A régi Magyarország igazi szívtájéka, amiben minden megvolt, amit a Kárpát-­medence adhatott – Bemutatjuk „Biharországot”

A régi Magyarország igazi szívtájéka, nagy és kerek egész, amiben minden megvolt, amit a Kárpát-­medence adhatott: Bihar vármegyét századokon át nevezték Biharországnak is, hiszen az ország fő közlekedési és szellemi tengelyén terült el, messzire nyújtózva minden irányban. Északnyugat felé eső fele az Alföld síkja volt, ahol a tiszántúli tömbmagyarság élt a honfoglalás óta, s amely az 1500-as évek hányatott korszakától kezdve egy emberként lett a kálvinista protestantizmus híve és védelmezője.

A két világ határánál, a kerek Bihar kellős közepén, a Sebes-Körös a Király-hágó és Erdély felé vezető völgyének bejáratánál pedig ott feküdt a megyeszékhely Nagyvárad, amely régen mint stratégiai fontosságú erőd, a Monarchia békeidejében pedig mint az ország egyik leggyorsabban fejlődő polgári kereskedővárosa tett szert nagy hírnévre. A régi Biharban többségben voltak a magyarok a románsággal szemben, s különösen így volt ez Váradon, ahol a lakosság mintegy 90 százaléka vallotta magát magyarnak Trianon előtt. A békeszerződés azonban kettévágta a vármegyét: kisebbik, alföldi, magyarlakta része maradt csak az anyaországban, Nagyvárad pedig a hegyvidéki román hátországgal együtt az idáig nyúló Románia részévé vált.

Ebbéli minőségében kiemelkedett a megye alföldi magyar és hegyvidéki román környezetéből is. Ha mai, szépen rendbe tett belvárosában járunk, körös-körül e korszak épített emlékeit látjuk: az eklektikus és szecessziós bérpalotákat, a terpeszkedő középületeket, a folyóparti távlatokat és az egymásba nyíló tágas, elegáns terek sorát. Ez a „Pece-parti Párizs”, ahogy Ady Endrével kapcsolatban is emlegetni szokás Nagyváradot.

S ha már őt említjük: nem vált volna „Ady” Adyból Várad nélkül, ahogy Várad öröksége is kevesebb lenne nélküle. A fiatal, kóbor költő-újságíró itt lépett be a nagybetűs életbe, és teleírva az újságokat itt alapozta meg hírnevét, éjjel és nappal magába szívva a városi létet és szellemiséget. Írásai hol szórakoztatnak, hol lelkesítenek, hol provokálnak még egy jó évszázad távlatából is – de soha nem untatnak. Jóval a nagy költő halála után Pogány Béla újságíró így emlékezett vissza érzékletes leírásával a Budapesti Hirlapban Nagyvárad lázas századfordulós éveire és az ifjú Adyra:

A szerző a csaladtortenet.blog.hu szerzője

A nyitóképen a váradi Bémer tér 1900 körül
Fotó: Wikipédia