalkoznak tánccal. 

Ez tipp vagy tapasztalat?

A barátaim ezt mondták.

Hogy hat a külföldiekre a táncház-mozgalom?

Ők nagyon pozitívak. Teljesen el vannak varázsolva. Amilyen külföldiekkel találkoztam, bulizni jönnek Budapestre, nekik szerintem ez olyan, mint a Titanicban, amikor DiCaprio táncolt. Az a jelenet elvitte a film felét, és megmutatta a két réteg közötti különbséget érzetben is.

A népzene, legyen ír vagy magyar, a földből jön ki, s minél közelebb vagyunk a föld energiáihoz, zajához, annál jobban meg tudjuk élni ezeket a dolgokat. A mai popkultúra ettől távolabb van, sokkal egysíkúbb. Pozitív hatással van tehát a külföldiekre, ha becsöppennek egy folkkocsmába. Sőt, időnként még az életüket is megváltoztatja, mert elkezdenek érdeklődni utána. Vagy a mienk után, vagy a sajátjuk után: lehet, hogy lát egy magyar folkkocsmát Budapesten, majd felötlik benne, hogy nézzük már meg ezeket az angolszász táncokat. Erre megyünk ki, ez a nagy duma folyamatosan, hogy honnan jöttünk, kik vagyunk, mit akarunk, és aztán sejtosztódásról beszélünk, meg hogy hány milliárd éve óta vagyunk, négy, tíz vagy kettő. 

Te is Hararit olvasol?

Nem, csak néha ezek a megjegyzések elkapnak, szembejönnek velem információk. Szóval ezek a dolgok nem hoznak közelebb a válaszokhoz, hanem inkább távolítanak, kételyekbe sodornak. Viszont ha a saját kultúrádhoz mész vissza, és azt próbálod felfogni, magadra formálni, akkor már tényleg tettél egy lépést a válasz felé, anélkül viszont csak várod, hogy mi történik. 

A Páva jót tett a közegnek?

Édesanyámék sírva nézték a Felszállott a pávát, annyira boldogsággal töltötte el őket, hogy ilyen van, hogy végre valami értelmeset tudnak nézni a tévében. Ezért már megérte a Páva. Tényleg ezt mondták, hogy tíz éve nem láttak ilyen jót a tévében. 

Hogy áll Délvidéken a táncház-mozgalom?

Ott mindig erős volt. Ott ez egy létkérdés. Ott nem gondolkodunk, hogy befogadjunk-e valakit, aki odajön, az barátunk és testvérünk. Ott egy másodrangú állampolgárnak nem ugyanolyan gondjai vannak, mint egy elsőrangúnak. Nagyon nagy élet van, rengeteg zenész, csomó koreográfus. Minden zenész a saját hétvégéjéből veszi ez az időt, hogy muzsikáljon valahol, és nem a pénzért csinálja, mert amit kap, azt két óra alatt el lehet inni egy komolyabb buliban. Ott nincs minden héten táncház, hanem az egyik hónapban mondjuk Magyarkanizsán van, aztán Zentán, aztán Topolyán, aztán két hónapig semmi, majd mindenki ott van Szabadkán. A budapesti táncház-találkozón a vajdaságiak már kilenckor a folkkocsmában ülnek, még csak egy asztal van kitéve, a többit még rakják ki. És ők ott nótáznak két napig, de úgy, hogy mikor egyszer megkérdeztem egy haveromat, hogy figyelj, nem nézzük most meg a műsort, visszakérdezett, hogy itt van műsor? De erre Pávai István mondta azt, hogy

funkcióban használják a dolgot arra, amire az teremtetett. De nyilván műsorra is szükség van, valamit tenni kell a kirakatba. 

A Góbénak hogy alakul az élete a következő időben?

Megpróbálunk egy picit kevesebbet koncertezni. Kicsit mindig magunk után járunk, sokkal előbb játsszuk a számokat, mint hogy felkerülnének lemezre, így mire elkészültünk a lemezzel, addigra talán két vadonatúj szám volt rajta. Most megpróbáljuk ezt kicsit visszafolytani, csöpögtetni egy-két új nótát a következő lemezhez. A közönség a legjobb ítélő. Azért szoktuk játszani előre a számokat, de így a lemezeink nem annyira újszerűek, így bennt tartunk minél jobb dolgot magunkban. De mindig vannak olyan nótáink az első és a második lemezről is, amelyek szinte kihagyhatatlanok koncerten. Aztán meg ha akarják, hogy maradjunk, akkor még bekiabálásos alapon eljátszunk ezt-azt. Annyira jó érzés, hogy éneklik az emberek a számainkat! Nekünk ez még új. Egyelőre élvezzük a folkcelebséget. 

Fotók: Szűcs Ágnes