Ez így rendben van?

2020. augusztus 30. 12:54

Hont András
Facebook
Megnéztem a nagykörúti biciklisávos kérdőívet is. Alig manipulatívabb, mint egy nemzeti konzultáció.

„Egy állami szerv finanszírozza egy politikus felületét. És még csak azt sem lehet mondani, hogy egy tisztségviselő lakossági tájékoztatása. A »visszaadtuk a közművelődési dolgozók kormány által elvett közalkalmazotti jogait« nem információközlés, hanem propaganda. Amihez kétségkívül joga van, csakhogy ez közpénzből folyik. Szóval, ez így rendben van? Nem Karácsonytól kérdem, az nem érdekel, hanem tőled, aki majd elkezded magyarázni, hogy de a FideSS tízmilliárdokat költ propagandára, miért nem azzal foglalkozom. Egyfelől foglalkozom vele, másfelől nem érdekelnek a mértékek. Megnéztem a nagykörúti biciklisávos kérdőívet is. Alig manipulatívabb, mint egy nemzeti konzultáció.

Csak arra nem kérdez rá, hogy az autós szerint nagyobb lett-e a dugó. Nem, ezt sem akarom megvitatni, ebből a szempontból nem az a lényeg, hogy erről tartalmilag ki mit gondol, hanem hogy egy budapesti polgárnak, ha már így utólag megkérdezik, joga van-e elmondani, hogy a hátadra fessél csíkokat, ne a Körútra, vagy erre nincs lehetősége egy hivatal által moderált diskurzusban. Tehát az érdekel, hogy milyen felmentést fogsz találni, és hogy ezt követően milyen hangyafasznyi bajod is lehet a Soros-plakátokkal.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 74 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Semmi gond emberek, a legközelebbi budapesti önkormányzati választáson elmondhatjuk majd a véleményünket. A környezetemben szinte mindenki aki erre a málészájú debilere szavazott, már most megbánta. Pedig még van 4 éve hogy még ettől is jobban elkúrja.

Kérdésre válaszolva: Ez így rendben van. Pontosan ugyanaz történik, mint amire számítani lehetett.

Szerintem csak azt csinálja, mint a Puzsér. Egyet szúr ide, egyet szúr oda, de a döntő pillanatban beáll a liberálisok mellé.

Egyébként az Index is így vált "legendássá" ballib ügyekben. Időnként megírta a baloldalnak kellemetlen ügyeket is, sőt, két választás közt olykor született egy-egy publicisztika is arról, mekkora szerencsétlenség az egész ellenzéki kompánia, de választások közeledtével.

Tavaly ősszel két forró ügy is volt, a Borkaié, meg a kispesti korrupt drogos geciké (Lackner, Krinyó, Gajda). A függetlenobjektív Index gyakorlatilag széjjel spammelte a főoldalt a Borkai ügyével, napokon, sőt, heteken keresztül ezt tolta orrba-szájba, pedig arról, hogy kokainozott volna, nem volt semmi infó.

Ezzel szemben az élő egyenesben drogozó, és a saját, valamint a haverjai százmilliós nagyságrendű korrupciós ügyeivel DICSEKVŐ Lacknerékről alig-alig írtak valamit. Azt se nagyon rakták ki a főoldalra.

Erre szoktak hivatkozni a fejlődésben visszamaradt, féltudású liberálisok, hogy az Index "függetlenobjektív".

Szóval így kell hozzáállni az ilyen Hont-féle függetlenséghez. Ha választási szituáció lenne pl. 2022 tavasza, az írásai nyomokban sem tartalmaznának ilyesmit.

Mondom, hogy fölvette a CSOK-ot.

Kérdőív ide, kérdőív oda, minden forgalomban résztvevő kerékpárnak legyen rendszáma, tulajdoni lapja.

Érdemes meghallgatni ezt a Hont-interjút:

https://m.hvg.hu/itthon/202008..

Egészen ritka ez a típusú józanság az ellenzéki oldalon.

Ez bizony így van, teljes mértékben.

Az ég kék, a fű zöld, a balliberális meg hazudik.
Az a helyzet, hogy amikor kormányon voltak ők is csinálták az állami propagandát. Azzal a lényeges különbséggel, hogy volt a propaganda, meg a megszorítások és a hazudozás.

A fidesz semmit sem csinál másképpen, mint amit a ballib, már ami a propagandát és a lopásokat illeti. egy különbség azonban van a ballib és a fidesz között. A fidesz hagy élni minket, a ballib meg nem...

Ti pedig hazudjatok egymásnak, magatoknak, mert azért szavaztok a ballibre, mert a hazugságaitokban egyek vagytok! ( vagy csak hülye vagy, amit nem valószínű, de előfordulhat.)

Csak annyi történik, hogy nem jutsz el a valóság leképzéséig. Soros sokszorosan visszaszedi a pénzt, amit a te kábításodra fektet be ide. Míg a kormány valóban arra kiváncsi, hogy mit gondol az állampolgár. Éppen azért vannak egyszerűen feltéve és megfogalmazva a kérdések, hogy 100 IQ alattiak is megértsék, hogy miről van szó.
Nekem egyébként tele van a hócipőm ezzel az állandó fanyalgással. Az, aki nagyon akar egyénieskedni, az pontosan saját magát zárja el attól, hogy véleményt nyilvánítson.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés