Pártos bástyák és billegő államok Amerikában

2020. szeptember 17.
Négy sűrű év után november 3-án újra elnököt választ az Egyesült Államok. Az, hogy még egy ciklusra a Fehér Ház lakója maradhat-e Donald Trump, vagy helyére lép a Barack Obama mellett alelnökösködő Joe Biden, leginkább a billegő államokban dől el. Utazás az elnökválasztási matek mélyére – a Mandiner hetilap cikke.

Szilvay Gergely írása a Mandiner hetilapban

 

Ma már amerikai kampányalapvetés, hogy a biztos demokrata, illetve biztos republikánus többségű tagállamokban a helyben várhatóan vesztes félnek kevéssé érdemes kampányolnia. Az Egyesült Államokban ugyanis nem a szavazatok összessége (popular vote) számít az elnökválasztásokon, hanem az, hogy melyik jelölt hány tagállamban nyert. A győztes mindent visz, azaz akinek akár egy szavazat előnye van, azé az egész állam, a rendszerben nincsenek arányosító tényezők. Kaliforniában, a legnépesebb tagállamban tehát nem kampányol Donald Trump, hiszen ott a túlnyomó többség demokrata párti, így a republikánus szavazatok elvesznek. Egyebek mellett George W. Bush 2000-ben és Donald Trump 2016-ban úgy nyerte az elnökválasztást, hogy szövetségi szinten kevesebb szavazata volt, mint ellenfelének, ám több államot vitt.

„New York szinte biztos demokrata, Floridát tehát nem veszíthetik el a republikánusok”

Lehet, hogy ez igazságtalannak hangzik, ám az Egyesült Államok szövetségi köztársaság, így jogi értelemben nem közvetlenül „az amerikai nép” választ elnököt, hanem a tagállamok polgárai és az őket képviselő elektorok. Egy tagállam elektorai pedig mindannyian a helyben győztes jelöltre kell hogy szavazzanak – kivéve Maine-ben és Nebraskában, ahol arányosabb a rendszer. Az elektorok száma 538, minden tagállam annyi elektorral rendelkezik, ahány képviselője van a kongresszusban. A 100 tagú szenátusban a tagállamok egyenlő képviselettel bírnak, mindegyiknek két szenátora van. A képviselőházban népességarányosan oszlik meg a 435 hely. A szavazati jog nélküli képviselőt küldő területek – Washington D.C., Puerto Rico, az Amerikai Virgin-szigetek és a csendes-­óceáni szigetek – közül csak a szövetségi fővárosnak vannak elektorai, szám szerint 3. A győzelemhez 270 szavazatra van szükség. 2016-ban Donald Trump 304, Hillary Clinton 227 elektori voksot kapott, előbbire összesen 63 millióan, utóbbira 66 millióan szavaztak.

Trump a kenoshai zavargások helyszínén.<br>Fotó: REUTERS / Mark Hoffman

Időről időre felmerül, hogy meg kellene szüntetni az elektori testületet. A megszokáson túl azonban három dolog is a meghagyása mellett szól: egyrészt az, hogy az ország tagállamokból áll, másrészt az, hogy az alapító atyák így akarták mérsékelni a „többség zsarnokságát”, harmadrészt pedig az, hogy a ritkábban lakott területek így tudnak beleszólni a választások kimenetelébe.

A fehér Amerika szétesése

A baloldal szokás szerint a rasszizmusnak és a nacionalizmusnak, valamint az alt-right mozgalom felbukkanásának tulajdonította Donald Trump 2016-os győzelmét. Ha azonban valóban érteni szeretnénk, kik és miért szavaztak Trumpra, érdemes kezünkbe venni két könyvet.

Az egyik, az Appalache-hegység társadalmi válságáról és a hegyvidéki családok széteséséről szóló Hillbilly Elegy: A Memoir of a Family and Culture in Crisis (mucsai elégia – egy válságban lévő család és kultúra emlékezete) 2016-ban jelent meg, szerzője James David Vance. Az 1984-es születésű fiatalember azóta republikánus politikus lett, mivel társadalmi és morális kérdésekben konzervatív álláspontot foglal el, gazdasági kérdésekben azonban kritikus pártjával szemben, mert szerinte túlságosan is a gazdagoknak kedvez. A kötet a szerző lecsúszott családjának életét mutatja be – sok veszekedéssel, alkohollal, válásokkal –, illetve azt, hogy ő hogyan lábalt ki mindebből, és jutott be a Yale Egyetemre, részint későbbi feleségének, az indián származású Usha Chilukurinak köszönhetően.

A másik kötet Charles Murray szociológus 2012-ben megjelent munkája, a Coming Apart: The State of White America, 1960–2010 (szétesőben – a fehér Amerika állapota, 1960–2010). Murray szerint az Egyesült Államokban a hatvanas évek óta kialakult egy főleg, de nem kizárólagosan baloldali, demokrata párti felső középosztály, illetve egy mind szélesebb leszakadó réteg javarészt az egykori munkásosztályból. A két csoport egyre távolabb kerül egymástól mind a nézeteit, mind az életmódját illetően. Az egykor szoros közösségeket alkotó, tisztes munkamorált képviselő, megbecsült munkásosztály és a vidéki alsó középosztály elvesztette lába alól a talajt, és számos tényező miatt egy jelentős része lecsúszott, ami a munkanélküliség növekedésében, családok szétesésében, valamint a bűnözés, az alkoholizmus, a mentális betegségek és a vallástalanság terjedésében mutatkozik meg. Az okok sokrétűek, de a törés a hatvanas években következett be, amikor hirtelen lazultak a társadalmi normák, megjelentek az egyre kiterjedtebb jóléti-szociális programok, és csökkenni kezdett a hagyományos amerikai értékekbe vetett hit.

A két kötetben leírt alsó társadalmi rétegeknek a bevett felfogás szerint a demokratákra kellene szavazniuk, ám a Demokrata Párt régen megfeledkezett a vidéki és kisvárosi fehérekről – vagy épp lenézően beszél róluk.

Bástyák és billegők

A republikánus jelöltek rendszerint magabiztos győzelmet érnek el az északi hegyi államokban (Idaho, Montana, Wyoming), a vadnyugat belső államainak többségében (Észak- és Dél-Dakota, Utah, Kansas, Oklahoma, Nebraska), a dél nagy részén (Alabama, Georgia, Mississippi, Louisiana, Arkansas, Tennessee, Dél-Karolina, Texas) és Alaszkában. A demokrata jelölteknek nem kell aggódniuk a közép-atlanti államok és Új-Anglia nagy része (New York, New Jersey, Maryland, Delaware, Nyugat-­Virginia, illetve Connecticut, Massachusetts, Rhode Island, Vermont, Maine), valamint a nyugati part államai (Kalifornia, Oregon, Washington) és Hawaii miatt sem. A főváros is dominánsan baloldali, ezért a demokraták időről időre tagállamot szeretnének kreálni belőle.

Billegő államnak többnyire azt tartják, ahol egy számjegyű a különbség a jelöltek közt. A FiveThirtyEight választási honlap szerint tizenkét olyan államról beszélhetünk, amely több elnökválasztás óta billeg: Colorado, Florida, Iowa, Michigan, Minnesota, Nevada, New Hampshire, Észak-Karolina, Ohio, Pennsylvania, Virginia és Wisconsin. 2020-ban ezeknek összesen 156 elektori szavazatuk van. Az elnökválasztások furcsa statisztikái közé tartozik, hogy 1900 óta csak két jelölt tudott úgy nyerni, hogy veszített a közepes mennyiségű, 18 elektori szavazatú Ohióban: Franklin D. Roosevelt és John F. Kennedy.

Kampány járvány idején: Joe Biden szónokol a michigani Warrenben.<br>Fotó: REUTERS / Leah Millis

A Politico és a FiveThirtyEight idén tizenhárom billegő államot tart számon, a lista eltér a szokásostól, például rákerült az előző fél évszázadban republikánus bástyának számító Texas és Georgia. A Politico elemzése szerint a tizenhárom állam közül Iowában, Ohióban, Georgiában és Texasban Trump az esélyesebb, Nevadában, Minnesotában, Michiganben, Pennsylvaniában és New Hampshire-ben Biden, Arizona, Wisconsin, Észak-Karolina és Florida pedig eldönthetetlen. Ha már a legtöbb, 55 elektori szavazattal rendelkező Kalifornia menthetetlenül demokrata, a republikánusok nem engedhetik meg maguknak, hogy elveszítsék a második legtöbb, 38 elektori szavazattal bíró Texast. Márpedig a növekedő városi és diplomás népesség, illetve a mexikói határ mentén fekvő, hispánok által lakott megyék jellemzően demokrata pártiak. Texasnak ráadásul növekszik a népessége, és a jövőben akár 40 elektori szavazata is lehet.

A CNBC szeptember eleji felmérése szerint hat billegő államban – Észak-Karolinában, Floridában, Arizonában, Pennsylvaniában, Michiganben és Wisconsinban – Biden vezet 49 százalékkal, Trump népszerűsége 45 százalékos.

Röviden megjegyzem

Az Egyesült Államok 328 millió lakosából 200 milliónak van választójoga, az utóbbi évtizedekben 58–67 százalékuk járult az urnákhoz. A népesség 76,3 százaléka fehér – ebből 18,5 százalék hispán –, 13,4 százalék fekete, 5,9 százalék ázsiai, 1,3 százalék indián és 3 százalék egyéb etnikumú.

Piros téglák a kék falban

A baloldali remények a metropoliszok körül sűrűsödnek, mert a kertvárosokat is Trump-ellenesnek tartják. Ahogy kiürül a vidék, és nő az agglomeráció, úgy csökken a republikánusok támogatottsága számos államban. Ezért csillan fel a halvány remény a demokratákban, hogy akár még a Mély-Délhez tartozó Georgiát is megszerezhetik: Atlanta és a körülötte lévő kertvárosok egyre inkább demokraták. A vidék azonban töretlenül republikánus. Hasonló a helyzet az amúgy évtizedek óta demokraták által vezetett Minnesotában is: az összeépült Minneapolis és Saint Paul körzete demokrata, a vidék azonban inkább republikánus.

2016-ban Donald Trump 4 százalékponttal nyert a kertvárosokban Hillary Clinton előtt, azóta azonban ezek a környékek inkább a demokratákat segítették a képviselőházi többség elnyeréséhez. Jelenleg Joe Biden némileg népszerűbb a kert-
városokban.

„2016-ban négy helyen is minimális különbség volt: Pennsylvaniában, Wisconsinban, Michiganben és New Hampshire-ben”

A billegő államoknak is van élcsapatuk: a legszorosabb versenyt, akár egy százalékon belüli eredménykülönbséget produkáló csatatérállamok. 2016-ban négy helyen is minimális különbség volt: Pennsylvaniában, Wisconsinban, Michiganben és New Hampshire-ben. Utóbbiban a várakozásoknak megfelelően Clinton nyert, a másik háromban viszont Trump, annak ellenére, hogy ezek a baloldal stabil bázisának számító kék tömb részei. A demokraták jelöltje biztosra vette a győzelmét ezen államokban, és nem is ment oda kampányolni.

Hillary Clinton más hibát is elkövetett: szánalmasnak nevezte a kampány során a munkásosztálybeli fehér szavazókat, szerinte nem elég felvilágosultak és világlátottak ahhoz, hogy értsék a progresszív korszellemet, és mindenféle fóbiáik vannak, szűk látókörűek és gyűlölködők. A megnyerő személyiségnek amúgy sem nevezhető volt külügyminiszter ezzel magára haragította többek közt Pennsylvania, Michigan és Wisconsin népességének egy jelentős részét, amely a munkásosztályhoz tartozik, ráadásul az ipari vidékek hanyatlásától sújtott rozsdaövezetben él. Trump ezzel szemben mint patrióta amerikaiakra tekintett ezekre az emberekre, a munkahelyük védelmében pedig a bevándorlás korlátozását és protekcionista gazdaságpolitikát ígért – amit jelentős részben meg is valósított.

Kamala Harris, Joe Biden alelnökjelöltje szót kér Miamiban.<br>Fotó: REUTERS / Marco Bello

2020 csataterei

2016-ban a 16 elektori szavazatot adó Michiganben Trump 10 ezer szavazattal győzött. Az állam három nagy választói tömbre osztható: Detroit, Grand Rapids, Lansing és Flint fekete lakosaira, a dél-michigani gazdag kertvárosok diplomás fehéreire és a szegény külvárosok, ipari területek, illetve a vidék fehér, nem diplomás szavazóira – utóbbiak alkotják a választópolgárok 44 százalékát. 2016-ban rendkívül alacsony volt a feketék részvételi aránya, a diplomás fehérek pedig nagyobb arányban voksoltak Trumpra, mint máshol, és sokan szavaztak Clinton ellen. A Politico riportja szerint mivel Biden nem olyan ellenszenves nekik, mint elődje volt, a feketék biztosan nagyobb számban fognak szavazni, mint négy éve.

A teljes méretű kép megtekintéséhez kattinson jobb egérgombbal a képre, majd válassza a „Kép megnyitása új lapon” lehetőséget.A kép jobb egérgombbal külön megnyitva kinagyítható

Ha Biden nem nyeri meg Pennsylvania 20 elektori szavazatát, sokkal bizonytalanabbá válik útja a Fehér Házba. Jelenleg kicsivel vezet két olyan választói rétegben, amely 2016-ban főleg Trumpra voksolt: a kertvárosiak és az idősek körében. 2016 óta a kertvárosok elpártoltak Trumptól, a vidék és egyes, hagyományosan demokrata északkeleti környékek viszont egyre inkább republikánussá váltak. Négy éve nem szavazott 2,3 millió diploma nélküli fehér, a republikánusok most rástartoltak e tömegre. Meg kell jegyezni azt is, hogy az állam négy éve úgy lett republikánus, hogy előtte minden felmérésben Clinton jött ki győztesnek. Ha van, ahol semmi nem biztos, akkor az Pennsylvania.

Wisconsinban 2016-ban Trump 23 ezer vokssal győzött, Clinton pedig 213 ezerrel kevesebb szavazatot kapott, mint 2012-ben Obama. Legutóbb rengeteg, amúgy demokrata párti fehér munkásosztálybeli sorolt át jobbra, és itt sem ment el szavazni a feketék egy jó része. Milwaukee-ban, ahol feketék és hispánok alkotják a lakosság 57 százalékát, Clinton 27 ezerrel kevesebb voksot kapott, mint négy évvel korábban Obama. Idén Wisconsinban a kenoshai zavargások miatt vált minden bizonytalanná. A demokraták eddig ezt tartották a legnehezebben visszaszerezhető államnak, ám Biden most vezet a közvélemény-kutatásokban. A zavargások óta az elnök itt hangsúlyosan a rendpártisággal kampányol. Florida még a legutóbbi országos baloldali győzelmek idején is inkább republikánus maradt: 2018-ban az itteni demokrata kormányzó- és szenátorjelöltek úgy vesztettek 1 százalékponton belül, hogy előtte a felmérésekben nagyon is vezettek. Florida New Yorkkal együtt a harmadik helyen áll az elektori szavazatok tekintetében. Mivel New York szinte biztos demokrata, a félsziget 29 elektori szavazatát nem veszíthetik el a republikánusok – ha elvesztik, Bidennek elég még egy billegő állam a győzelemhez. A regisztrált demokrata és republikánus szavazók aránya közt 1,8 százalékpont a különbség, viszont rendszerint sokan szavaznak azok közül, akiknek nem ismerni a pártpreferenciáját.

„Négy éve több mint kilencven felmérésből csak hat jósolta a későbbi nyertes győzelmét”

A 11 elektori szavazattal bíró Arizona eddig republikánus volt, ám a diplomás fehér népesség egyre inkább demokrata párti, a szomszédos Kaliforniából pedig mind több hispán költözik be, ami erodálja a republikánus szavazóbázist – a hispánok 70 százaléka demokrata. Kulcsfontosságú a Tucson körüli Pima és a Phoenix körüli Maricopa megye – utóbbiban épp olvad a republikánus tábor, s ha Maricopa odalesz, akkor az amúgy határozottan jobboldali vidéki megyékben magas részvételre lesz szüksége a jobboldalnak.

A legkiszámíthatatlanabb állam a 11 milliós, 15 elektori szavazatot jelentő Észak-Karolina. A jelöltek várhatóan itt költik a legtöbbet kampányra. A regisztrált szavazók közül 1,3 millióan újak 2016 óta. A lakosság 36 százaléka regisztrált demokrata, 30 százaléka regisztrált republikánus. Itt él a legnagyobb katonanépesség, amely javarészt republikánus. Négy éve Trump 3,6 százalékkal győzött. A városokat Clinton vitte 66 százalékkal, a külvárosokban viszont a republikánus jelölt 65 százalékot szerzett, vidéken pedig 59 százalékot. A szakértők szerint a mérleg nyelvét a két legnagyobb település, Charlotte és Raleigh kertvárosi női alkotják, akik későn tűnnek fel a szavazófülkében, és az utolsó pillanatban döntik el, kire voksolnak. A republikánusok szpindoktorai szerint elég, ha egy részük rájuk szavaz. Lehet, hogy az ő szavazatukon múlik, hogy ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke. Trumpnak itt szinte kötelező a győzelem.

Négy éve több mint kilencven felmérésből csak hat jósolta a későbbi nyertes győzelmét – kérdés, idén is számíthat-e Trump a felmérésekben nem látszó rejtőzködő szavazókra. Az elnök továbbra is hátrányban van országos szinten, a demokrata szakértők mégis attól tartanak, hogy 2016-hoz hasonlóan a hajrában újra feltörhet Trump, nyitottá téve 
a versengést.

A nagy helycsere
| Rajcsányi Gellért |


Ma a Mély-Dél a konzervatív republikánusok, az Észak pedig a liberális demokraták bástyája – pedig a történelem során hosszú ideig épp az ellenkezője volt igaz, emlékezzünk csak a lincolni, haladó republikánusok és a régi Dél rendszerét védelmező demokraták polgárháborúig vezető küzdelmeire.

A nagy helycsere ezután száz évvel, a huszadik század hatvanas éveiben következett be. Miután a népszerű világháborús tábornok, Dwight D. Eisenhower már az ötvenes években nyerni tudott itt-ott délen republikánus színekben, a hatvanas években a polgárjogi küzdelmek osztották fel új táborokra a társadalmat. Ugyan Lyndon B. Johnson elnök maga is déli, texasi demokrata volt, az általa képviselt egyenlősítő törekvések, a szövetségi állam erősítése és a déli szegregáció szövetségi szintről kikényszerített felszámolása eltávolította a konzervatív Dél szavazóit a progresszió útjára lépő Demokrata Párttól.

Ezzel párhuzamosan a Republikánus Párt több évtizedes építkezést, a déli stratégiát végrehajtva meg tudta szerezni magának a Dél államait. Barry Goldwater, az 1964-es választás keményen konzervatív elnökjelöltje ugyan súlyos vereséget szenvedett Johnsonnal szemben, politikája meghatározó lett a modern konzervatív republikanizmus kialakulásában, s a pártja mellé állította a térség szavazóit. A Reagan- és Bush-féle republikánus nemzedékek aztán keresztény és konzervatív üzeneteikkel a nyolcvanas évektől egészen mostanáig stabilizálták a párt déli és közép-nyugati, illetve sziklás-hegységbeli új hátországát.

Donald Trump ehhez még hozzá tudta tenni azt, hogy a régi Észak addig demokrata rozsdaövezeteiben szerzett új szavazókat – ez biztosította a győzelmét. Az idei és a következő választások nagy kérdése, hogy a délen, illetve a középosztálybeli kertvárosokban előretörő demokrata új hullámmal szemben elég lesz-e a reagani és trumpi republikánusok koalíciója.

***

Így lovagolta meg Donald Trump az elefántotLeimeiszter Barnabás írása a mandiner.hu-n.

Címlapképen: Donald Trump és támogatói egy észak-karolinai kampányrendezvényen. Fotó: REUTERS / Jonathan Ernst

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés