Spanyolországban meghaladta a százezret azok száma, akik meggyógyultak a SARS-CoV-2 vírus okozta fertőzésből – közölte a spanyol egészségügyi minisztérium hétfőn. A kiszűrt fertőzöttek közül eddig 100 875 pácienst nyilvánítottak újból egészségesnek, számuk vasárnap óta 2144-tel emelkedett a hétvégén tapasztalt háromezer feletti napi növekedés után. A koronavírus következtében a dél-európai országban 23 521 ember hunyt el, közülük 331-en az elmúlt 24 órában. A halálos áldozatok száma vasárnaphoz képest 49-cel növekedett, aznap 288-an veszítették életüket, legkevesebben az elmúlt öt hét során. A szaktárca tájékoztatójában már csak azoknak a fertőzötteknek a számát közli, akiket a legmegbízhatóbbnak tartott, orr- és garatváladékból vett minta alapján készült, PCR-tesztek igazoltak. Az eljárással január vége óta 209 465 koronavírusos esetet azonosítottak, 1831-et hétfőre, 1729-et pedig vasárnapra.
A minisztérium utoljára szombaton tette közzé az összes pozitív eset számát, amelyet különböző vizsgálati módszerekkel szűrtek ki. Eszerint a regisztrált fertőzöttek száma 223 759 volt két nappal ezelőtt. A járvány mérséklődését jelzi, hogy több tartományban, például Muricában vagy a Baleár-szigeteken senki nem került kórházba koronavírus-fertőzés miatt az elmúlt egy nap során. Kórházi ellátásra eddig 114 081 beteg szorult, közülük több mint 10 ezren kerültek intenzív osztályra.
A neheze csak most jön
Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója napi online sajtótájékoztatóján Madridban hangsúlyozta: a lakosság számára „a neheze még csak most jön”, a járványügyi intézkedések enyhítésével egyre több múlik a személyes felelősségen, hogy a korlátozások feloldása ne legyen kockázatos. „Nem jelenti azt, hogy mindent megtehetünk, amit szeretnénk” – jegyezte meg. Mint mondta, öröm volt újra gyereket látni az utcákon vasárnap, amikor hat hét után először mehettek ki a szabadba a 14 év alattiak, de aggasztónak nevezte, hogy voltak családok, akik nem tartották be az előírásokat. Hétfőn a legtöbb spanyol napilap címlapján közölte az utcára kiengedett gyerekek fényképeit, azonban nem egy közülük tömegjeleneteket ábrázolt az utcákon.
Valenciában, miután nyilvánosságra került egy fénykép egy parkban focizó gyerekcsapatról, Sandra Gómez alpolgármester kilátásba helyezte, hogy ha nem teljesítik a feltételeket, például az előírt távolságtartást, akkor akár vissza is vonhatják az enyhítést. Salvador Illa, spanyol egészségügyi miniszter egy másik sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a spanyolok 99 százalékának viselkedése „példaértékű” volt, és bízik abban, hogy a szabályokat be nem tartók „változtatni fognak viselkedésükön”. Spanyolországban március 15-e óta van érvényben a lakhelyelhagyási korlátozásokkal járó szükségállapot, amelyet a parlament szerdán meghosszabbított május 9-én éjfélig.