Hogy áll a Nyugat a maga szembenézéseivel?

Észak-Európát és Nyugat-Európát tüntetések és zavargások sora rázza meg: deklaráltan fő céljuk a rasszizmus elleni tüntetés, de a történész szemlélő egyéb dolgokat is észrevesz.

Nyugat-Európa és Észak-Amerika, mint ismerjük a régi mantrát, már „feldolgozta” a múltját, ők már „szembenéztek”, és nekünk, kelet-európaiaknak ehhez „fel kell zárkóznunk”. Ez az elképzelés nem csak a balliberális elit fejében létezik, de éppen elég konzervatív is megfogalmazta már,

Ennek tükrében izgalmas megnézni a nyugati nagyvárosokból érkező híreket, miszerint milyen szobrokat rongáltak meg a tüntetők. Edward Colston rabszolgakereskedő szobrát ledöntötték az angliai Bristolban. Robert Milligan rabszolgatartó szobra is eltávolításra eltávolították Londonban. Belgiumban is elszállítják II. Lipót belga király szobrát, mely uralkodó alatt Kongóban tömeggyilkosságok történtek.

Hogy mégis mit kerestek az angol városokban ilyen sok időn keresztül szobrok, amiket az emberiség egyik legborzalmasabb bűne, a rabszolgakereskedelem és a gyarmatosítás fenntartóinak és haszonélvezőinek állítottak, jó kérdés kelet-európai szemmel. Egyéb válasz nincsen rá, hogy míg Barack Obama amerikai elnök – joggal – foglalkozott már a múltban Székesfehérvár szoborállítási szokásaival, addig a – jogos – kelet-európai kritika elmaradt például azzal kapcsolatban, hogy a nyugat mennyire nézett szembe múltjával. Lehet, hogy nekünk is aggályokat és kritikákat kellett volna megfogalmaznunk az angol emlékezetpolitikával kapcsolatban, persze most már mindegy, mert a tüntetők elintézték a kérdést.

Ez még érthető, és lássuk be, teljességgel jogos, még ha módszereiben elítélendő is.

hanem mert ahol úgy ítélték szükségesnek, kíméletlenül kifosztották a harmadik világot. A bevándorlók gyakran éppen azokból az országokból érkeztek, ahol felmenőiket a gyarmati rendfenntartók kínozták és gyilkolták. Ilyenkor nem azt a mechanikus, egyébként a Black Lives Matter világnézetétől nem sokban eltérő szempontot kell nézni, hogy „na de a britek is fehérek”, hanem örülni kell, hogy a magyarság nem vett részt a rabszolgakereskedelemben és nem gyarmatosított senkit a világon. Ez a konfliktus nem a magyarságé tehát: vívja meg, aki csinálta!

Még izgalmasabb azonban, hogy megrongálták Winston Churchill, de még Mahatma Gandhi és Tadeusz Kościuszko szobrát is, előbbieket Londonban, utóbbit Washington D.C.-ben. Churchill szobrára azt írták, hogy „rasszista”. Persze hozzátehetnénk, hogy amellett, hogy megnyerte a második világháborút, ami nyilván pozitívum, eközben tömeggyilkos is, gondoljunk Drezdára. Igen,  összetett életrajz, nem is szeretném boncolgatni. De az effajta finom ellentmondásokat, problémákat a nyugati önkép láthatóan eddig láthatóan kevéssé tette magáévá, dolgozta fel. Gandhi és Kościuszko szobrainak megrongálása, illetve a tény, hogy elvétve egy-két konzervatív lapon kívül ez láthatóan senkit sem zavar, már mélyebb problémákra mutat rá. 

Mit gondolnak mégis a nyugati világban a kelet-európaiakról? Milyen oktatást kaptak ezek a fiatalok – kisebbségiek és baloldaliak –, hogy

Gandhi szobrának esetéről már nem is érdemes beszélni, a brit birodalommal szembeszálló függetlenségi harcos éppen, hogy a BLM ikonja lehetne.

A konfliktus a nyugati emlékezetpolitikát eddig kritikátlanul méltatók számára persze feloldhatatlannak tűnik. A kisebbségiek tudatlanságára fogják a helyzetet? Lehetetlen, hiszen mechanikus kisebbségvédő állásponton állnak. A többség és az állam emlékezetpolitikai szembe nem nézésére, felkészületlenségére fogják? Lehetetlen, hiszen eddig ők voltak követendő példa Kelet-Európa számára. A válasz a hallgatás.

A kelet-európai országok emlékezetpolitikájának kritikusai – alkalmanként joggal – megfogalmazták a vádat, hogy főleg a második világháború és a kommunizmus feldolgozását katyvasz, feldolgozatlanság, szembe nem nézés jellemzi.

Ám a mostani nyugat-európai és észak-amerikai eseményeket figyelve felmerül a kérdés, hogy nem jellemzi-e ez sokkal inkább a nyugati világot? Azt a teljes emlékezetpolitikai katyvaszt, feldolgozatlanságot, szembe nem nézést és az utóbbi időben erőszakos kitöréseket, amik a nyugati fejlett demokráciákat jellemzik, meg sem közelíti Kelet-Európa. Magyarország ebben sem „zárkózott fel” a nyugati világhoz.