Negatív lett Timosenko legújabb vírustesztje

2020. szeptember 11. 12:07
Timosenko a 2004-es „narancsos forradalom” egyik vezéralakja volt. 2005-ben, illetve 2007 és 2010 között töltötte be a kormányfői tisztséget Ukrajnában.

„Negatív lett a korábban koronavírusban megbetegedett Julija Timosenko volt ukrán kormányfő, ellenzéki parlamenti vezető legújabb vírustesztje” – hozta nyilvánosságra pénteken a Facebookon az általa vezetett Haza párt szóvivője.

Marina Szoroka azt írta, hogy Timosenko már „sokkal jobban érzi magát”. „A Haza párt vezetőjének még tüdőgyulladása van, de gyógyulása jól halad, és hamarosan visszatérhet a normális életbe és munkájához is” – tette hozzá. Timosenkóról augusztus 23-án hozta nyilvánosságra pártja szóvivője, hogy pozitív lett a tesztje koronavírusra. Marina Szoroka már akkor elmondta, hogy az 59 éves politikus állapota súlyos, magas lázzal küzd. Később elterjedt a sajtóban, hogy Timosenkót lélegeztetőgépre kellett tenni, ezt viszont utóbb pártja egyik képviselője cáfolta.

Timosenko a 2004-es „narancsos forradalom” egyik vezéralakja volt. 2005-ben, illetve 2007 és 2010 között töltötte be a kormányfői tisztséget Ukrajnában. Többször indult választáson elnökjelöltként, de előbb Viktor Janukovics, majd Petro Porosenko mögött végzett a második helyen, a legutóbbin már csak a harmadik helyre futott be Porosenko és az államfővé megválasztott Volodimir Zelenszkij mögött. Viktor Janukovics Moszkva-barát elnök idején, 2011-ben hét év börtönbüntetésre ítélték az Ukrajna számára előnytelen, 2009-ben Oroszországgal megkötött gázszerződés címén. 2014-ben, a Janukovics bukását eredményező Majdan-tüntetések nyomán szabadult amnesztiával a börtönből. Pártja, a Haza párt jelenleg ellenzékben van az ukrán parlamentben.

(MTI)

Nyitókép: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

Összesen 7 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés