Minden készen áll egy amerikai polgárháborúhoz?

A sikerkönyveiről jól ismert brit gondolkodó a Breitbart amerikai konzervatív hírportálnak adott interjújában rémisztő képet fest a mai amerikai valóságról. Douglas Murray, akit senki nem vádolhat a tolerancia és az empátia hiányával, hiszen ateistaként áll ki rendszeresen a keresztény értékek védelmében és homoszexuálisként állítja határozottan, hogy a sikeres, boldog élethez vezető legegyenesebb út egy egészséges családnál kezdődik, most az Egyesült Államok jövőjéért aggódik.

Nem teljesen új gondolat az, hogy az USA egy újabb polgárháború küszöbére sodródott. Barack Obama elnöksége óta vannak hasonló hangok az amerikai baloldalon, és a Donald Trump elleni hisztéria-kampány miatt már a mértéktartó jobboldalon is megjelent ez a nézet. Magam is szót ejtettem a jelenségről, amikor az amerikai közbeszédet megfertőző propaganda-áradatról írtam itt, illetve a Black Lives Matter „forradalmának” a hátteréről itt. De most, Murray személyében, minden eddiginél befolyásosabb gondolkodó kongatta meg a vészharangot.

Murray úgy gondolja, hogy nem pusztán arról van szó, hogy a polgárháború minden feltétele teljesült ma Amerikában, de az ország már most annak kezdeti fázisában jár. A jelenlegi állapot azt mutatja, hogy az USA önmaga ellen fordult, és a társdalom egy része az ország alapelveit, meghatározó értékeit képtelen elfogadni. Ez pedig polgárháborús helyzet.

Az amerikai emberek egy jelentős hányada szereti a hazáját, büszkén tekintenek az amerikai alkotmányra és az alapító atyákra. Meg vannak győződve arról is, hogy a tagadhatatlan hibák ellenére az Egyesült Államok jó, és mindig is a jó oldalán állt. Murray egyszerűen fogalmaz és kerüli a vallásos utalásokat, ezért nem is bontja ki a „jó” fogalmát – de a magyar olvasó kedvéért húzzuk alá azt, hogy a „jó” a hazafias amerikai állampolgárok szemében igen mély erkölcsi tartalommal bír. Hazájukat a „Gondviselés (Providance)” által kiválasztott nemzetnek tartják melynek küldetése van: ők a szabadság eszményének védelmezői és megtestesítői. 

Ugyanakkor létezik ma egy másik Amerika is. Vannak olyanok, akik szerint az ország története az első afrikai rabszolgák érkezésével kezdődött, nem a Függetlenségi nyilatkozattal. Az alapító atyák pusztán rabszolgatartók voltak és az európai hódítók az összes amerikai földet erőszakkal vették el az őslakosoktól. Kolumbusz jobb lett volna, ha el sem indul, és minden, ami az ő útja óta történt gonosz volt, elnyomással teli és rasszista. Murray az amerikai oktatást teszi felelőssé ezért a gondolatvilágért, mivel az amerikaiak két nemzedéke nőtt már fel úgy, hogy ezt a felfogást szajkózták nekik az iskolákban, és bizony sokan elhitték azt. És valóban, ma is fut egy projekt, melyet a progresszív újságírás zászlóshajója, a The New York Times indított The 1619 Project néven. Ennek célja az Egyesült Államok (szerintük) 400 éves történelmének újraértelmezése azáltal, hogy annak központjába a rabszolgatartást és annak következményeit helyezik. Sok általános- és középiskola is részt vesz a programban. 

Murray figyelmeztet arra, hogy aki nem talál semmit a múltjában, ami jó, annak jövője sincs, sőt, oka sincs rá, hogy bízzon egy jobb jövőben. Mi több, ne csodálkozzunk, ha az ilyen ember úgy véli, hogy az egész átkozott szerkezetet a porig kell égetni - és ez az, amit az amerikaiak egy része most csinál. Amerika bizonyos városai posztapokaliptikus víziókra emlékezteti, ahol az őrjöngés és szobordöntögetés után nem maradt más, mint üres tekintetű, mosdatlan emberek, akik a tőlük telhető maximumot hozták a rombolásban, de képtelenek bármit is felépíteni. És vannak az amerikaiak között olyanok, akik látva ezt az abszolút pusztítást valamiért azt mondják maguknak, hogy „Nicsak! Pont ezt szeretném a gyermekeimnek örökségül hagyni…” Akik, a CNN szavaival élve, úgy tartják, hogy a Mount Rushmore nem más, mint egy rabszolgatartóknak állított emlékmű egy ellopott földön, azok nem hisznek az amerikai államban, és az USA történelme a szemükben nem országépítés, hanem katasztrófák sora. Ez vezet a polgárháborúhoz azok ellen, akik hisznek az amerikai állam, eszmék, történelem és fejlődés alapvető jóságában. 

Az interjú végén Murray felhívja a figyelmet arra, hogy ami zajlik, az nem az Egyesült Államok belső tragédiája csupán, hanem az egész nyugati világot mélyen érinti. Sokan voltak és vannak olyanok, akik rossz szemmel nézték az elmúlt két évszázad anglo-amerikai hegemóniáját. Azonban abból kiindulva, amit az ujgur muszlim kisebbséggel az átnevelő táborokban tettek, egy jövőbeli domináns Kína nem lesz sem a Black Lives Matter sem az LMBTQ mozgalom kedvére való. Nem sorsszerű az, hogy a nyugati társadalmak behódoljanak az egyre erősödő Kínának, de ehhez Amerikának nem szabad széthullania. Az amerikaiaknak pedig meg kell állítaniuk azokat, akik belülről szét akarják verni az országot.

Az USA katasztrofális összeomlása persze olyan káoszt szülne, ami még Kínának sem lehet érdeke. A globális gazdaságra mért csapás felbecsülhetetlen mértéket öltene, és rövid időn belül számos új konfliktus alakulna ki olyan országok között, akik elérkezettnek látják az időt régi számlák benyújtására. A Kárpát-medence ugyan távol van az USA-tól is és Kínától is, mi sem gondolhatjuk azt, hogy súlyos gazdasági és biztonságpolitikai következmények nélkül lenne ránk nézve egy amerikai polgárháború. Vigyázó szemünket ezúttal vessük New Yorkra, Los Angelesre és Houstonra. És bízzunk abban, hogy az amerikaiak visszatáncolnak a szakadék széléről. Douglas Murray is ezt teszi.