Minden, amit Hongkong megtestesít, merőben ellentmond annak, amit Hszi Csin-ping Kína és a térség jövőjének szán. Peking ezért fokozatosan véget vet az egy ország, két rendszer elvének: egyre jobban beavatkozik a különleges közigazgatási terület autonómiájába, ami ellen elkeseredetten tiltakoznak a helyi tüntetők.
Greczula Levente László írása a Mandiner hetilapban.
Huszonhárom éve, 1997. június 30-án ünnepélyes keretek között levonták az Egyesült Királyság lobogóját Hongkongban. Egy nappal később a Kínai Népköztársasághoz csatolták a városállamot az 1984-ben aláírt kínai–brit megállapodásnak megfelelően. Hongkong történetében új fejezet kezdődött, és bár az eredeti ígéretek úgy szóltak, hogy Peking 2047-ig nem fog a városállam belügyeibe avatkozni, az utóbbi egy év világossá tette: Hszi Csin-ping étvágya egyre nagyobb, és a különleges közigazgatási terület autonómiáját vette célba.
Baljós árnyak
Mielőtt a jelenlegi tiltakozásokra térnénk, érdemes egy évvel visszaállítanunk a naptárat, és megvizsgálnunk, mit történt Hongkongban 2019-ben: februárban John Lee biztonságért felelős miniszter benyújtott egy törvényjavaslatot, amely lehetővé tette volna a szökésben lévő bűnözők kiadatását – többek között a kommunista Kína számára is. A javaslatot azután nyújtották be, hogy egy fiatal hongkongi férfi 2018-ban megölte állapotos barátnőjét Tajvanban, majd visszatért Hongkongba, ahonnan a megfelelő jogszabályok híján nem lehetett kiadni őt a tajvani rendőrségnek. A törvényjavaslat benyújtása mögött sokan Peking rejtett előrenyomulását sejtették: attól tartottak, hogy a jogszabály lehetővé tenné Kína-kritikus aktivisták kiadatását is a népköztársaságnak – a Kínai Kommunista Párt (KKP) így fű alatt tulajdonképpen mégis be tudna avatkozni a városállam belügyeibe.
A demonstrációk hamarosan kormányellenes jelleget öltöttek: különösen Carrie Lam főminiszter távozását szerették volna elérni. Lam, aki 2017 óta szolgál ebben a tisztségben, kifejezetten népszerűtlen figura, főleg nyílt Peking-pártisága miatt. Hongkong főminiszterét egy aránylag szűk körű elektori kollégium választja – a három évvel ezelőtti voksolás során mindössze 1200 tagja volt –, amelyet azért is gyakran kritizálnak, mert a kis létszámú testületben felül vannak reprezentálva a Pekinggel szimpatizáló hangok.
Lam nyáron bejelentette, hogy felfüggesztik a kiadatási törvénnyel kapcsolatos jogalkotást, szeptemberre pedig az is eldőlt, hogy nem lesz semmi a jogszabályból, a tüntetőket azonban ez nem nyugtatta le. A rendőrség mindaddig páratlanul erőszakos eszközökkel igyekezett úrrá lenni az utcán kialakult helyzeten, de a könnygáz- és füstgránátok bevetése – ahogy az már lenni szokott – leginkább fordítva sült el. A novemberben a műszaki egyetemen tartott, tizenkét napos tüntetéssorozat alatt a hatóságok demonstrálók százait vették őrizetbe, ami csak tovább szította a feszültséget a hongkongiak és a városállam vezetése között.
Hongkong vége?
A koronavírus-járvány, amelyet Hongkongban egyébiránt sikerült kordában tartani, természetesen korlátozta a
demonstrálók lehetőségeit – nem úgy a központi hatalomét. A járvány ideje alatt folyamatos volt az őrizetbe vétel az ellenzéki, demokráciapárti politikusok körében, egyiküket például egy, a hatóságok által lázítónak ítélt Facebook-bejegyzésért vitték be. Egy május közepén, anyák napján – számos anglofón országban május második vasárnapján köszöntik az édesanyákat – tartott megmozduláson kétszázharminc embert vettek őrizetbe a rendőrök. Az intézkedés azért is kapott nagy sajtóvisszhangot, mert a rendőrök a megszokottól eltérően igen durván bántak az újságírókkal és a médiamunkásokkal is. Május közepén más is történt: a KKP éves kongresszusára készülve Pekingben bejelentették, hogy új nemzetbiztonsági törvényt kell alkotni Hongkong számára, nem kis részben éppen a tavaly kezdődő, alkalmanként erőszakba hajló tüntetéssorozat miatt. Az új jogszabály, amely az „áruláshoz, elszakadáshoz, lázításhoz és felforgatáshoz” köthető tevékenységeket hivatott hatékonyabban szankcionálni a városállamban, lehetővé teszi a kínai kormányzatnak, hogy ügynökségeket állítson fel Hongkongban.
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
A kínai gyártók egyre inkább vezető szerepet töltenek be azokban az ágazatokban, amelyeket a közelmúltig német vállalatok uraltak – és ez mostanra a németeknek is feltűnt.
A két ázsiai ország kapcsolata hetek alatt olyan mélypontra zuhant, amilyet évtizedek óta nem láttunk. Tokió katonai választ helyezett kilátásba, Peking erre visszahívta a nagykövetét.
Vasárnap hajnalban jelentkezett a külgazdasági és külügyminiszter.
Abban is biztosak lehetünk, hogy ez még nem az utolsó fejezet. És én már azt nagyon várom, hogy megjelenjen a film végén a felirat: VÉGE.
Miközben Brüsszelben alig 1,5 százalékos növekedésben reménykednek, Pekingben egészen más léptékben számolnak.
Őszintén akart beszélni az ukrán elnök.
Vagy nem lehet, hogy csak simán félreértették azt, hogy ha a Tisza nyer, akkor [email protected]?
„Az egész magyar labdarúgást magasabb polcra emeli.”
