Sértődöttek – muszlim felháborodáshullám Franciaország ellen

Írta: Sayfo Omar, az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézetének kutatója

Törökország új szultánja, Tayyip Erdogan és Pakisztán krikettsztárból lett elnöke, Imran Khan egymásra licitálva tiltakoznak a Mohamed prófétát bemutató francia karikatúra, valamint Emmanuel Macronnak az iszlám válságára tett megjegyzései miatt. Kuvait és Katar a francia áruk bojkottjára szólít fel, az iszlám világ számos pontján,

Noha az iszlám világ aktuális felháborodása Nyugatról nézve valamiféle elementáris és irracionális őserő felszínre robbanásának tűnik, az érzékenykedések – legalábbis azoknak az államilag tűrt, illetve támogatott megnyilvánulásai – valójában nagyon is a reálpolitika mentén mozognak. A muszlim kormányok és csoportok ugyanis mindig alaposan felmérik, hogy mikor és kire érdemes megsértődniük vallásuk védelmére hivatkozva.

„Macron elmeállapota vizsgálatra szorul” – kommentálta Erdogan Emmanuel Macron nyilatkozatát, melyben a francia elnök erőteljesebb fellépést helyezett kilátásba az iszlamistákkal szemben Samuel Paty tanár brutális meggyilkolását követően. A török elnök egyben felszólította országa lakosságát, hogy egyáltalán ne vásároljanak francia termékeket.

Erdogan és Emmanuel Macron csörtéje nem most kezdődött. A két ország a líbiai polgárháborúban, illetve az örmény-azeri konfliktusban is ellentétes oldalak mellett tették le a voksukat, nem beszélve a kelet-mediterrán térségben zajló gázháborúról, amelyben Párizs – pontosabban a francia nagyvállalatok – a görögök és ciprusiak mellé állva akadályozzák, hogy Törökország igényt formálhasson a hosszú partszakaszai jogán neki járó kincsekre. A török elnök az „iszlám védelmében” folytatott diplomáciai offenzívája tehát tágabb kontextusban értelmezendő.

Tagadhatatlan viszont, hogy

Az AK Párt 2002-es hatalomra jutása óta Ankara intenzív diaszpórapolitikát folytat, amellyel célja többek közt az Európában élő törökök identitásának megőrzése, ezáltal az európai befolyásszerzés. Az elnök ezen túllépve az elmúlt években már az európai muszlim közösségekre is szemet vetett. Fő propagandafegyvere az „iszlamofóbia” elleni harc, ami a török agytrösztök elképzelései, pontosabban reményei szerint nemzetiségtől függetlenül minden Nyugaton élő muszlimot egyformán érint. A török parlament emberjogi albizottsága már Anders Breivik 2011-es terrorakciója óta dokumentálja a nyugati iszlámellenesnek vélt közbeszédet, 2015 óta pedig a nemzetközi török agytröszt, a SETA minden évben kiadja az európai iszlamofóbiát figyelő jelentését, amelynek bemutatóján az AK Párt magas rangú képviselői is jelen vannak. Kiterjedt intézményein keresztül Ankara valamennyi, Európában élő muszlimot bátorít, hogy jelentsék az őket ért inzultusokat a hozzájuk legközelebb lévő török konzulátuson. Várható volt tehát, hogy a török kormány ugrani fog Emmanuel Macron iszlámmal kapcsolatos kijelentésére. Különösen, hogy Erdogan népszerűsége a közelmúltban történelmi mélypontra, 40 százalék alá süllyedt, a török gazdaság mély válságban van, és egyre jön fel az iszlamista ellenzék.

aki szerint Macron azzal, hogy elfogadhatónak nevezte a Mohamed prófétát sértő karikatúrák közszemlére tételét, „megtámadta az iszlámot”. Noha a kijelentés látszólag Franciaországnak szólt, annak valódi címzettjei a hegyekkel szétszabdalt ország távoli végeit és a társadalom leszakadó rétegeit uraló, híveiket könnyen mobilizálni tudó iszlamista csoportok. Pakisztán történetében már az államalapítás óta jelen van a vallási köntösbe bújtatott szimbolikus vallási politizálás, az iszlamabadi vezetés pedig mindig hálás, ha a közbeszéd a dán karikatúrákról, Asia Bibiről, vagy most épp Emmanuel Macronról szól, nem pedig a korrupcióról, a diszfunkcionális gazdasáról, vagy épp a csökkenő vízhozam miatt összeomló mezőgazdaságról.

Érdemes megjegyezni: Imrán Khán már nem ennyire érzékeny, amikor a szomszédos atomhatalom India hindu nacionalista kormányához közeli fórumokon jelennek meg muszlimokat és iszlámot gúnyoló rajzok és írások. Valamint Iszlamabád amiatt is elmulasztotta kifejezni rosszallását, hogy az indiai kormányközeli személyiségek a napokban elindították az  #IStandWithFrance kampányt. De Imrán Khán az ellen sem tiltakozik, hogy

A türk gyökerű muszlim népcsoport kulturális megsemmisítése ellen egyébként minden muszlimok és törökök védelmezője, Erdogan is elfelejt protestálni. Olyannyira, hogy a 2016 óta felpörgő kínai–török gazdasági együttműködést megpecsételendő Ankara 2019 óta százával küldi haza a korábban befogadott ujgur menekülteket.

Macron és Erdogan a 2019 decemberi NATO-csúcson

Hogy itt „csak” emberek, nem pedig az iszlám prófétája szenved sérelmet, aligha magyarázat, hiszen egy közepesen képzett muszlim hittudós is tucatszámra tud idézni olyan Korán-passzusokat és prófétai mondásokat, melyek a muszlim életeket minden egyéb fölé helyezik. Szembetűnő azonban, hogy a muszlim vezetőknek – mint a politikusoknak általában –

Ennek jó példája Egyiptom, ahol 2012-ben a kormányzó Muszlim Testvérek elfelejtettek megsértődni, amiért egy Amerikában élő kopt Mohamedet gúnyoló rövidfilmet készített. A nemzetközi legitimitásért küzdő, magát mérsékeltnek beállítani próbáló Mohamed Murszi kormánya nem a film készítőjét, hanem az ellene tüntető egyiptomi futballdrukkereket ítélte el.

A mostani, Franciaország elleni tiltakozás nem a globális umma, hanem a nemzeti szintű politika eszközévé vált. Így van ez a francia termékek ellen bojkottot hirdető Kuvaitban is. Az ország népszerű emírje, Szabáh el-Ahmad el-Dzsábir Ál Szabáh idén szeptemberben távozott az élők sorából, a helyébe lépő féltestvére, Navaf el-Ahmad el-Dzsábir Ál Szabáh pozíciója pedig igencsak ingatag. Így tehát az új vezető kénytelen gesztust tenni a tényleges hatalommal kevésbé bíró, épp ezért a szimbolikus politizálásra nagy figyelmet fordító szalafiták irányába, akiknek aktivistái a parlamentben is ott vannak. 

Némileg hasonló cipőben jár Jordánia is, melynek külügyminisztere, Ajman al-Szafadi elítélte a karikatúrát, és hallgatólagos támogatásáról biztosította a francia termékek bojkottját. A jordán legfelsőbb bíróság ugyanis idén júliusban oszlatta fel a Muszlim Testvérek eddig legális pártként működő helyi szervezetét, így a kormánynak most lépten-nyomon bizonyítania kell, hogy ő maga is szívén viseli a vallás dolgait.

Szembetűnő, hogy Irán bekérette ugyan a teheráni francia nagykövetet, de Javad Zarif külügyminiszter diplomatikusan csak arra figyelmeztetett, hogy a francia elnök az „extrémizmus” malmára hajtja a vizet. Az óvatosság nem véletlen, hiszen amióta Donald Trump felrúgta az atomalkut,

Irán ezért most a piszkos munkát inkább klienseinek passzolja le.

Katar, mely 2017 óta iráni és török támogatással vészeli át a Szaúd-Arábia és a többi öböl-ország gazdasági blokádját, most átfogó médiakampánnyal próbálja kellemetlen helyzetbe hozni Teherán riválisát, Szaúd-Arábiát, pontosabban annak reformer koronahercegét, Mohamed Bin Szalmánt. Katar tehát a Twitteren és Facebookon hashtag-kampányokkal bombázza a régiót, ezzel próbálva az iszlamistákat megrendszabályozni próbáló koronaherceg ellen hergelni a szaúdi lakosságot. Ez persze Egyiptomra nézve is kellemetlen, hiszen a gazdasági csőd szélén tántorgó országnak legkevésbé sem hiányzik, hogy kényszerű nyomás miatt összerúgja a port egyik fontos befektetőjével. Az egyiptomi kormánnyal szimbiózisban működő al-Azhar, a szunnita világ elsőszámú vallási autoritásaként persze hivatali kötelességből elítélte Macron elnök nyilatkozatát, de azt nem az iszlám elleni támadásnak, hanem „rasszizmusnak” minősítette, ezzel gyakorlatilag mentesítve magát a további teendők alól.

Vannak persze, akiknek nincs mit veszteniük. Ilyen a gazdasági összeomlással és emiatt egyre növekvő társadalmi elégedetlenséggel küzdő szír kormány, amely az általa ellenőrzött területeken „spontán” tüntetéseket szervezett a franciák ellen; valamint Irán másik szövetségese, a libanoni Hezbollah amely a tüntetések mellett bojkottal is tiltakozik. Ez persze nem meglepő, hiszen augusztus végén, a bejrúti kikötő megsemmisülését követően a francia elnök az elsők között látogatott Libanonba, amit a Hezbollah az iráni befolyás gyengítésére irányuló törekvésként értékelt. A síitákkal szemben egyébként a Macron elnöktől sokat remélő libanoni szunniták érzékenységét úgy tűnik, nem bántja sem a Mohamedről szóló karikatúra, sem pedig a franciaországi iszlám megrendszabályozásának terve.

Megosztja a karikatúra ügy Líbiát is. Pedig

hiszen hazájukban az iszlámnak a Macron által is emlegetett válsága javarészt annak köszönhető, hogy a francia harci gépek szétbombázták a békés szúfi hagyományokat törzsi kultúrába oltó iszlám társadalmi bázisát. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy a líbiaiaknak csak fele tartja fontosnak a Próféta becsületét, hiszen tüntetések kizárólag a nemzetközileg elismert, pozícióját török segítséggel tartó kormány által ellenőrzött területek nagyvárosaiban voltak. A francia légi és logisztikai támogatást élvező Khalifa Haftar tábornok által ellenőrzött keleti országrészekre mintha el sem jutott volna a franciaországi események híre. 

A tiltakozási hullám lefolyása egyelőre nehezen megjósolható. Idén október 28-adikára esik a mawlúd, azaz Mohamed próféta születésnapja, így az ilyenkor rendszeres hashtag- és profilképes filter-kampány könnyen összekapcsolható a francia üggyel, így az eddiginél is több muszlim ország kormányára nehezedhet majd társadalmi nyomás.

Ez viszont nem változtat a tényen: a tiltakozási hullám nem az iszlám erejét, hanem épp ellenkezőleg, annak belső válságait, és nem utolsósorban Franciaország gyengeségét demonstrálja.

Nyitókép: francia lobogót égetnek a pakisztáni Peshawarban október 26-án (fotó: Reuters / Fayaz Aziz)