Szalay László 1813. április 18-án született, egy évben barátjával, báró Eötvös Józseffel. Míg azonban utóbbi arisztokrata családban, Szalay László egy rangos köznemesi famíliában látta meg a napvilágot. 1833-ban ügyvéddé nevezték ki. Ez volt a korban az egyik elfogadott, nagyra becsült nemesi foglalkozás. Szalay azonban, hasonlóan a publicistaként ekkor debütáló Kossuthhoz, az ügyvédi pályát föladta a politikai publicisztika kedvéért.
Eötvös Józseffel együtt ahhoz a körhöz tartozott, amelyet a korban – kissé félreérthetően – centralistának, vagy egyenesen „doktrinernek” neveztek. A centralisták nem voltak sokan a korabeli közéletben: mindössze kilencen, ebből a „belső maghoz” Eötvös, Szalay, Lukács Móric és Trefort Ágoston tartoztak, s a külső körhöz olyanok, mint Csengery Antal, Kemény Zsigmond, Irínyi József, Madách Imre, Szontagh Pál. Fiatalok voltak, a kor szellemében liberálisok, de aztán később a forradalmak és tömegpolitika indulataitól megdöbbenve és kiábrándultan néhányan eljutottak a konzervatív alapállásig (gondoljunk Csengeryre, Keményre, vagy éppen Madách Az ember tragédiájának athéni és párizsi színére). 1833-ban Szalay, Eötvös, Lukács és Kemény – a legidősebb centralisták – húsz-huszonegy évesek voltak.
Indulatosak, újítók, lázadók, mint a mindenkori huszonévesek.
Kossuth jó egy évtizeddel volt idősebb, Széchenyi pedig szinte öregnek számított már hozzájuk képest.
S hogy mi ellen lázadtak a centralisták? Egyetlen szóban összefoglalva, az elmaradottság ellen. S ami megkülönböztette őket a liberálisok többségétől, a Kossuth vezette irányzattól, hogy ők a nemesi vármegyében nem az alkotmányosság őrzőjét, hanem az elmaradottság okát látták. Nem arra törekedtek, hogy a jobbágyságot beemeljék az „alkotmány sáncai mögé”, ahogyan azt például Wesselényi Miklós báró megfogalmazta, hanem az egész alkotmányt támadták minden vonalon, mint elavultat és korszerűtlent. Összefoglalva: Magyarország elmaradottságát, a megbélyegzésként használt „feudalizmus” továbbélését nem külső okokkal magyarázták (a Habsburg-udvar rosszindulata, Mária Terézia óta létező kettős vámhatár, szerencsétlen történelem stb.), hanem belső okkal: a vármegyei politizálással. Ebből fakadt fő ellentétük a liberálisok többségével. A centralisták népképviseleti elv alapján fölállított törvényhozást, annak felelős parlamentet követeltek.