Ha az euforikus hangulat véget ér, a diákok szembesülnek a valósággal

Nem kezdődött el a tanítás a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, és úgy tűnik, a tárgyalások is lényegében eredménytelenek. Ön hogyan látja, mi várható a tanévkezdéssel kapcsolatban?

Úgy tudjuk, hogy jövő hétfőn sem akarják elkezdeni a tanévet – a tegnapi sztrájkhirdetéssel kiderült, hogy végig őszintétlenek voltak. A tanárok úgy tettek, mintha el akarnák kezdeni a szemesztert.  Elképesztő, hogy nem veszik figyelembe a diákok jövőjét. Döbbenetes, hogyan használják a hallgatókat, mennyire manipulálják őket. Hihetetlen politikai játszma ez az első pillanattól kezdve.  Olyan híreket kaptunk, hogy az Amnesty International segíti a tiltakozókat a szervezésben, és már nyáron egy táborban felkészítették a diákok egy részét arra, ami most történik. A fiataloknak most tanulniuk kellene – az egyetemisták túlnyomó többsége aktiválta is a félévét, tehát hivatalosan is megkezdhetné a tanulást, de ez nem számít azoknak, akik ezt az egészet irányítják. Nem számít, hogy a hallgatók buknak-e félévet, vagy nem. Ez szomorú és fájdalmas. 

Több ismert színész, aki most az ellenállás élén látható, évekkel ezelőtt egészen mást nyilatkozott az egyetemről. Korábban például Hajdu Szabolcs és Bodó Viktor is a változtatást sürgette – utóbbi azt is hozzátette lemondóan, ötven év múlva is maradni fog minden a régiben. Schilling Árpád pedig azt mondta: ha valaki rendet akarna tenni a Színművészeti Egyetemen, akkor a nulláról kellene kezdenie, mert a bűn beleivódott a falakba. Most ők is a változtatás ellen szónokolnak. Amikor nem politikai dimenziókból beszélnek, hanem a szakmát nézik és őszinték, elmondják a valóságot, és azt, hogy alapvető átalakításokra van szükség az egyetemen.

Meddig tarthat ez az egész?

Nem tudom. De azt érzem, hogy ha a diákok részéről ez az eufórikus hangulat véget ér, szembesülnek a valósággal. Ezt követi majd a fájdalmas kijózanodás és felismerés, hogy eszközként használta őket a politika.

Egyszerűen azért, mert az ellenzék nem tud fogást találni a kormányon, nem tud esélyessé válni a 2022-es választásokon, ezért mindent bevet – akár a diákok jövőjét is feláldozva. Döbbenetes. Sajnálom, és őszintén fáj, hogy így manipulálják és használják a hallgatókat. A fiatalok között terjed a tűz, egyfajta szenvedély, és a józan ész már nem számít. Ugyanakkor egyre többen jelzik az egyetemről a hallgatók közül, hogy tanulni szeretnének. Egyre erősebb jelzések jutnak el hozzánk, hogy vannak és nem kevesen, akik félnek megszólalni.

Én azt üzenem nekik, hogy ne féljenek, mert ők csak azzal szeretnének foglalkozni, amiért az egyetemre mentek: tanulni akarnak. A szakma egy része pedig nem a tanulni akarókat biztatja, hanem táplálja a tüzet. Az egészen groteszk, hogy a gyűlöletem milyen szinten hozza össze az embereket. Összeálltak, hogy közösen, együtt gyűlölhessenek engem. Olyan emberek, akik egyébként nem álltak szóba egymással. Vagy épp az irodámban könyörögtek, hogy ne játsszanak a másikkal – mert nem tudnak még egy színpadon sem lenni a másikkal. Ők most együtt vannak, egy csoportban. Végül is, a gyűlölet is össze tudja hozni az embereket. 

Kikben csalódott az elmúlt hetekben? Érezte-e azt, hogy elárulták?

Nem így élem meg a történéseket. Ezek inkább szembesülések, kijózanító pofonok. Azt gondolom, hogy nem lehetett elkerülni ezt a forgatókönyvet. Ha egy sokszínűbb, gazdagabb, minőségibb, igazságosabb korszakot szeretnénk elindítani a színművészeti egyetemen, akkor ezt meg kellett lépni. Kétségkívül többféle lehetőségre gondoltunk, hogy mi történik majd, ha valóban változtatni akarunk. Számítottunk erre, de volt bennem némi halvány remény, hátha nem lesz annyira gyűlöletes az a felállás a számukra, hogy együtt, közösen gondolkozzunk az intézmény és a szakma jövőjéről. Rengetegen támadnak és gyaláznak. Gigantikus erővel mocskolnak engem és a Nemzeti Színházat is, amit vezetek. Természetesen mindez fájó, de bizonyos értelemben véve talán jobb így, mert most a maga teljességében megmutatkozik az az erő, amelyik Magyarországon – és a világ több országában – ezt a fajta ideológiát képviselve mindenre hajlandó. Hazugságra, fenyegetésre és gyalázkodásra. Ez a magyarázat arra is, hogy miért félnek még mindig megszólalni az emberek, akik az SZFE változása mellett állnak. Naponta hallom a Színművészeti múltjából az elkeserítő történeteket. Ha ezek nyilvánosan elhangozhatnának, nagyon más megvilágításba helyezné a mai eseményeket. De nem áll ki egyelőre senki, hogy elmondja, mert ugyanezt a géppuskatüzet kapná, mint amit én.

Gyurcsány Ferenc ezt írta: »Vidnyánszky és társai addig maradnak, amíg Orbán. Utána buknak. Sőt, minden értelemben földönfutók lesznek.« Amikor először olvasta ezeket a sorokat, mit gondolt?

Nincs semmi új a Nap alatt. Ez a bolsevik mentalitás. Ha a magát demokratikusnak mondó oldal vezetője ilyet mond, az nem sok jót ígér...”