Egykor országnyi méretű vármegye, két nagy tájra szétterülve, két kárpáti nép által lakva: a régi Biharban folytatódik 64 vármegyénk örökségét bemutató sorozatunk.
A régi Magyarország igazi szívtájéka, nagy és kerek egész, amiben minden megvolt, amit a Kárpát-medence adhatott: Bihar vármegyét századokon át nevezték Biharországnak is, hiszen az ország fő közlekedési és szellemi tengelyén terült el, messzire nyújtózva minden irányban. Északnyugat felé eső fele az Alföld síkja volt, ahol a tiszántúli tömbmagyarság élt a honfoglalás óta, s amely az 1500-as évek hányatott korszakától kezdve egy emberként lett a kálvinista protestantizmus híve és védelmezője.
Délkeleti fele pedig az Erdélyi-szigethegység volt a kiterjedt vadonjaival, havasi világával, ahol a magyarság nem, a román falusi és pásztornép viszont annál inkább otthon érezte magát.
A két világ határánál, a kerek Bihar kellős közepén, a Sebes-Körös a Király-hágó és Erdély felé vezető völgyének bejáratánál pedig ott feküdt a megyeszékhely Nagyvárad, amely régen mint stratégiai fontosságú erőd, a Monarchia békeidejében pedig mint az ország egyik leggyorsabban fejlődő polgári kereskedővárosa tett szert nagy hírnévre. A régi Biharban többségben voltak a magyarok a románsággal szemben, s különösen így volt ez Váradon, ahol a lakosság mintegy 90 százaléka vallotta magát magyarnak Trianon előtt. A békeszerződés azonban kettévágta a vármegyét: kisebbik, alföldi, magyarlakta része maradt csak az anyaországban, Nagyvárad pedig a hegyvidéki román hátországgal együtt az idáig nyúló Románia részévé vált.
A település magyar és román polgársága talán azóta is siratja a régi szép időket, amikor Nagyvárad nemhogy magyar szinten, de még nemzetközileg is pezsgő és nyitott szellemiségű nagyváros volt.
Ebbéli minőségében kiemelkedett a megye alföldi magyar és hegyvidéki román környezetéből is. Ha mai, szépen rendbe tett belvárosában járunk, körös-körül e korszak épített emlékeit látjuk: az eklektikus és szecessziós bérpalotákat, a terpeszkedő középületeket, a folyóparti távlatokat és az egymásba nyíló tágas, elegáns terek sorát. Ez a „Pece-parti Párizs”, ahogy Ady Endrével kapcsolatban is emlegetni szokás Nagyváradot.
S ha már őt említjük: nem vált volna „Ady” Adyból Várad nélkül, ahogy Várad öröksége is kevesebb lenne nélküle. A fiatal, kóbor költő-újságíró itt lépett be a nagybetűs életbe, és teleírva az újságokat itt alapozta meg hírnevét, éjjel és nappal magába szívva a városi létet és szellemiséget. Írásai hol szórakoztatnak, hol lelkesítenek, hol provokálnak még egy jó évszázad távlatából is – de soha nem untatnak. Jóval a nagy költő halála után Pogány Béla újságíró így emlékezett vissza érzékletes leírásával a Budapesti Hirlapban Nagyvárad lázas századfordulós éveire és az ifjú Adyra:
„Páris után nem Pestet, hanem Váradot, a Pece-parti Párizst szerette legjobban. Nem beszélhetett tíz percig, hogy Nagyváradról ne ejtett volna szót. […] Nagyon nagy udvara volt itt Adynak, ha néha napján megjelent. Meg kellett ígérnem, hogy elmegyek egyszer, amikor ő is »otthon« lesz. Három hétig ültem Váradon, amíg végre nap-nap után halasztva érkezését, tényleg megjött. […] Itt azután úgy jártunk napszámban seregestül, mintha egyik népgyűlésről a másikra vonulnánk. […] [E]gész Várad úgy nézett már Ady úrra, mintha tudta volna, hogy Ady Endre lesz belőle. Pedig Pest még javában nevetett rajta.
Csodálatosak voltak a váradi napok, amelyeken nem történt semmi. Csak körbejártuk naponta néhányszor a Bémer-téri kávéházakat, kirándultunk a Szent László-térre a Fekete sasba, ebédeltünk hetivásáros oláh pópák szomszédságában a Kék macskában. Sütkéreztünk a napon a Püspökfürdő parkjában, ődöngtünk a Rédey-kert százados fái alatt és eltöltöttünk egy-egy feledhetetlen estét fönt a domboldalban, Ady híres »Karger«-ében.
Az esti Várad ezer tűz-szeme világított föl ide a magasba, Ady úr pedig csirkepaprikás és kuglizás között verset írt, mert sürgette a Nyugat.
Egy délután elbandukoltunk Léda házikója előtt. Nem beszéltünk róla, csak Emőd Tamás súgta a fülembe, hogy ez az. Estére győzött az alkohol.”
A szerző a csaladtortenet.blog.hu szerzője
A nyitóképen a váradi Bémer tér 1900 körül
Fotó: Wikipédia
Követeljük Magyar Pétertől, hogy lépjen fel a román miniszterelnöknél a jogsértés, és Fejes Rudolf Anzelm atya elleni eljárás leállítása érdekében.
Miközben Magyar Péter most könnyes szemmel épp a felvidéki magyarokért „aggódik”, addig a Tisza egyik legnagyobb támogatói oldalán az erdélyi magyarokat románozzák.
Egy ember meghalt, többen megsérültek.
Sándor Fegyir szerint Magyar Péter egyértelműen jelezte, Magyarország nem blokkolja az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós uniós hitelkeretet.
Az incidensek lezárást okoztak a szentpétervári repülőtéren.
Manfred Weber döntött így.
Júniusban tisztújítást tartanak.
