„Szépen magyarul! Szépen emberül!”

II. évfolyam 20. szám | Meta - Jegyzet
2020. május 14.

Korzenszky Richárd
Nyelvhasználatunk jellemünkről, műveltségünkről árulkodik. Persze hazafiságunkról is, hiszen népét és nemzetét becsüli meg az, aki a nyelvét szereti.

A karanténról nekem – lehet, hogy többen csodálkoznak – a Kazinczy-verseny jut az eszembe. A győri Szép magyar beszéd és a sátoraljaújhelyi Édes anyanyelvünk verseny. Közel harminc éve hozzátartozik az életemhez ez a két esemény. Ott találkoztam rendszeresen a „karanténnal”, persze nem úgy, ahogyan a mostani hetekben, amelyek lassan-lassan, de nagyon remélem, el fognak múlni. Felejthetetlenül.

Fotó: MTI-fotó

A Kazinczy-verseny másként felejthetetlen számomra. Mindig megörülök, amikor megszólal a telefon, és bejelentkezik a győri Kazinczy gimnázium igazgatója: „Ugye számíthatunk rád? Várunk a zsűribe!” Örülök akkor is, amikor Sátoraljaújhelyről megkapom a felkérő levelet, hogy vegyek részt az országos döntő zsűrijében. Szívesen megyek. Ünnep számomra mindkét esemény. Egyrészt örülök a találkozásoknak, a régi ismerősöknek, barátoknak: jó találkozni olyan emberekkel, akikkel ha nem értünk is mindenben egyet, lényegében közös a célunk: „Jót s jól”. Sokak számára valóban titok, nagy titok, hogy mi is a jó, és hogyan kell élni a lehetőséggel, amit úgy hívnak, hogy élet; s amihez hozzátartozik – emberségünk egyik lényeges velejárója – a nyelv, az anyanyelv, amely közösségformáló, összetartó erő.

A Kárpát-medencéből fiatalok gyűlnek össze, tanárok kísérik őket, akik heteken, hónapokon keresztül foglalkoztak velük, hogy szépen, érthetően, hatásosan tudjanak felolvasni egy szöveget. Vagy – ez az újhelyi verseny lényege – egy megadott témáról értelmesen, világosan, logikusan tudjanak háromperces beszédet mondani, érvelni, meggyőzni. Ünnepi alkalmak ezek.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés