A megoldás a családokban van

2020. augusztus 6.
Mennyire optimisták ma a magyarok? Mit rontanak el a szülők a gyereknevelés során? Mi a baj a férfiakkal és a nőkkel? Mit gondol a koronavírus-járványról? Csernus Imrével, az ismert, ám a nyilvánosságtól jó ideje visszavonuló pszichiáterrel noszvaji éttermében beszélgettünk.

Szalai Laura interjúja a Mandiner hetilapban.

Kávét főz, mosogat, kiszolgálja a vendégeket az éttermében. Egészen mást szoktunk meg az ország kiabálós pszichiáterétől.
Tévedés, nem vagyok kiabálós.

Régebben elég sokat kiabált az emberekkel a műsorában, az előadásain.
Adott esetben volt olyan, hogy felemeltem a hangom, de az más.

Itt, Noszvajon milyen az élete? 
Vezetjük a Csendülőt, és sok mást is csinálok. Jól érzem magam a bőrömben.

Ezek szerint nem hiányzik Budapest?
Ugyan már jó ideje nem a fővárosban lakom, a mai napig sok munkám odaköt. A dugóban eltöltött rengeteg idő, a szmog egyáltalán nem hiányzik, ahogyan a feszült, agresszív emberek sem. Budapest mint épületegyüttes gyönyörű város, de az ott élők többsége búval bélelt, erőszakos, türelmetlen és frusztrált. Nagyon kevés olyan budapesti van, akinek megvan a belső békéje, és jól érzi magát a bőrében.

„Valamelyest talán optimistább a magyarok hozzáállása”

Máshol az országban jobb a helyzet? 
Ha egy fővárosi társasházban laknék, nem valószínű, hogy a szomszédok rám köszönnének. Ha valaki sétál Noszvaj utcáin, a lakók köszönnek, sőt beszélgetnek is egymással. Sokkal emberibb az élet errefelé. Minden évszaknak megvannak a sajátos teendői, amit egy koronavírus-járvány sem tud befolyásolni. A búza nő, a gyümölcsöst permetezni kell, a termést le kell szedni, és lekvárt kell főzni belőle. Ez teljesen más élet, mint amilyent a budapestiek élnek.

Hogyan jött a borászat az életében?
Csupán társtulajdonos lettem az egri borászatunkban, amelyet hárman alapítottunk, de nem vagyok borász, nem foglalkozom aktívan a mesterséggel.

Egy függőségekkel, például az alkoholfogyasztással is foglalkozó szakember miért társul egy ilyen projekthez? 
Nem az alkohol vagy a drog a lényeg, hanem az, ha valaki a valóság elől menekül. Mindenki másképp kompenzál: 
valaki piával, valaki droggal, mások csajokkal, pasikkal. Van, aki munkamániás lesz. De a valódi konfliktust a meg nem oldott félelem okozza. Ez pedig kihat az ember tartására. A tudatos ember menedzseli az életét, feloldja a feszültségeit, ezáltal az élete is hosszabb lesz, hiszen kevésbé betegszik meg.

Fotó: Földházi Árpád

Lát pozitív változást a magyar embereken? 
A kérdés az, hogy miben tudjuk lemérni a fejlődést. Abban, hogy több mosolygós embert látok Budapest utcáin? Nem látok amúgy. Hogy jobban érzik magukat a bőrükben? Ezt sem tapasztalom. Hogy az emberek gyerekei tele vannak önbizalommal? Nem érzem ezt. Kisebb, szigetszerű változások lehetnek a társadalomban, és ha az összképet nézzük, valamelyest talán optimistább a hozzáállás – azonban egy pár évvel ezelőtti kutatás szerint a boldogságunkat tekintve továbbra is a béka feneke alatt vagyunk az Európai Unióban.

A koronavírus-járvány miatt hónapokig bezárva éltünk. Milyen hatással van az emberre egy ilyen élethelyzet? 
A karanténidőszak egy váratlanul jött megméretés. Az ilyen helyzeteket azért szeretem, mert igazából ezek döntik el, milyen vagyok, mire vagyok képes. Ha az ember rengeteg mindentől fél, és azt tünetileg kezeli, nem megy semmire. 
A kiváltó okot kell megszüntetni. Ha valaki nem felnőtt, csupán annak látszik, akkor az érzéseiért nem vállalja a felelősséget; menekül előlük. Budapesten rengeteg felnőttnek látszó ember él. És akkor egyszer csak jött a karantén, és ezek az emberek megőrültek. Feszültek lettek, mert megszűntek a kompenzációs eszközeik. Én egy percig nem éreztem magam bezárva, villámgyorsan találtam olyan tevékenységeket, amelyekkel el tudtam foglalni magam. Ne feledjük, attól, hogy most épp nincs karantén, a járványnak még nincs vége. Ősszel jönnek az influenzás megbetegedések, amelyek csökkentik az immunitást, a koronavírus – éppen úgy, mint az influenza – itt marad velünk.

„Már az óvodában el kellene kezdeni oktatni a mentálhigiénés konfliktuskezelést”

Azt mondta, hogy a koronavírust mindenki megkapja majd, csak más és más lesz a lefolyása. A lényeg ön szerint az immunitás, ami testi és lelki ellenálló képességet is jelent. Utóbbit megszereztük?
Ez a pár hónap kevés volt arra, hogy valaki megszerezze. Arra elég lehetett, hogy az emberben bizonyos fontos konfliktusok megfogalmazódjanak, és felületesen elkezdjen velük foglalkozni. De ennyi idő alatt nem lehet megoldani őket, ez sokkal több munkát igényel.

Egy ilyen időszaknak milyen pozitív hozadéka lehet az ember életében?
Pozitív lenne, ha az emberek beismernék önmaguknak, hogy nem a világ a felelős a katasztrofális életükért, hanem ők maguk. És meg tudnák határozni, melyek azok a pontok, amelyeken tudnak változtatni, amelyekben tudnak önmaguknak segíteni. Abban a pillanatban, hogy a másokra mutogatás megszűnne, és ezáltal csökkenne az irigység az emberekben, máris jobban éreznék magukat. Ha pedig valaki jobban érzi magát, akkor a humor, a mosoly hatással lehet az immunitására. Nagy valószínűséggel mi, magyarok ezért fogunk ráfázni, hiszen kevés a mosolygós ember.

Fotó: Földházi Árpád

Sokan fordultak önhöz a karantén alatt?
Járóbetegekkel már négy-öt éve nem foglalkozom, így nem volt jellemző. A barátaimmal sokat beszélgettem, de összességében mindenki el volt foglalva saját magával.

Éveken át dolgozott az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben, amelyet 2007-ben zártak be. Az intézmény megszűnése mennyire érezteti a hatását napjainkban? 
Az OPNI országos intézmény volt, a különféle ellátási területeket más budapesti kórházak vették át. Kétségtelen, hogy volt némi átmeneti túlterheltség az intézményekben. Mostanra ez feltehetőleg rendeződött, de nem vagyok járatos a magyar állami egészségügyben.

Miért jött el annak idején, még a megszüntetése előtt?
Szerettem volna megújulni. A fejlődés azt jelenti, hogy újra meg újra olyan megméretések elé állítom önmagam, amelyekben érzem a kihívást. Ha ez nincs meg, akkor az élet rutinszerű lesz, és szürke. Az, hogy nem állítunk kihívásokat magunk elé, egy öntudatlan ember sajátossága, ami azokra jellemző, akik nem néznek szembe a gyávaságukkal.

Fontos belátni: változtatni csak akkor lehet, ha az ember megfogalmazza és aprópénzre váltja, hogy az élet mely területén mi miatt menekül. Általában a kudarctól félünk, egy adott cselekmény fájdalmától, a jövőtől, a kirúgástól, a bizonytalanságtól. Ismerős gondolatok: jaj, mi lesz velem, ha kihasználnak, ha megcsalnak... Hát, ilyenek vagyunk!

Ön milyen világnézetet vall? 
Egy emberi világnézetet, ami annyit jelent: az életem arról szól, hogy a külső-belső környezetemet széppé tegyem. Mindent megteszek ezért. A széptevésben pedig szerepel a különféle parák és félelmek megoldása.

Volt valaha köze politikához?
Amikor fiatal orvos voltam, a jobb- és a baloldal is megkeresett, de mindkettőnek nemet mondtam. Orvosként nem tudom letenni a voksomat a jobb- vagy a baloldal mellett, hiszen én nem a jobb- és baloldallal, hanem az emberi konfliktussal foglalkozom. Arra esküdtem fel orvosként, hogy az embert segítsem a legjobb tudásommal.

Egyik könyvében azt írta, hogy legtöbbször sem a nők nem tudnak hiteles anyák, sem a férfiak hiteles apák lenni. Miért?
Ha az emberek nem válnak érzelmileg is felnőtté, akkor előbb vagy utóbb – ahogy azt láthatjuk is – a gyerekek megeszik a szüleiket. Vagyis manipulálják őket. A szülő meg legtöbbször nevet ilyenkor, és azt gondolja: jaj, de kis cuki. Ahelyett, hogy sírna, hiszen valójában arról van szó, hogy a kis három-négy éves megszívatja őt. Ha nem következetes a gyerekéhez, megszűnik vele szemben a tisztelet. Gondoljunk csak bele! Akkor vagyok következetes, ha bátor vagyok lefektetni mindkét opciót: mi lesz, ha ezt teszed, és mi lesz, ha azt. Ha pedig bekövetkezik egyik vagy másik, akkor legyek elég bátor ahhoz, hogy betartsam. A szülők ma a legtöbbször pénzzel akarják megvásárolni az elmulasztott valódi figyelmet. Ma már az autók hátsó ülésén iPad van, hogy a gyerek minél jobban ellegyen, és hagyja békén őket.

Mennyire fontosak ma a családban a hagyományos férfi-női szerepek?
Jó lenne, ha meglennének, de már azt is nehéz meghatározni, hogy mi számít hagyományosnak. Manapság rengeteg új inger ér egy embert, ez korábban nem volt jellemző. Régen az öntudatlan embernek több ideje volt körüljárni egy-egy döntését. Most nincs sok idő, gyorsan kell dönteni – így ott van benne félelem: vajon jól döntök-e? És csak jönnek, jönnek az új döntési helyzetek. A nap végén az ember már úgy érzi magát, hogy kész, vége, elege van. Ráadásul haza kell mennie a családhoz – hangsúlyozom: kell! Hiszen ott várja a párja, aki addigra már „hárpia”. A nő kezdetben örül, hogy ő hordja a nadrágot, egy idő után aztán tele lesz a töke, mert rájön arra, hogy nem tud felnézni a partnerére. A férje ugyanis megszűnt férfinak lenni a szemében. De hát ott vannak a gyerekek, hát mitévők legyenek? Így születik meg a megalkuvás. Kialakul a rutinból élt élet. Ha ránézünk egy ilyen párkapcsolatra, látjuk, hogy mindkét fél vonszolja magát. Megszűnik köztük a pezsgés, már nincsenek érintések, mosolyok. A gyerek pedig előbb-utóbb megfogalmazza, hogy anya és apa rosszul élnek. Csak nem tudja szegény, hogy addigra már eltanult tőlük mindent észrevétlenül, ezzel megpecsételődött az ő élete is.

Fotó: Földházi Árpád

Több mint tíz éve írt könyveket arról, hogy mitől nő egy nő, és mitől férfi a férfi. Ön szerint ma, amikor sokak szerint politikai inkorrektség férfiakról és nőkről beszélni, megírhatná még őket?
Hogyne. A férfi és a nő is a tartásától válik valódi férfivé és nővé. Vagyis akkor, ha soha nem adja fel azokat az álmokat, amelyekben hisz.

A genderelmélet szerint azonban a nemek csupán társadalmi konstrukciók. 
Az eltelt évtizedekben rengeteg ideológia alakult ki, különösebben nem érdekelnek. A nemek összekavarodása már nagyon rég megtörtént azzal, hogy a hölgyek a férfiakat kiskoruktól kezdve „kasztrálják”. „Jaj, kisfiam, nehogy fussál, mert még megütöd magad! Nehogy valami bajod legyen!” – halljuk már egészen kis korban. De miért is ne esne el? Mi lesz akkor, ha megüti magát? Lenyúzza a bőrét, maximum ordítani fog. Máskülönben hogyan fogja megtanulni szerencsétlen, hogy odafigyeljen a lépéseire? Az anyák gyakran nemcsak a lány-, hanem a fiúgyerekeik helyett is döntéseket hoznak, majd meg is oldják helyettük.

„A szülők legtöbbször öntudatlanul beleesnek a fogyasztói társadalom csapdájába”

És ez miért baj?
Mert megszűnik a gyerek sikerélménye. Az ilyen gyereknek csökkenni fog az önbizalma. Például ha fiúról van szó, kényelmes, tunya lesz. Később tőlük hallhatjuk majd rendszeresen: oda megyünk, szívem, ahova te akarod, jó ez a progi. A nőknél pedig van egy másik súlyos konfliktus. A férfiak ugye alapvetően nehezen mutatják ki az érzelmeiket. Nehezen beszélnek a konfliktuskezelésről, saját tulajdonságaikról. A legtöbb hölgynek ilyen az apja. Így amikorra egy nő biológiailag éretté válik – nem felnőtté, az más kategória –, rengeteg hendikepet hurcol, és úgy választ partnert, hogy észre sem veszi: az kell neki a pasiban, amit az apjától nem kapott meg. Vagyis a férfi az érzelmi biztonságot keresi a hölgyben, a kisfiú keres egy pótanyát. Nem nőként néz rá. A nő pedig tisztában van azzal, hogy érzelmileg ő az erősebb, ezért nem tekint már férfiként rá. Ráadásul neki meg gondjai vannak a saját apjával, ezért még kislány. Sokszorosan terheltek a kapcsolatok.

Milyen állapotban vannak a fiatalok? 
Röviden: nincs bennük erő. Régen több volt.

Fotó: Földházi Árpád

Ez a szülők hibája?
Részben az övék. Például egy tíz-tizenegy éves gyerek miért kapja meg a legújabb iPhone-t? Azért, mert a közösség kikényszeríti? Ha az osztály az iPhone alapján ítélné meg a gyerekemet, tuti elvinném egy másik suliba. Annak ugyanis, ha ilyen közösségben marad, hosszú távon katasztrofális hozadéka lesz. A szülők legtöbbször öntudatlanul beleesnek a fogyasztói társadalom csapdájába. Ehelyett mit kellene tenni? „Kisfiam, iPhone 11-est szeretnél? Semmi akadálya, majd ha megdolgoztál érte! Guberáld össze a három kilót!” Sajnos általánosságban igaz, hogy az egész életünket átszövő virtuális világ folyamatosan adja az inputot: azonnal megkapsz bármit. Elküldöm az igényemet, és futárszolgálattal már hozzám is vágják, amit akarok. Mindezt úgy, hogy semmit nem csináltam.

Mit gondol az állandó posztolás jelenségéről?
Ez összefügg a korábban mondottakkal. Ha a szülők megoldják a gyerek életét, akkor soha nem lesz önbizalma, hiszen nem lesz sikerélménye. Emiatt csökken az önbecsülése, és növekszik a szeretetéhsége. Ez az állapot állandó pozitív visszacsatolást igényel: ügyes vagyok, jó vagyok, szép vagyok, kedves vagyok. Erről szól a posztolás.

Fotó: Földházi Árpád

Miért egy mesterséges térben keresik a visszaigazolást? 
Mert gyors. De ez a jelenség is csak a tüneti kezelésről szól. Ez a generáció nagyon rá fog fázni, és a jövőben egyre rosszabb lesz.

Mi jelentené a megoldást?
Az egyik megoldás a társadalom pici szigetein, például a családokban születhet meg. Ha a szülők tudják, mit jelent érzelmileg felnőni, és ezt meg is teszik, akkor így nevelik majd a gyerekeiket. A sok kis szigetből pedig egyre több lesz, ami kihat a társadalomra. A másik megoldást a mindenkori állam tudná nyújtani. Nagyon gyorsan, már az óvodában el kellene kezdeni oktatni a mentálhigiénés konfliktuskezelést, amihez a megfelelő szakemberek képzésére lenne szükség. Ha ez megtörténne, a gyerekek teljesen másképp élnék meg a serdülőkort. Egyre több olyan fiatal lány és srác lenne az országban, aki máshogy állna hozzá az élethez, mint a mai tinédzserek. Vannak országok, ahol ez már fejlettebb szinten van, de ehhez rettenetesen sok munka szükséges, nem két-három, hanem ötven év alatt tud megváltozni. Ha nem kezdjük el időben, nagy bajban leszünk.

Címlapkép: Földházi Árpád