Kiderült: egy nyíltan ukránpárti szerkesztő felel Orbán Viktor cenzúrájáért a Facebooknál
Mindent megtesznek a választások befolyásolásáért.

A miniszterelnök politikai igazgatója hangsúlyozta, hogy az igazi veszélyt az jelenti, hogy gátlástalanul mást mondanak, mint amit tesznek.

Orbán Balázzsal, a miniszterelnök politikai igazgatójával munkatársunk Lentulai Krisztián Székesfehérváron beszélgetett egy Mandiner Esten. Lentulai a beszélgetést azzal vezette fel a Baljós közelség című dokumentumfilm megtekintése után, hogy nehéz nem analógiát vonni Voldimir Zelenszkij, a színészből lett politikus és Magyar Péter közéleti felemelkedése között.
A műsorvezető példaként hozta, hogy még abban is hasonlóságot lát, hogy a Tisza-vezér profi módon használja a közösségi médiát, mert ez igaz volt Zelenszkij évekkel ezelőtti kampányára is.

Orbán Balázs először méltatta a dokumentumfilm alkotóit, és megjegyezte, hogy fimtörténetileg is fontos pillanatok vannak benne. Példaként azt az ukrán nőt hozta, aki arról beszél a filmben, hogy a férje a fronton harcol, és bár nagyon várja haza, tudja, hogy mennyire megváltoztatta a háború. „Ezeket a szavakat nem lehet megrendezni. A háború ezt teszi a családokkal” – húzta alá.
A fideszes politikus szerint ennek a filmnek két tanúsága van. Leszögezte, hogy azoknak, akik azt vallják, hogy a magyarokat nem érinti ez a háború, azoknak ajánlaná megnézésre.
Háború van, és a háború olyan, mint minde háború, borzalmas. S ebben a háborúban magyar emberek halnak meg tucatjával, százával.
Lehet, hogy kettős állampolgárok, és Kárpátalján ragadtak a történelem szomorú szeszélye folytán, de ugyanolyan magyar emberek, mint mi”– szögezte le. Ezután hozzátette, hogyha valaki menézi ezt az alkotást, akkor megerősödik benne, hogy ez nem jó, ez ellentétes Magyarország érdekeivel, és ennek véget kell vetni.
A Fidesz kampányfőnöke arról is beszélt, hogy a háború csak keveseknek üzlet, a legtöbbeknek pedig szenvedés. „Soha ennyi pénz még nem áramlott be a mai Ukrajna területére, mint az elmúlt években aranykonvojon vagy egyéb szürke utakon”.
Orbán Balázs azzal folytatta, hogy nem véletlen, hogy a háború nem ér gyorsan véget. „Az oroszoknak is vannak céljai, amiket el akarnak érni a csatamezőn vagy a tárgyalóasztalnál, de az ukránoknak is vannak céljai, melyeket úgy szintén el akarnak érni. S van egy üzleti modell is, melynek érdeke egyszerűen a pénzbeáramlás miatt ezt a helyzetet fenntartsa, amelyben több százezer ember szenved”.
Elhangzott, hogy mikor előkerül az, hogy Magyarország nem ért egyet Ukrajna elnökével, és annak morális okai is vannak mindazt a film is alátámasztja, hiszen
Zelenszkij döntései morálisan megkérdőjelezhetők.
„Ha engednék, hogy demokratikusan véleményt nyilvánítsanak az ukrán emberek, meg is kérdőjeleznék azokat a döntéseket, amiket ez a kabinet hozott” – tette hozzá Orbán Balázs.
A miniszterelnök politikai igazgatója arra is emlékeztette a jelenlévőket, hogy Zelenszkij egyik kampányígérete az volt, hogy békét köt Putyinnal. Rövidesen meg fog jelenni a Joker című kötet magyarul is, melyben a szerző az olvasók elé tárgya a Zelenszkij-jelenséget, és megindokolja azt is, hogy miért szavaztak rá az ukránok.
A Fidesz kampányfőnöke ezután kitért arra is, hogy nem is az az igazi párhuzam Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij között, hogy egy komolytalan világból jönnek és jól használják a közösségi médiát, hanem az, hogy
gátlástalanul mást mondanak, mint amit tesznek.
„Ez az igazi veszély” – fűzte hozzá.
Nyitókép: Ferenc ISZA / AFP
Ezt is ajánljuk a témában
Mindent megtesznek a választások befolyásolásáért.

