A síita rezsimet mélyen meghatározza a messiásvárás – Sárközy Miklós Irán-szakértő a Mandinernek

Teherán központjában, a Valiaszr téren a közel­múltig hatalmas plakát hirdette, hogy a muszlim nemzetek egy nap vissza­foglalják Jeruzsálemet. A képen nemzetek zászlóival vonuló férfiak ereszkedtek alá a Szikla mecsethez. Most már Ali Hámenei ajatollah mártírságát hirdeti egy hatalmas plakát: egy tulipános réten áll a nemrég meggyilkolt vallási vezető, továbbá elődje, Ruholláh Homeini és utódja, Modzstába Hámenei. A legfelsőbb vezető halála olyan szempontból motivációt jelent a rendszer hívei számára, hogy

 – mondja Sárközy Miklós iranista, a Károli Gáspár Református Egyetem docense.

Iránt a 7. század közepén érte el az arab hódítás, de évszázadokba telt, mire a lakosság többsége felvette az iszlám vallást. A szakértő kifejti: a síita iszlám a kezdetektől jelentős volt a térségben, de csak a 16. század után vált dominánssá. „I. Iszmáíl sah államvallásnak hirdette ki a tizenkettes síita iszlámot, és néhány nemzedék után a lakosság túlnyomó többsége csatlakozott. A 16–17. században kiépült az intézményrendszer, a teológiai iskolák, a zarándokhelyek, és létrejött a síita klérus is.” A síita az iszlám egy kisebbségi ága, részaránya 15-20 százalékra tehető a 900 milliós muszlim közösségen belül. „A fő különbség abban rejlik, hogy a síiták úgy gondolják, Mohamed halála után az iszlám közösség vezetése Mohamed vejét és unokatestvérét, Alit illette volna” – magyarázza Sárközy Miklós. A síita iszlámban Alit tartják az első imámnak, akinek a felesége Fátima, Mohamed lánya volt, így az ő leszármazottaiknak profetikus erőt tulajdonítanak. 

Az Iránban gyakorolt tizenkettes síita vallásnak a mai rendszert is mélyen meghatározó jellemzője a messiásvárás. „Az imámok láncolata megszakadt a tizenkettedik személlyel, akit Mohamednek hívtak. Ez a Mohamed nevű kisfiú Kr. u. 874-ben Szamarra városban eltűnt egy pincében, és azóta rejtőzködik, őt hívják az idő urának, akinek a visszatérését várják.