Az őrület ellen: középkori bölcsességek modern időkre

2020. július 14. 9:48
Az emberi autonómiát és szabadságot kiteljesítő modernitás nem tudja megmagyarázni, miért is jó, hogy van ember a Földön – figyelmeztet Rémi Brague francia filozófus. Szerinte rehabilitálni kell a modernitás által eltorzított ókori és középkori alapelveket, mert minden materiális jólétünk ellenére tévúton járunk.

Középkori bölcsesség modern időkre – ez az alcíme Rémi Brague francia filozófus angolul 2019-ben megjelent, legfrissebb kötetének. 

Mi rejtőzhet a provokatív cím mögött? Be akarja vezetni Brague az istenítéletet, mint az igazságszolgáltatás módját? A válogatott kínzásokkal tarkított kivégzési módszereket? Újjépítené a várakat, és leváltaná a kapitalizmust a feudalizmussal? Támogatja az inkvizíció újraindítását és a boszorkánypereket? Eltörölné az elektromosságot?

Szó sincs ilyesmikről. Brague nem egy adott technikai állapot, de nem is a középkori társadalom felépítése mellett érvel, és egyértelműen kijelenti, hogy a középkor számos jelensége és meggyőződése nyilvánvalóan meghaladott a modern ember számára. 

Valójában Brague olyan filozófiai alapelvek mellett érvel, amelyek már az emberi gondolkodás kezdetei (a közmondásos „ókori görögök”) óta jelen vannak a filozófiában, és amelyeket gyakran a középkor fejtett ki teljes részletességgel.

E meggyőződéseket a modernitás kezdte ki a felvilágosodástól kezdve,

de nem tűntek el, csak már nem meghatározóak, de nem is marginálisak. 

De miért is lenne szüksége a modern világnak középkori alapelvekre? 

Brague szerint azért, mert a modernitás ugyan sikeres projekt, de mégis kudarcos – sikeres az ember jólétének fokozásában mind anyagilag, mind a szabadságát és mozgásterét illetően; de eközben, mivel mindent az emberből kíván levezetni,

nem tudja megalapozni az ember létét

– azaz nem tud amellett érvelni, miért is jó, hogy van ember a Földön, és miért jó dolog az emberiség. Így aztán elterjednek azok a nézetek, amelyek szerint nem érdemes gyermeket szülni a Földre, vagy egyszerűen csak elkényelmesedünk és nem szülünk gyermeket, vagy radikálisabb felfogásban: az emberiség rák lesz Gaia testén, ami jobb lenne, ha nem lenne. 

Brague Chestertont idézi: a modern világ tele van keresztény erényekkel, amelyek elszakadtak egymástól és megbolondultak. A modernitás ráadásul nem az erényekkel, hanem eszmékkel és igazságokkal van elfoglalva. Brague szerint a modern morális elképzelések két jellemzője, hogy egyrészt ókori vagy középkori találmányok (azaz premodernek), másrészt hogy a modern kezekben nagyon hamar elhervadnak – vagy épp ámokfutásba kezdenek.

Modern torzulások

Brague röviden ismertet is három ilyen elferdülő elképzelést, mely modern formájában ámokfutást rendez. 

Az első a teremtés eszméje, mely szerint a Teremtő úgy teremtette meg a világot, hogy a világban is van értelem, az emberben is van értelem, az ember a világ része, és a két értelem nem független egymástól. A modernitás azonban elfeledkezett a Teremtőről, az embert pedig idegenként értelmezte egy vulgárdarwinista, kaotikus világban. 

A második a Gondviselés elképzelése, amely szekularizálódott, és a felvette a haladás nevét, mely persze állítólag elkerülhetetlen, viszont a haladás rossz következményeinek elkerülésében azért reménykedünk. 

Harmadrészt a bűn és megbocsátás eszméje torzult és szabadult el. A megbocsátást elfelejtettük,

a bűn elképzelése pedig a nyugati világ perverz öngyűlöletébe csapott át.

Büntetés van, megbocsátás viszont nincs. 

Mivel „a modernitás projektje téves”, ezért „új középkorra van szükségünk”,  s vissza kell adnunk az erényeknek a bölcsességét és tisztességét, amit a premodern időkben élveztek. A „sötét középkorról” szóló propaganda ugyanis nem más, mint a modernitás kommunikációs trükkje a saját maga megalapozása érdekében. 

De miben áll a modernitás sajátossága?

A modernitás a múlttal szemben az új kezdetben gondolkodik és a felejtésben; a jelent tekintve az önmegvalósítás a jelszava; a jövőre pedig úgy tekint, mint amiben még több lehetőség áll majd rendelkezésre a kibontakozásunkhoz, és ezt fejlődésnek hívja.

Ezzel szemben a premodern időkben, ha volt is olyan, hogy életprojekt, az akkor is valami magasabb hatalom, legfőképpen Isten akaratának megvalósításaként értelmeződött.

A modernitás alapja, hogy az ember emancipálja saját magát a külső erőktől és hatalmaktől,

függetlenné válik nem csak Istentől, hanem a kozmosztól, azaz a világegyetemtől (és egymástól is). A modern ember „értéket teremt”, és „projektekben” gondolkodik. 

A modernitás alapmeggyőződései azonban bibliai eredetűek (csak eltorzítottak és kontextusukból kiragadottak): a természet uralásának elképzelése a Teremtés könyvéből van, az autonóm felnőttség eszméje pedig Szent Páltól származik. Az igazság többé nem etikai és metafizikai, hanem tudományos, és kísérletezés eredménye. A tudomány és kísérletezés persze önmagában jó dolog, de az már túlzás, amikor saját területükön kívül is alkalmazzák őket; az élet egészére. A modernitás az ember önkiteljesítésének projektje,

ami azonban lehetővé tette az emberiség önmegsemmisítését is,

akár atomháború által, akár a környezet tönkretétele által, vagy egyszerűen úgy, hogy nem vállalunk gyermekeket és kihalunk. Így aztán égetővé válik a modernitás által fel nem tett kérdés: miért kellene, hogy legyenek egyáltalán emberek a Földön? Mi értelme az ember létének? Miért jobb, ha van ember, mintha nincs vagy eltűnik? 

Jó nélkül nincs semmi

A modernitás előtt az emberi társadalmak mindig kerestek a maguk számára külső legitimációt, legyen az Isten vagy a Természet, esetleg mindkettő. A modernitás azonban nem tud válaszolni az ember legitimációjára vonatkozó kérdésre, csak akkor, ha feladja a saját projektjét – saját magát. Ezért mondja Brague, hogy az egyébként sikeres modernitás mégis kudarcos. 

Ugyanezért kudarcos a modern ateizmus: mert sikeres, és megteremtette az ember autonómiáját. S mivel ez az autonómia nem engedi elismerni az emberen kívüli, magasabb tekintélyeket, ezért nem tud ítéletet mondani az ember értékéről. 

Az első dolog, amit rehabilitálni kell, az a Jó eszméje,

platóni értelemben. Ma ugyanis úgy tartjuk, hogy a gazdaság a fontos, a jót pedig mi tesszük, mit csináljuk – legfontosabb alapelvünk viszont a szabadság. Jó angyalnak képzeljük magunkat, holott a Bukott Angyal is szabadsága, szabad választása lévén lett az, aki. Brague szerint azonban a jó lehet, hogy egyszerűen az élet feltétele.

A Jó nem pusztán erkölcs fogalom, hanem lételméleti, ontológiai, a lét ugyanis eleve jó;a jó pedig megelőzi a szabadságot, és irányba állítja azt. Emellett a modern embernek el kellene ismernie, hogy az őt körülvevő világ, a rendezett kozmosz, a világegyetem nem valami semleges dolog, hanem jó és értelemmel teli.

A lét, a létezés tehát eleve jó, az igazi szabadság pedig a jót valósítja meg. Mindezek adott dolgok, melyeket nem tudunk megváltoztatni – az embernek el kell ismernie magában a passzivitás alapelvét is (mely idegen a modernitástól), hiszen például „az ember nem tudja letagadni biológiai alapjait”, és születésünk felől sem mi döntünk. 

A dolgok értelme

A második dolog, amit el kell ismernie az embernek, az az, hogy létezik természet, a természet értelmes, azaz a világegyetem rendezett egész:

nem káosz, hanem kozmosz.

Brague szerint nemes egyszerűséggel a modernitásnak szüksége volna egy kozmológiára – a kozmosz értelmezésére.

Ez nem azonos a kozmográfiával, a világegyetem leírásával, és a kozmogóniával, ami a világegyetem eredetét vizsgálja. Kozmográfiája ugyanis van a modenitásnak, akárcsak kozmogóniája – az ősrobbanás-elmélet (ami egy belga pap elmélete); bár Brague arra is figyelmeztet, hogy „mivel a tudományos tudás lényegében időleges, senki sem tudja, meddig él még az ősrobbanás-elmélet”. A kozmológia logoszt visz a kozmoszba, azaz megmagyarázza az értelmét. 

Ilyennel szolgálhatna a causa finis, a végső okok avagy a célszerűség, célra orientáltság elmélete: az a premodern, görögöktől a modernitás hajnaláig bevett vélekedés (mely ma is egy iskola a sok közül), hogy a világban megtalálható létezők létének, beleértve az embert, az élőlényeket, de akár a köveket is,

célra irányult értelme van; azaz, ha tetszik, rendeltetése.

Ezt az elképzelést Francis Bacon dobta ki az ablakon. 

Ez annyit tesz – hogy magyarázzuk Brague gondolatait –, hogy a dolgok működnek valahogy, van „működési normalitásuk”. Ha valaminek van rendeltetése, akkor van rendeltetésszerű használata is, illetve rendetlen használata.

Ahogy egy kávéautomatának is van rendeltetésszerű használata, s ha elromlik, akkor az nem rendeltetésszerű, ugyanígy valamiképp működik az ember és minden létező – s léte irányul valamilyen cél felé. A világ így eleve értelmes, a világban lévő értelmet pedig az ember felfedezi, nem pedig megalkotja (mindez gyökeres ellentéte a posztmodern szemléletnek). Az ember egy létező a világban, ezért képes azt értelmezni. A modern tudomány azonban az embert idegenként értelmezi a kozmoszban. Ennek következtében a gnoszticizmus ül tort a modern világban. 

A szerencsés majom és jogai

Brague szerint a modern ember a 22-es, sőt a 44-es csapdájába került, ugyanis úgy értelmezzük magunkat, ahogy a természetet értelmezzük. Ennek következtében a modern tudomány ideologikus értelmezése arra jutott, hogy az ember nem több, mint „szerencsés majom”, de azért mégis elidegeníthetetlen

emberi méltóságot, belső értéket és emberi jogokat követelünk ennek a „szerencsés majomnak”.

De ha az ember állatként, majomként értelmezi magát, akkor miért is járnak neki szentként értelmezett emberi jogok? 

A modern ember két szélsőség közt ingadozik: vagy benzinkútnak, energiatanknak nézi a természetet, amit korlátlanul ki lehet használni; vagy istennőként tiszteli, mint Gaia, és ekkor az emberiség csak eltávolítandó kinövés Gaia testén. A premodern elképzelés a természetről azonban kiváló középút, melyhez vissza lehetne térni. A dolgoknak állandó természete van, és létüknek van értelme, nem csak úgy vannak. Ezt a rendeltetést kell tisztelni, de nem úgy, mintha istenség lenne.

Brague szerint a szabadság elképzelhetetlen teremtés nélkül, mely az értelemmel teli világot („Isten szőlőskertjét”) létrehozza; és az átlagember számára élhetetlen megbocsátás nélkül. 

Ha a világot egy jó Isten teremtette, és így a világ alapvetően értelmes és jó, akkor a rossz nem lényegi összetevője a világnak, még akkor sem, ha sok van belőle: a világ és az ember, így az emberi társadalom sem rossz a gyökerétől kezdve. Ez nem azt jelenti, hogy a rossz kiiktatható a világból, de azt igenis jelenti, hogy nem érdemes elvetni a világot és az embert úgy, ahogy van. Viszont a jóért való felelősség is a mi vállunkon van, azaz a jó és a rossz nem pusztán a világ strukturális tényezőinek függvénye, hanem emberi döntéseké –

felelősek vagyunk azért, hogy a jót tegyük és a rosszat elkerüljük. 

Persze az ember nem földre szállt angyal (szemben a felvilágosodás elképzelésével), és sok rosszat tesz, s ezért is van szükség megbocsátásra. „Alapvető keresztény tapasztalat, hogy nem azt tesszük, amit akarunk; és nem azt akarjuk, amit teszünk.” Ez az emberi akarat gyengesége. 

A kultúra, mint melléktermék

Ezután Rémi Brague arról értekezik, hogy a kultúra valójában melléktermék. A korai középkori szerzetesek például csak Istent akarták dicsőíteni, de ennek érdekében lemásolták és tovább örökítették az ókori szerzőket, az ókori tudást. A keresztény kultúra tehát nagyrészt nem-keresztény elemekből épül fel, és nem azért jött létre, mert bárkik is kultúrát vagy értéket akartak volna teremteni. Magasabb értékű céljuk volt, melynek eredménye mellékesen egy keresztény kultúra lett. Azaz: a kultúrának – legalábbis a nyugaton – „szüksége van a kereszténységre, mint alapra”. 

Mindenesetre a kultúra melléktermék, valamint „túlcsordulás”, és „dicséret”, Isten és a Jó dícsérete. A premodern időkben a legfőbb pszichológiai érték – írja Brague – az öröm volt. A szomorúságnak nem volt értéke, sőt a megrögzött szomorkodó bűnt követett el. (Ennyit a modernitás középkor-képéről, miszerint akkoriban emberek csak szenvedtek és aszketizáltak a „siralomvölgyben”.) Azonban

a romantikával az „öröm és derű” átadta helyét a „melankóliának és világfájdalomnak”. 

Sőt: az igazságot felváltotta az „intellektuális tisztesség”, s ez vált „utolsó erényünkké” (Nietzsche szavajárása). 

Brague szerint azonban nem elég az ego kultusza, ahogy elégtelen az „állítólagos emberi kreativitás” is, mivel „ha van olyan, hogy kultúra”, akkor „azzal együtt jár valami olyasmi, mint a hit Isten teremtésében”. Vagy épp feltehető a kérdés, hogy a Lét a kultúra célja és tárgya; vagy épp annak eredete és alapja, „termőföldje”? A kérdés azért fontos, mert kultúra csak akkor létezhet, ha meg vagyunk győződve róla, hogy a létezés eleve jó dolog – amely felől a modernitás, úgy tűnik, kétkedik. 

Értékek helyett erények

Brague további, talán provokatívnak tűnő állítása, hogy „nincs olyan, hogy keresztény erkölcs”. Ami létezik, az egy „közös morál”, egy bevett moralitás, amit osztottak és osztanak a nagy világvallások és mások is, és ennek létezik egy „keresztény értelmezése”. A Tízparancsolat például „alig több, mint emlékeztető a természet törvényére”. 

Következő lépésként Brague az erények vagy értékek kérdését feszegeti, leszögezve: „nincs olyasmi, hogy morál, bármiféle jelzővel. Nincs »pogány« vagy »zsidó«, »iszlám« vagy »buddhista«, és az ég szerelmére, nincs »keresztény« morál. Viszont, másrészről, kétségtelenül különböző értelmezései vannak annak, hogy az erkölcs miről szól.”

Az ókori görög és római gondolkodás azonban azt, ami a jóra vezet minket, „erényeknek” nevezi. Az erények a dolgok természetében gyökereznek.

Az ember esetében az erény tehát az emberi kiteljesedést szolgálja,

az emberi mivolt legmélyebb lényegének megvalósítását.

A középkorban inkább parancsokról beszéltek. A modern ember értékekről beszél, ami a kettő, az ókori pogány és a középkori biblikus szemlélet közti középútnak tűnik, és kijátssza a kettőt egymás ellen – és elutasítja mindkettőt, a jó isteni bölcsességből és a dolgok természetéből való eredeztetését is, hiszen mindkettő korlátozza a modern ember autonómiáját önmegvalósítását. Csakhogy ennek következtében a modern ember megtagadja az ember természetét, azaz az embert. 

Brague szerint azonban restaurálni kell a premodern elképzeléseket, amelyek egyébként összhangba hozhatóak és kiegészítik egymást; s el kell vetni a modern beszédmódot. A két premodern elképzelés, az ókori és a középkori szintézise nem új dolog, mivel már létezett a középkorban, három vallásban is. Az erények az emberi kiteljesedésről szólnak, arról, miként tudjuk elérni azt, függetlenül a kultúrák és vallások sokszínűségétől. Ebből azonban az következik, amit ma sokan nem akarnak megtenni: az állandó emberi természet létezésének elismerése. Az erényeket parancsként kell felfogni. „A nyugati embernek nagy szüksége erre a kettős felfedezésre és helyreállításra: egyrészt az erényekére, amelyek minden egyes emberi lény számára jók; másrészt annak a parancsnak való engedelmeskedésre, amely szerint annak kell lennünk, akik vagyunk.”

A család

Az első hely, az első közösség, ahol az ember az erényességet tanulja és ahol ráparancsolnak, hogy engedelmeskedjen, az a család. A családot azonban ma egymást erősítő egyéni és intézményes tévedések rombolják, többek közt a piac és a modern állam, mivel az embereket pusztán egyénekként, individuumként értelmezik. Az ember a családba jön világra, létezésének pedig van egy biológiai és egy kulturális dimenziója. Az első adott és lerombolhatatlan. A család a feltétlen szeretet terepe, s ilyen feltétlen szeretetet nem tud nyújtani sem az állam, sem a piac: családunkban nem csak azért szeretnek minket, amit csinálunk, hanem elsősorban azért, akik vagyunk.

A családban jönnek létre a személyek; de nem a család hozza létre a gyermeket. Ugyan kötelességünk a legjobb oktatást nyújtani neki, amit csak tudunk, de a végső döntés az övé.  

A cél a gyermekeink „végső üdvössége”, régimódi nyelven szólva „a lelkek üdvössége”.

Brague leszögezi: direkt nem „boldogságot” (happiness) írt, hanem „üdvösséget” (beatitude). 

A szerző arra is figyelmeztet: a család nagyon jó dolog, de mégse a végső jó. Viszont van egy tágabb konfliktus a család és a társadalom közt. A societas kifejezés a középkorban vállalkozást jelentett. Arisztotelész pedig arra figyelmeztet, hogy a politika nem létrehozza az embert, hanem készen kapja a természettől. A társadalom és a politika világa azonban alá tudja ásni a családot, az ember létének biztosítóját. 

Brague szerint a modernitásnak szüksége van arra, hogy magáévá tegye a régi, stabilitáson, arisztokrácián alapuló monarchikus társadalmak azon tulajdonságát, hogy nem négyéves választási ciklusokban, hanem hosszú távon gondolkodtak – nem azért, mert a király vagy a társadalom tagjai ilyen erényesek voltak, hanem mert ez volt az érdekük. A szerző ma sajnos a demokráciákban az egyén megelőzi a közösséget, így – tegyük hozzá – lassan erodálódik az egyéni kiteljesülést biztosító közeg, a közösség. Ez is jó példa a modernitás önmegsemmisítő tendenciáira. 

A folyamatosság mint emberi jog

A hosszú táv pedig a civilizáció tovább élését jelenti: azt, hogy nem hal ki.

A civilizáció pedig egyrészt társalgás, másrészt megőrzés

(conversation and conservation). 

Rémi Brague könyvének ismertetését három hosszabb idézettel zárnám a munka utolsó lapjairól. Ezek jól rímelnek a világban zajló mai eseményekre is. 

A francia filozófus szerint ugyanis „a kommunikáció elutasítása – azaz a barbarizmus – a részét alkotja a Léthez való egyfajta hozzáállásnak, ami lényegében a folyamatosság elutasítása. Ez főleg a múlthoz való hozzáállásunkban mutatkozik meg. A múlttal való tudatos szakítás civilizációs veszteség, egyben a barbarizmus valamilyen formájának előjele, a fogalom alatt a bevett jelentését is értve, azaz mint ostobaság és kegyetlenség. Erre a tényre számos történelmi példa van. Köztük a francia forradalom kiemelkedően büszke lehet magára (vagy épp kiemelkedően szégyelhetné magát).”

Mindebből kifolyólag „az emberiség legalapvetőbb jogai között van egy, ami lehetne a legelső, habár viszonylag később fedezték fel és fogalmazták meg, és azóta is marginális. Ez a folyamatossághoz való jog. Nagyszerűen fejtette ki ezt a spanyol filozófus, José Ortega y Gasset A tömegek lázadásában, amely nemzetközi hírnevet hozott neki. Központi fogalmát azonban – s ezt teljes őszinteséggel fel is vállalta – egy mára elfeledett franciától kölcsönözte, kinek neve Charles Dupont-White (1807–1878) volt. Dupont-White a John Stuart Mill A szabadságról című műve fordításához írt előszavában úgy fogalmaz: »La continuité est due à l’homme.« A második kiadásban merészebben, s szerintem sokkal szerencsésebben fogalmazott: »La continuité est un droit de l’homme«.”

Azaz:

a folyamatosság emberi jog.

Az utolsó bekezdést pedig az egész kis könyvecske mondanivalójának és a középkori bölcsességek sűrítménye: „a logos (értelem) jelenlétének elismerése a dolgokban lehetővé teszi számunkra, hogy tágabban értelmezzük azt, hogy miről is szól a konzervativizmus, s egyben azt is, hogy válaszoljunk olyan bevett fenntartásokra, melyek a konzervativizmussal kapcsolatban forgalomban vannak. A kritika a következő: »A rendet és jogot szeretnéd védeni, vagy bármi mást, amit értékesnek tartasz; valójában csak meghátrálsz, amikor reformokkal és társadalmi megrázkódtatásokkal találkozol, amelyek veszélyeztetik a privilegizált pozíciódat az elit részeként, stb stb.« Ugyanezt a kritikát meg lehet fogalmazni a nyugati civilizáció megvédése ellen. Ugyanis ugyanilyen könnyedén megkérdőjelezhetjük, hogy ez a kultúra egyáltalán megőrzésre méltó-e. A nyugati civilizáció története nem márványszobrokból áll, hanem »élő kövekből«, mely élő kövek bűnös lelkek is lehetnek. »A civilizáció általad megfogalmazott, állítólagos védelme provinciális vállalkozás, ami kevesek javát szolgálja.« Azonban amit meg kell védelmezni, az már rég nem egy sajátos politikai rendszer, és nem is egy adott civilizáció. Hanem az emberiség, mint egész, a beszélő állat, a beszélgető állat, ami kétségbe vonja saját legitimitását, és aminek szüksége van rá, hogy újra megalapozza, miért is jó dolog folytatni az emberi kalandot.”

Rémi Brague tehát nem amellett érvel, hogy a modernitást néhány középkori gondolattal ki kell javítani. De nem is amellett, hogy társadalmi vagy technikai értelemben úgymond vissza kellene térnünk a középkorba. Hanem azt mondja, hogy a világról és az emberről alkotott modern elképzelések alapjaiban tévesek, így azokat le kell cserélni; ami egyáltalán nem jelenti az előző háromszáz év kitörlését a történelemkönyvekből, ahogy a modernitás számos eredményének elvetését sem jelenti. Azt viszont igenis jelenti, hogy minden nyugati jólét ellenére tévúton vagyunk, azaz

létezik igaz út és léteznek tévutak

(nem pusztán egyenértékű narratívák), s a tévútról át kell térni az igaz útra. 

***

Rémi Brague: Curing Mad Truths: Medieval Wisdom for the Modern Age. University of Notre Dame Press, 2019

Rémi Brague francia filozófus (1947) a Sorbonne nyugalmazott professzora, számos kötet szerzője, a középkori filozófia szakértője. Az angolul megjelentek közt van legújabb, idézett kötete mellett a The Wisdom of the World: The Human Experience of the Universe in Western Thought (2004), a The Law of God: The Philosophical History of an Idea (2007) és a The Kingdom of Man: Genesis and Failure of the Modern Project (2018). Magyarul az Európa (a római modell) jelent meg (PPKE, 2014). 

Összesen 108 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Transzcendens megalapozottság nélkül a létezés üres biofizikai vegetáció, fogyasztás csupán.

Kevered a dolgokat. A transzcendens megalapozottság azt jelenti nekem, hogy tisztában vagyok azzal, hogy teremtmény vagyok. Egy tökéletes alkotó műve, aki szeretetből hozott létre. Ez az alapállás szerénnyé tud tenni, alázatossá. Tudod, hogy a képességeidet, a tehetségedet tőle kaptad. Azért, hogy megfelelően kamatoztasd. A tudatos gondolkodás ott kezdődik, hogy van elképzelésed az ontológiai státuszodról. Ez az elképzelés döntő. Attól, hogy teremtményként fogadod el magad, még tudsz tidatosan gondolkodni. Miazhogy, nagyonis!

Éppen a teremtményi lét tesz felelőssé a többi teremtmény iránt. Ezért választ fogsz keresni a klímaváltozásra, a túlnépesedésre vagy az elöregedő társadalomra is. Mert ezek fontos kérdések. De ha megérted, hogy a többi ember is Isten teremtménye, akkor valóban türelmes és felelős kereső leszel. Olyan megoldásokat próbálsz találni, amely méltó a teremtődhöz.

Szóval nem visszafelé, hanem felfelé haladásról van szó. A pillantásodat felfelé fordítod. Oda, ahonnan jöttél, és ahová majd visszatérsz.

Válaszok:
Antigoné | 2020. július 14. 11:01

Nehéz megmondani, mi a "mágikus hit". Szerintem az úgynevezett haladás fetisizálása például ilyen. Vagy mi a "babonás szöveg"? Szerintem például az úgynevezett európai értékekről szóló ilyen. Tapasztalati bizonyítékok? A nagyon haladó XX. században két világháború, holokauszt, gulágok, atombomba.

Tényleg ellentétesen látjuk. A Teremtés könyve nem az erőforrások kizsákmányolására buzdít, ellenkezőleg: arra tanít, hogy gondját kell viselni a környezetnek. Szerintem a keresztények - meg a többi vallás hívei - felelősséget éreznek. Ezzel szemben a profit, a fogyasztás, a konzumidiotizmus "papjai" már kevésbé.

Abban is tévedsz, hogy a Föld a miénk. Elsősorban a Teremtőé, akitől megőrzésre kaptuk a gyermekeink számára.


Jó lehet hinni ebben.
Nekem sajnos nem sikerül.

Hagyd rá, szerintem ő counter a sokadik nevén, csak nyomatja a bölcsész-hablatyot, hátha valaki leáll vele vitázni.

ez konkrétan hülyeség

Brague leszögezi: direkt nem "boldogságot" (happiness) írt, hanem "üdvösséget" (beatitude).

Pedig az arisztotelészi boldogság az erényes életet jelenti, lényegében ugyanaz, ahogy Brague az üdvösséget értelmezi, tehát ezek nem egymásnak ellentmondó dolgok.

Ez is egy jó gondolat: "A szerző ma sajnos a demokráciákban az egyén megelőzi a közösséget, így - tegyük hozzá - lassan erodálódik az egyéni kiteljesülést biztosító közeg, a közösség."

Az individualizmus atomizálja a társadalmat, működésképtelen töredékekre bontja. Ennek ellentéte, a közösség egyén fölé helyezése pedig a fasizmus, ahol az egyén nem számít. Amit Brague mond, az jól feloldja ezt a dilemmát.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés