A Duce teste még most is kísért

2020. április 28. 16:45

Írta: Pap Lázár
„Mérhetetlenül ostoba volnék, ha azt kérném, hogy halálom után hagyjanak békében. A nagy átalakulásokra, forradalmakra buzdító vezérek sírjai körül nem lehet nyugalom” – írta Mussolini öccsének még 1932-ben. Igaza lett. Hetvenöt éve végezték ki a Ducét.

1943-ban a második világháború menete fordulatot vett, a tengelyhatalmak ereje megtört, kezdeményező képességük egyre apadt. A Wehrmacht gerince Sztálingrádnál megroppant, majd ’43 nyarán a kurszki csata bizonyította, hogy a Harmadik Birodalom már nem képes a szovjet haderő megállítására. Az észak-afrikai hadszíntéren a második el-alameini csata megpecsételte a német-olasz csapatok sorsát. 1943 júliusában a szövetségesek partra szálltak Szicíliában, majd szeptemberben Itália déli részén is.

A fasiszta Olaszországot súlyos veszteségek érték,

a szövetséges csapatok közeledtével pedig a vezérbe vetett bizalom is megtört.

A király július 3-án felmentette és őrizetbe vetette Benito Mussolinit. Pár hét fogság után viszont német ejtőernyősök és SS-katonák szabadították ki a Ducét, aki Hitler gyámsága alatt létrehozta az Olasz Szociális Köztársaságot, amely egészen 1945-ig fennállt.

A szövetségesek előretörésével a belső feszültségek is fokozódtak, a totális vereséghez közeledve már polgárháborús állapotok uralkodtak az országban. Mussolini 1945-ben megpróbált szeretőjével, Clara Petaccival együtt elmenekülni, de kommunista partizánok fogságába estek, akik április 28-án a Comói-tó közelében kivégezték őket. Ekkor kezdődött a Duce testének kálváriája.

A fasiszta vezér testének kultuszáról Sergio Luzzatto írt könyvet (A Duce teste), amelyet Fabrizio Laurenti 2011-ben dolgozott fel dokumentumfilmként azonos címen. Az alkotás addig nem látott archív felvételeket is tartalmazott a tetem hányattatásairól.

A kivégzés után, hogy elkerüljék a tévhitek és legendák kialakulását,

a milánói Loreto téren állították ki Mussolininek és szeretőjének a holttestét,

más fasiszta vezérekével egyetemben. A népharagnak a fegyveres partizánok sem tudták útját állni, a testeket rugdosták és köpködték, Mussolini arcát egészen a felismerhetetlenségig roncsolták. Ezek után a lábuknál fogva felakasztották őket egy benzinkút állványzatára.

A Duce testét a milánói köztemetőben titokban hantolták el. Hívei 1946 húsvét vasárnapján ásták ki, a későbbiekben pedig egy kolostorban őrizték egy szappanos ládában. A hatóságoknak sikerült megtalálni a tetteseket és a holttestet is, amelyet a későbbiekben elrejtettek. Végül 1957-ben engedték meg a családnak, hogy a Ducét szülőfalujában, Predappióban helyezzék örök nyugalomra.

A könyv és a film egyaránt a vezér és a nép fizikai kapcsolatát mutatja be, amely a fasiszta Olaszországban különleges, már-már szexuális formát öltött.

„Az olasz nép politikai értelemben homoszexuális”

– fogalmaz Piero Vivarelli olasz rendező.

Mussolini nem előkelő származásának köszönhette az „uralmát”, hanem karizmájának, amelynek részét képezte a fizikai megjelenése is. A korabeli politikusok tabuit megdöntve gyakran mutatkozott félmeztelenül, jellegzetes külseje és gesztusai révén összhangba került az emberekkel. Plebejusi viselkedése és macsizmusa vonzóvá tette. Mussolini teste a hatalom eszközévé vált, csípőre tett keze, az ajkak csücsörítése vagy az alsó ajkak lebiggyesztése mind védjegyeivé váltak szónoklatai révén.

A nevének kezdőbetűje egyfajta márkajelzésként működött. A fiúk hozzá akartak hasonlítani, a lányok pedig férfiideálként tekintettek rá. Motorozott, repülőt vezetett vagy úszott, a nőügyeiről is tudni lehetett. Gyakran tűnt fel rohamsisakban és katonai öltözetben a nép előtt, a férfiasság és az erő megtestesítője lett. Természetesen szerepet is játszott, amelyet a propaganda amennyire csak lehetett sulykolt is. „A fasizmus a kommunikáció rezsimje, Mussolini pedig a kommunikáció zsenije” – fogalmaz a filmben a könyv szerzője, Sergio Luzzatto.

Talán érdemes elrugaszkodni a fasizmus vagy a totális diktatúrák talajáról, ugyanis mindezek a jellegzetességek – a politika és egy vezető testének szoros kapcsolata – napjaink politikai rendszereiben is tovább élhetnek, Kim Dzsongun fehér lovas képeitől Putyin úszásáig és lovaglásáig.

Silvio Berlusconi botrányai, nőügyei kiválóan ábrázolják az olaszok politikusaikhoz fűződő viszonyát. Ezt a mai napig létező különleges kapcsolatot talán Paolo Sorrentino Silvio és a többiek című filmje ragadja meg leginkább.

A test és az erő politikában betöltött szerepének sokkal finomabb megnyilvánulása volt például, amikor Angela Merkel rosszulléteiről cikkezett a sajtó, vagy amikor az Egyesült Államok elnökének, elnökjelöltjeinek egészségügyi állapota kerül előtérbe. Persze ezeknek racionális okai is vannak, de mégis arra vezethetőek vissza, hogy

széles tömegek számára ma is fontos elvárás, hogy egy vezetőnek fizikálisan is erőt kell mutatnia.

A Mussolini-dokufilmben a brutális képsorok mellett talán a legerősebb részek azok a felvételek és interjúk, amelyek Mussolini mai napig élő kultuszáról szólnak: Predappiót ezrek keresik fel évente, hogy tiszteletüket tegyék a Duce sírjánál.

A film elején felidézik Mussolini 1932-es, fivéréhez Arnoldóhoz intézett levelét, amelyben így fogalmaz: „Mérhetetlenül ostoba volnék, ha azt kérném, hogy halálom után hagyjanak békében. A nagy átalakulásokra, forradalmakra buzdító vezérek sírjai körül nem lehet nyugalom.”

Benito érezte, hogy halála után nem fog békére lelni, emléke a mai napig megosztja az olaszokat, holttestének közszemlére bocsátása, megcsonkítása, titokban való eltemetése pedig

nem hogy lezárta volna a traumákat, hanem életben tartotta azokat.

Igaz ez az Elesettek Völgyéből eltávolított Francisco Franco tábornok sírjára is; de Kádár János ellopott koponyája is azt üzeni, hogy a 20. század kísértetei még köztünk járnak. Ha nem hagyjuk őket eltemetni, akkor újra és újra feltámadnak sírjukból, ahogyan a Duce teste húsvétkor.

Összesen 103 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Benned Zázriwetz emléke lángol.

Mi lett a híveivel?
"A fasiszta mozgalom maga is aránytalanul zsidó mozgalom volt, tehát a zsidók arányaiban nagyobb részét alkották a pártnak, annak egész történetén keresztül, mint az olasz lakosság. 1938-ra a pártnak 10,215 felnőtt zsidó tagja volt. (Amikor Olaszország teljes lakosságából körülbelül 47,000 volt zsidó.) Mussolininek több zsidó munkatársa volt, így a kedvenc és legbefolyásosabb szeretője, Margherita Sarfatti. Róma főrabbija hivatalos áldásában részesítette Mussolinit, aki (olasz támaszponton) segítette a cionista haditengerészet kifejlesztését, mint a brit imperializmus elleni manővert."
Forrás: Stanley G. Payne: A History of Fascism, 1914-1945, The University of Wisconsin Press, 1995, 240.old.

Válaszok:
hátakkor | 2020. április 28. 17:35

Minisztertanács közben is rendre kiszaladt egy-egy szépasszonyt lerendezni.

Vásárhelyi Mária apukája is nagy rajongója volt a Ducének. Aztán jött Sztalin, Rákosi. Végül George Soros fizetett helytartója lett.

Magyarországi zsidó lap is a fasizmust dicséri és példának állítja be:
Amikor 1927 tavaszán gróf Bethlen István miniszterelnök barátsági szerződést írt alá olasz kollégájával, az Egyenlőség hosszú cikkben méltatta Olaszország példamutató politikáját. A lap olyan mintaként mutatta föl az olaszországi humanizmust és toleranciát, amelyet hazánknak is követnie kellene:

Itáliában sohasem volt a felekezeti liberalizmusnak, a toleranciának és a humanizmusnak olyan hulláma, mint ma, amikor nemcsak befelé érvényesülhet a legteljesebb szabadelvűség, hanem még reánk is, idegen országra és egy idegen államnak a zsidóságára is kihatott. Hisszük és reméljük, hogy a miniszterelnök úr útjának értékes, maradandó élményei lesznek, az itáliai viszonyok tanulmányozása során ezek a különleges szempontok is meg fogják ragadni a miniszterelnök úr figyelmét, és az ezekből fakadó tanulság nálunk is hozzá fog járulni, hogy a nemzeti és állami egység érdekében a belső megértés helyreálljon, és megteremtse végre a sokat óhajtott, régóta remélt összeforrást és konszolidációt. (Bethlen és Mussolini. Egyenlőség, 1927. április 9, 2. o.)

A jövőbeni izraeli haditengerészet iskolája új otthont kapott 1936. március 29-ével Civitavecchiában. A 49 kadettből, akik tíz országból érkeztek, harminc tagja volt a GUF-nak, a Fasiszta Egyetemi Ifjúságnak. Aldo Lattes, a rabbi áldása az évnyitón így kezdődött: Viva L'Italia! Viva Il Re! Viva Il Duce!
Később a Betárok nagy lelkesedéssel énekelték a "Giovinezza"-t és a "Besciúv Adonái"-t a hivatalos Betar himnuszt.
Forrás: Lenni Brenner: 51 documents, Zionist Collaboration with the Nazis (Cionista együttműködés a nácikkal), Barricade Books, 2002, 165.old.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés