Tusk, nácik, satöbbi

2020. április 21. 18:34

Máthé Áron
Mandiner
Kártevőnek, bacilusnak, vírusnak a kommunisták és a nácik nevezték ellenségeiket.

Nemrég körbefutott az a híresztelés a magyar médiában, miszerint Donald Tusk nagyapja, Jozef Tusk náci kollaboráns lett volna. Ezt két dologgal kívánták alátámasztani: az egyik egy fotó, amin Tusk nagypapára kísértetiesen hasonlító, ködvágós SS legény mosolyog a kamerába; a másik pedig az, hogy Jozef Tusk 1944-ben a Wehrmacht tagja lett volna.

Nyomban ezután a cáfolat is körbefutott. A kérdéses fotó ugyanis 1939-ben készült, és ebből következően nagyjából 100 százalék, hogy nem lehetett Tusk nagypapa a fotón, ugyanis lengyel nem lehetett az SS tagja. Az SS amúgy sem a Wehrmacht. Jozef Tusk egyébként is mással volt elfoglalva: éppen letartóztatták a náci biztonsági szervek. Ami pedig a Wehrmachtot illeti, ott Jozef Tusk kényszersorozott volt. Ráadásul, az öreg Jozef 1944-es, elég rövidre sikeredett wehrmachtos pályafutása előtt még koncentrációs táborban is volt – de nem őrként, hanem fogolyként. A kép tehát látszólag még tisztább:

egy politikai üldözöttet vádolnak alaptalanul.

Arról már nem is beszélve, hogy ugyanez a vita 15 évvel ezelőtt Lengyelországban még lezajlott, és Tusktól bocsánatot is kértek az alaptalan vádaskodásért, azt a politikust pedig, aki először dobta be a témát, fegyelmi eljárás alá vonták.

Itt álljunk meg egy pillanatra és vegyünk mély levegőt. Az „apák és fiúk” című vita a rendszerváltás idején bizonyos megalapozottsággal bírt: gondoljunk Pető Ivánra, vagy Bauer Tamásra. Ugyanakkor ez vékony jég, és elég méltatlan tud lenni, pláne, ha valaki az ellenkezőjét csinálja, mint amiben a szülő részt vett. Itt most nem a Bormann-ikrek kissé hátborzongató sztorijára vagy Szvetlana Allilujeva (Sztálin lánya) excentrikus viselkedésére érdemes gondolni, hanem akár közelebbi ügyekre is. A nagypapa-unoka reláció ilyen értelmű felhasználása pedig egyértelműen kontraproduktívvá válhat, hiszen itt azért jóval nehezebb egyenes arányosságot vonni. Idehaza is volt ilyen méltatlan vita: Pokorni Zoltán nyilas nagyapja miatti bocsánatkérése talán már túlzás volt – bár az áldozatok száma nem biztos, hogy hagyott más lehetőséget. (Zárójel: Pokorni Zoltán viszont egy túlzást biztosan elkövetett, azt tudniillik, hogy két intézményvezető mellett Ungváry Krisztiánt bízta meg a XII. kerületi inkriminált lista átnézésével. Azt az Ungváryt, akinek régi ügynöklistás kebelbarátja, Meruk József volt az, aki Pokorni apjának ügynökmúltját – ki tudja milyen források alapján – kiteregette. A felmenőit nem tudja megválasztani az ember; a barátait viszont igen. Zárójel bezárva.)

Visszatérve Jozef Tusk esetére, a következő adatok állnak rendelkezésre róla. Az öreg Tusk a kasub kisebbségből származott, és távírdászként dolgozott a lengyel vasúttársaság alkalmazásában, Gdanskban. A háború előtt Danzigként ismert városállamban ez kétségtelenül bizalmi poszt volt lengyel részről, ráadásul ha minden igaz, Jozef a „Titkos Katonai Szervezet” (Tajna Organizacja Wojskowa, TOW) nevű lengyel csoport tagja is volt. Távírdászként pedig a lengyel hírszerzés hálózata is lehetett. 1939. szeptember 1-én, amikor a náci Németország megtámadta Lengyelországot, Tuskékat is magával ragadta a forgószél. A családot kidobták a házából,

Jozefet pedig letartóztatták, mint „lengyel fanatikust, aki veszélyes a német állam biztonságára”.

Először a Nowy Port-i gyűjtőtáborba hurcolták, majd munkaszolgálatra vitték, a stutthofi lágerbe. Az egyébként szláv kasubok felkerülhettek a Német Népi Listára, a III. kategóriába, mivel „germanizálhatónak” ítélték őket. Ugyanakkor ez néha egyszerűen annyit jelentett, hogy németországi munkára hívták be az illetőt. Nem valószínű azonban, hogy egy „lengyel fanatikust” germanizálhatónak gondoltak a náci szervek. Két évvel később, 1941 augusztusában Jozefet visszavitték Gdanskba, ahol a Gestapo központjában közölték vele a letartóztatása okát, kihallgatták, megmérték a koponyáját, fényképeket készítettek róla. Aláíratták vele a jegyzőkönyvet, majd elhurcolták a neuengammei koncentrációs táborba.

Neuengamme kezdetben Sachsenhausen egyik altábora volt. Később kinőtte magát és főtáborrá vált. Körülbelül 100 000 fő fordult meg fogolyként Neungamme lágervilágában, közülük legalább 40 ezren, de lehet, hogy akár 55 ezren is meghaltak. A szándékosan alacsony fejadagok, a súlyos fizikai munka, az őrök és a kápók szadizmusa gázkamrák nélkül is bőven szedte az áldozatokat. Neuengamme foglyai között később egyébként akadtak magyar zsidók is, akiket 1944 tavaszán Auschwitzba deportáltak, majd ide szállítottak át. Tuskot innen bocsátották szabadon 1942. augusztus 26-án.

Micsoda? Kiengedték egy haláltáborból, egy KZ lágerből? Bizony, így történt. A náci koncentrációs táborok fennállásának első éveiben ugyanis elég magas volt a szabadon engedett foglyok száma. Általában három hónap vagy egy év után engedték ki őket – olvashatjuk az Auschwitz-Birkenau emlékhely honlapján. A lágerek vezetőségének ugyanis értékelni kellett a foglyok viselkedését. Az „első kategóriába” azok kerültek, akik akartak is dolgozni és azonosultak a náci rezsimmel. Akikkel kapcsolatban a nácik úgy érezték, hogy még rájuk fér egy kis „átnevelés”, azok a második kategóriába kerültek. Utoljára volt a harmadik kategória, akiket javíthatatlan ellenségnek ítéltek. A második világháború kitörésekor megszigorították az első kategóriába kerülés kritériumait. 1940-től már nem engedtek szabadon zsidókat, másokat pedig azért tartottak bent, mert szakértelmükre az SS-nek volt szüksége. Mivel 1941-től a cseh és lengyel foglyok részéről megnőtt a szabadon bocsátási kérelmek száma, ezért ismét szigorították a feltételeket. Végül, 1942 novemberétől lényegében megszűnt a szabadonbocsátási gyakorlat. Tusk azonban alig egy-két hónappal ezelőtt kicsúszott a lágerből. Vajon reális-e, hogy éppenhogy elérhette az I. kategóriát, tehát beállt a sorba? Ha így is történt, ne vessünk rá követ – nem lehet mindenki Witold Pilecki.

Van olyan beszámoló, amely szerint Jozefet „munkaképtelensége” miatt engedték el. Ez csak akkor lenne igazán életszerű, ha meghalni engedték volna haza. Egy másik adat szerint, ami sokkal valószínűbben hangzik, a szabadon bocsátásáért egy bizony Schatz járt közben, aki gyártulajdonos volt a Gdansk mellett levő Sopot városában, és akinek a gyárában Tuskné dolgozott. A szabadulása után Jozef is ebben a gyárban helyezkedett el, és továbbra is rendőri felügyelet alatt állt. 1944. augusztus 2-án sorozták be a Wehrmachtba. 1975-ben írt önéletrajzában Józef Tusk úgy fogalmazott, hogy 1944. augusztus 26-tól 1945. május 3-ig lényegében munkaszolgálatosként dolgozott. A többi besorozott kasubhoz hasonlóan a nácik arra kényszerítették, hogy erődítményeket építsen Dániában egy esetleges szövetséges partraszállás ellen. Más adatok viszont arra utalnak, hogy a német-francia határhoz vitték, ahol 1944 november 24-én „dezertált” egységéből, és jelentkezett a nyugati lengyel hadseregbe. Egy hadifogoly-táborba került, ahol akár az is lehetséges, hogy nem fogoly volt, hanem az őrszolgálatot látta el más „dezertőrökkel” együtt. Józef Tusk 1945 közepén tért vissza a nyugati megszállási zónából a lengyelországi Sopot városába.

Miután hazatért, az öreg Tusk soha nem beszélt lágerélményeiről.

Ennyit Jozef Tuskról. És most térjünk vissza a jelenbe.

Jozef unokája, Donald Tusk, az Európai Néppárt elnöke, április 16-án a Der Spiegelnek adott interjút. Tusk a vírus-vészhelyzet miatti új magyarországi szabályozás kapcsán a nácizmussal hozta összefüggésbe a magyar miniszterelnököt. „A történelem során sokszor láthattuk, hogy a politikusok a hatalmuk kiterjesztésére törvényeket használnak. Ez Németországban ismerős lehet. Biztos vagyok abban, hogy Carl Schmitt nagyon büszke lenne Orbán Viktorra.” Alattomos szúrás volt ez, hiszen egyszerre sikerült nácizni Orbán kapcsán, másrészt egybemosni a hitlerájt Carl Schmitt teljes életművével. Carl Schmitt régóta szálka a liberálisok szemében, viszont az elcsépelt nácizás Tuskot minősíti: egyszerűen nevetséges, semmi több.

Donald Tusk azonban mondott ennél erősebbet is. Április 1-én alig burkoltan a vírushoz hasonlította Orbán Viktort és a magyarokat is. „Képes-e az unió túlélni? Az elmúlt húsz év alatt először vannak komoly kételyeim, hogy ez megtörténik-e. Néhány politikus és néhány társadalom úgy viselkedik, mint egy vírus, nem pedig úgy, mint az oltás. Az EU felépítése nagyon nehéz volt. A megtartása pedig folyamatos erőfeszítést és jó szándékot igényel. A lerombolása pedig egy másodperc tört része alatt bekövetkezhet. Ha a Brrexit, Kaczyński, Orbán, vagy Trump logikája győz, lehet, hogy az EU nem éli túl” – mondta.

A történelemből tudjuk, hogy

kártevőnek, piócának, élősködőnek, bacilusnak a kommunisták és a nácik nevezték ellenségeiket, 

akiket pedig, akárcsak a vírust, szerintük ki kell írtani. Ha valaki politikai ellenfeleket, sőt, egész társadalmakat vírusnak nevez, akkor nem az lesz a probléma, hogy a nagypapa náci kollaboráns volt-e, hanem az, hogy önmaga viselkedik náciként.

Az európai nemzetközi elithez lengyelként csatlakozva Donald Tusk egy mindent maga alá gyűrő európai szuperállamért – vagyis egy birodalomért – dolgozik, és ehhez még náci retorikát is használ. Ezzel éppenhogy szembeköpi a nemzeti ügyért egykor meggyilkolt vagy meggyötört áldozatokat és ellenállókat.

Összesen 73 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Tusk lenacizott minket. Ez a lényeg.

A nácik előszeretettel emlegették úgy a zsidókat, mintha ők valamiféle kártevők, vírusok, paraziták lennének. Tusk is ezt tette Orbánnal. Nem érdekel a múltja, takarodjon a közéletből!

Ez legyen a legnagyobb öröme.

A túl sok nácizás még az echte nácikból is jóravaló mindennapi emberek képét adja.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés