Apáink, pápáink

II. évfolyam 17. szám | Meta - Jegyzet
2020. április 23.

Prieger Zsolt
A katolicizmus egyetemes ünnepi asztalán minden íznek, minden fűszernek – és minden egymást követő pápa karakterének – értelme, jelentése és különleges funkciója van.

Apáinkról nem lehet lelkesedés nélkül beszélni. Főképp mert apaságuk mellett közszemlére kitett, mégis magányos szentek ők, szentnek lenni meg nem egyszerű foglalkozás. Pedig látszólag rosszul indult az „apaság” története: Péternél vétkesebb lúzer kevés volt, mégis rábízatott a legelső apaszerep. Isten kegyelme azonban tele van humorral, és az üdvözülés története is, akár a liturgiáé, az abszurddal határos szépség, melyben sosem a „szerep” a lényeg, sokkal inkább a rendezés. A szent kötelék, amely egyesíti a mennyet a földdel.

A pápaság története sok millió ember számára – minden botladozás és bénázás ellenére – a legmosolygósabb örömhír, szentség és apostolság, Jézus-forradalom dél-amerikai módra, Krisztus-konzervativizmus európai tálalásban. A katolicizmus egyetemes ünnepi asztalán aztán minden íznek, minden fűszernek értelme, jelentése és különleges funkciója van. A pápaság története így nemcsak költészet, bachi Gesamtkunstwerk, de a lelkek radikálisan szabad és minden helyi kötöttségtől mentes, univerzális koalíciója is – amiben a zen buddhizmussal rokon Jézus-ima rátalál az ábrahámi népek prófétai stallumára, hogy aztán gyönyörű polifóniával szólíthassák meg a kort, két szelíd mondat között akár hatalmas atyai pofonokkal rendreutasítva. Mert ráférnek a pofonok e korra, higgyék el.apák

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés