A két klub – Európa felfogása Európában és itthon

2020. április 20. 12:27

Csizmadia Ervin
Vendégszerző
Az „Európai Unió, mint értékközösség” állásponttal szemben a Fidesz az „Európa, mint nemzetek közössége” elvet állítja. Nem csoda a súlyos konfliktus.

Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatójának írása

 

Európában a járvány után minden visszatér majd a régi kerékvágásba. Európában a járvány után semmi sem lesz olyan, mint az előtt. Két egymásnak gyökeresen ellentmondó mondat, de egy dolog közös bennünk: Európa. Sokszor bele se gondolunk, hogy amikor kimondjuk ezt a szót, életünk szélesebb keretét, valójában mit értünk rajta.

Két felfogás, amelyek ma kizárják egymást

De a politika nap mint megmutatja nekünk, hogy tényleg nem könnyű Európa fogalmának – hogy úgy mondjam – konszenzusszerű értelmezése. Az első probléma mindjárt az, hogy Magyarországon az elmúlt harminc évben – minden ellenkező benyomás ellenére – valójában nagyon keveset foglalkoztunk Európával.

Európa sokáig amolyan „külső díszlet” volt,

amelynek erősebb volt a szimbolikája, mint a valósága.

Mondom ezt annak tudatában, hogy természetesen volt itt NATO-csatlakozás, volt csatlakozás az Európai Unióhoz (mindkettőt megelőző nagy kampányokkal) és 2004 után az EU teljesjogú tagjai lettünk. Természetesen ezekben az eseményekben eminens szerepet játszott a politikai elit, de ennek az elitnek sem sikerült kialakítania a szélesebb társadalomban valamiféle „Európa-tudatot”. Hogyan is mondja manapság Macron, francia elnök? „Európai szuverenitás” kell, amely túlmutat a nemzeti szuverenitáson. Én a kettő szembeállítását mindig is túlzásnak éreztem s sokat írtam róla itt és itt. Ettől azonban még nem nehéz megállapítanunk, hogy a világban és Európában nagyon sokan érzik úgy, hogy ez a kettő (európai és nemzeti szuverenitás; globalizmus versus nemzetállam; föderalizmus versus szuverenizmus) szemben állnak egymással, sőt kizárják egymást.

Azt hiszem, magyar olvasóknak nem kell hosszasan bizonyítanom, hogy a mai magyar kormány permanens vitája is ezen ellentétek mentén zajlik az Európai Unióval vagy az Európai Parlamenttel. Én most e vita gyökeréről szeretnék valamit mondani, ami nem más, mint az, hogy értékközösségnek vagy nemzetek közösségének értelmezzük-e Európát. Szerintem a két megközelítésnek nem szabadna kizárnia egymást; jelenleg mégis így van. Az alábbiakban éppen a kizárólagosság oldására latolgatok majd bizonyos lehetőségeket. De előtte a két álláspontról.

Az EU és a klubszabályok

Nem kétséges, és az Európai Unió vezetői folyamatosan hangoztatják is, hogy ők Európát értékközösségnek tekintik. Ezt rendszerint úgy teszik, hogy az „európai értékeket” rendszerint szembe állítják a Magyarországon tapasztaltakkal, és arra a következtetésre jutnak, hogy nálunk a kormány egyáltalán nem híve az európai értékeknek, mindenekelőtt a jogállamnak.

Bármennyire is úgy érezheti a magyar kormányoldal, hogy ez a felfogás igazságtalan, abból célszerű kiindulnia, hogy az Európai Unió hosszú fejlődés során alakította ki magának azt a felfogást, amit vall. Hogy könnyebben érthető legyen, hogyan értelmezem én az Európai Unió által képviselt Európa-felfogást, hadd hozzam fel példaként az ún. klubszabály-elméletet. Ezt az elméletet nem az Európai Unióra dolgozták ki, hanem a 2008-as gazdasági világválság utána válságkezelésre. Lényege az, hogy egy „külső” logikával azt várhattuk volna, hogy a válság után sok amerikai és nyugat-európai nagybank vezetői belebuknak abba, hogy ők voltak a „buborék-válság” előidézői. Néhányan valóban belebuktak, de összességében mégsem történt látványos változás a bankokat vezető személyek körében, s azért nem, mert

ők végül is „egy klubot” alkotnak és szolidárisak egymással.

A bankok és pénzintézetek „klubjának” volt tehát egy erős belső éthosza, amely megvédte ezt a szakmát, hogy kívülről – akár politikai megfontolásból – megtisztítsák és működését új alapokra helyezzék. 2008 előtt és 2008 után is működött tehát a klubszabály, amely rövid idő alatt nagyjából a régi struktúrát termelte újra.

Az Európai Unió is felfogható egy olyan klubnak, amely nagyon erős belső szabályokkal rendelkezik és ezeken a szabályokon őrködik is. Az egyik legfőbb szabály az „európai értékek” képviselete, ami a legtömörebben megfogalmazva a liberális demokráciát jelenti. A klub tagjainak sorába kerülő tagállamoknak tehát egyértelműen vallaniuk kell a liberális demokráciát, mert ellenkező esetben tagságuk, ha nem is lehetetlenül el, de legalábbis vita tárgyát képezi. Mint ahogyan ez az elmúlt tíz évben folyamatosan látható.

Persze a klubbal való analógia mégsem teljesen pontos. Hiszen egy erős belső útmutatókkal rendelkező klub nem csak megkülönbözteti magát a külső környezettel, de vigyáz arra, hogy tagsága folyamatosan bővüljön. Az Európai Unió (illetve előd-szervezetei) kezdettől fogva arra törekedett, hogy folyamatosan bővüljön. Az 1950-es évek elején az európai (gazdasági) együttműködés – mint az jól ismert – hat államra terjedt ki, hogy bővítések hosszú sorát követően mára az EU-nak 27 tagállama legyen.

A bővítés több szakaszban ment végbe, és e folyamat kapcsán mindössze egy szempontra hívom fel a figyelmet. Ez pedig a csatlakozó országok fejlettségének kérdése. Nyilvánvaló, hogy geopolitikai okokból a csatlakozások korai és középső szakasza döntően fejlett és nyugati országokat érintett. Ezen országok – s éppen nyugati mivoltukból fakadóan – könnyebben alkalmazkodhattak a klubszabályokhoz, sőt akár formálhatták is azokat. A 2004-es csatlakozási hullámmal azonban bekerültek a klubba olyan országok is, amelyek a nyugatiakhoz képest kétségkívül fejletlenebbek. Róluk (vagy egy részükről) mondják, nem is ritkán nyugati politikusok, hogy most már bánják, hogy ezek csatlakoztak. Vagy Magyarország kapcsán: ha 2004-ben Magyarország olyan lett volna, mint ma, biztosan nem vették volna fel az EU-ba.

Számos nyugati ország olvasatában ugyanis Magyarország folyamatosan vét a klubszabályok ellen. Nem véletlen, hogy gyakorta merül fel a magyar kormány intézményes megregulázása, mint főbüntetés. Főbüntetés azért, mert a magyar kormány szemmel-láthatóan megsérti a klubszabályokat, nem úgy viselkedik, ahogyan ez egy „lojális” klubtagtól elvárható lenne.

Európa, mint nemzetek közössége

A Fidesz valóban nem úgy viselkedik, mint az a klubtag, aki bemegy a klubba, kényelmesen elhelyezkedik a fotelben, szivarra gyújt és megiszik egy Henessyt.

Hanem

már az 1990-es évek közepén is bejelentette igényét a klubszabályok formálására.

Amikor a rendszerváltás utáni első bal-liberális kormány – 1994 és 1998 között – az Európai Unióhoz való csatlakozást, mint történelmi szükségszerűséget állítja a hazai közönség elé, akkor a Fidesz, 1996-os programjában arról beszél, hogy az Európai Uniónak is változnia kell.

Az óta pedig eltelt 24 év, és nincs okunk azt feltételezni, hogy a Fidesz – akár kormányon, akár ellenzékben – ne ugyanazt gondolná: hogy ő az EU-ba a klubszabályokat legalább részben megváltoztatni megy.

Az alapellentét tehát az 1990-es évek közepétől adott, amikor pedig még nem volt igazán kiforrva, hogy a Fidesz voltaképp milyen elvek mentén akarja megreformálni az EU-t. Ma azonban már egyértelmű, hogy melyek ezek az alapelvek, amelyek negyedszázada még nem voltak világosak.

Az „Európai Unió, mint értékközösség” állásponttal szemben a Fidesz az „Európa, mint nemzetek közössége” elvet állítja. Nem csoda, hogy

e két elv egymás mellett létezéséből nem is lehet más, mint súlyos konfliktus.

Hiszen a fentebb már említett európai integrációs folyamatban, az 1950-es évektől éppen az volt a lényeg, hogy a nemzetek helyett egy nemzetekfeletti struktúra jöjjön létre. Nem szükséges itt kitérnem arra, hogy e gondolat hátterében az állt, hogy a 2. világháború után a fejlett Nyugat-Európa liberális (és részben kereszténydemokrata) elitje a nemzetállamokat tekintette a világháború okozóinak, s e miatt nem szánt nekik szerepet a jövő Európájában. Magától értetődő, hogy az EU klubszabályai a megvalósítandó föderális Európa klubszabályai. Ha a klubba a nemzetállamok szószólói lépnek, az már önmagában is kihívás a régi klubtagok értékvilága ellen.

2004-ben persze mindebből semmit sem lehetett látni. Hiszen Magyarországot a Medgyessy-kormány csatlakoztatta, amelynek értékvilága harmonikus illeszkedést vetített előre. S nem azért, mert a korabeli baloldali-liberális kormány sokat tudott volna a föderális Európáról. Azzal kezdtem ezt az írást, hogy a hazai nyilvánosságban Európa fogalma nagyon is alultárgyalt. És valóban erről van szó. Ám ha a baloldali-liberális kormány nem is feltétlen foglalkozott sokat a föderalizmussal, annál többet beszélt azonban egy nyugati típusú demokrácia hazai meghonosításáról. Ami már elég is lehetett ahhoz, hogy az EU-ban szíves fogadtatásban részesítsék.

Míg a 2010 utáni jobboldali kormány fokról fokra tett olyan lépéseket, amelyekről a az EU régi tagállami úgy vélekedtek, hogy szabálysértők. A 2014-es tusnádfürdői Orbán-beszéd pedig nyilván úgy hathatott az EU-ban, hogy a magyar miniszterelnök – az illiberális állam bejelentésével – az EU liberális identitását támadja meg. Illiberalizmus a liberalizmussal; nemzeti szuverenitás az európaival; Európa, mint nemzetek közössége az európai (jogállami) értékközösséggel szemben – ezek azok a pontok, ahol a két felfogás nagymértékben ütközik, s amelyek ütközésével az elmúlt évtizedben lényegében állóháború alakult ki. Miközben

a Fidesz tagjai is a klubnak meg nem is.

Lehetséges-e közeledés a két felfogás között?

Adva van tehát az Európai Unió, mint realitás. A realitás lényege az EU meghatározó tagországainak hosszú évtizedek alatt kiformálódott felfogása Európáról és az európai értékekről. Fontos észrevenni, hogy mely politikai erők ennek a felfogásnak a hordozói. A hazai jobboldali nyilvánosságban mintha nem lenne kellően reflektált az, hogy az Európai Unió értékközösségi klubszabályait nem csupán a baloldali-liberális-zöld erők, hanem (kezdettől fogva) kereszténydemokrata erők is formálják. Mintha az itthoni jobboldalon nem mindig lenne világos, hogy az Európai Unió egy nagykoalíciósan vezetett intézményrendszer, amelynek gyökerei az alapító atyákig (Schumanig, Jean Monnet-ig, Adenauer-ig) nyúlnak vissza. Ezek az alapító atyák természetesen ideológiailag nem feltétlen gondolták ugyanazt, de a liberalizmus értékeivel szemben nem voltak elutasítók. Azaz a ma is érvényben lévő klubszabályok különböző pártcsaládok közös műveként értelmezhetők, s fontos figyelembe venni azt is, hogy ebben a közös műben Európának mint egységnek fontosabb szerep jut, mint a nemzetállamoknak.

Ám ugyanilyen realitás Kelet-Közép-Európa és Magyarország is. Méghozzá azért, mert miközben Nyugat-Európa az 1950-es évektől elindulhatott az egységesülés felé, azonközben Magyarországnak minderre a legkisebb esélye sem volt meg. Magyarországnak a szovjetrendszerben egészen más realitásokkal kellett szembenéznie, és számára 1990 egy függetlenségi realitás megteremtését jelentette. Nem mellesleg ebben az időszakban az önálló nemzetállami fejlődésben még a Nyugat sem talált kifogást, csakhogy ez később megváltozott. Ám nagyon lényeges, hogy – éppen az eltérő fejlődések miatt – Magyarország nem tud olyan paramétereket produkálni, mint az a részben már 1957 és 1990 egységesülő nyugat, amely évtizedek alatt megtanulhatta relativizálni a nemzetállamot. Nálunk erre már csak azért sem kerülhetett sor, mert a Szovjetunió birodalmi érdekeivel szemben a nemzetállam alternatívát jelentett. De van egyéb ok is, ez pedig az, hogy

az önálló nemzetállam a magyar politikatörténetben mindig becses érték volt,

s társadalomlélektani okból 1990 utáni visszatérte után a jobboldal nem akarja és nem is tudja elengedni.

A két realitás egyaránt fontos. Fontos az, hogy az Európai Uniónak vannak értékei és vannak régtől fogva érvényes szabályai. Ezeket, ha nem is kőbe vésett, de létező szabályoknak kell tekinteni, amelyekre az EU büszke és nem szívesen bocsátkozik tárgyalásba róluk. De ugyanilyen fontos, hogy a magyar politikában is felnőtt egy olyan nemzedék, amely nem feltétlen csak a mintakövetésben látja szerepét, hanem beleszólást kér európai ügyek formálásába is.

A probléma a két realitás egymás iránti ellenséges viszonyulásából fakad. Márpedig a normalizálás felé vezető úton az első lépés a két realitás képviselőinek egymás iránti sokkal nagyobb nyitottsága. Úgy is mondhatnám: a „nemzetek Európája” gondolat beengedése az európai, illetve az „európai értékek” gondolat beengedése az itthoni klubba.

Összesen 92 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az EU "értékközösség" fogalma elég ködös-elmosódott ahhoz, hogy a baloldal, és a Néppárt liberális szárnyal beleolvassa a maga / hamisan egyetemesnek vélt / értékeit, s utána bunkósbotnak használja a Fidesz ellen.

Sok hűhó semmiért.

Az EU-t, ha klubnak tekintjük, akkor ma már nem mondhatjuk rá, hogy értékszövetség, hanem politikai érdekszövetség. Másként fogalmazva: gazdasági értékszövetségből politikai érdekszövetség lett belőle, amely a globalizált világot tűzte a zászlajára.
A szembeállás erre vezethető vissza.

Ennek fordítottja a kereskedelmi bankok, biztosítók, pénzintézetek, a tőkebefektetők és spekulánsok (tőzsde) érdekszövetsége, akik a háttérben egy klubban működnek.

Igen. Erről részletesebben több hozzászólásomban írtam.

Vállalni kell a liberális demokráciát........, ami mai jelmezbe öltöztetett nácizmus. Nemzeti szocializmus, kommunizmus, liberalizmus, látszólag egymástól eltérő fogalmak, de tartalmilag szinte mindenben megegyeznek, Ervin, ezt Neked kellene a legjobban tudni. Egyikben sincs demokrácia. Jó, senki sem kíváncsi már Rád, de kollégáidra sem.

Az EU értékközössége a gyarmatosítás:
Hiszen a portugálok 1415-ben kezdték (EU),
a spanyolok 1492-ben (EU),
az oroszok 1580-ban,
a hollandok 1602-ben (EU),
a franciák 1605-ben (EU),
az angolok (britek) 1607-ben (EU),
a dánok 1620-ban (EU),
a svédek 1638-ban (EU),
a németek szintén 1638-ban (EU),
az osztrákok 1719-ben (EU),
a belgák 1885-ben (EU),
az olaszok szintén 1885-ben (EU),
végül a norvégok 1927-ben.

pont ez a gond, az integracio, hogy eroszakosan ossze akarjak az europai (es a nem europai!!!) nepeket kutyulni.

Nem akarunk ilyesmit. Europa egy szovetseg, nem egy szuperallam. Es ez maradjon igy. Ennel tobbet nem akarunk.

Bizony a gyarmatosítók közül minden rendes állam kilóg.

Az EU (Elcseszett Umbulda) halálos értékeire példa:
Az 1480 és 1940 között európaiak által vívott 278 háborúban a következő volt a fő résztvevők aránya:

Angolok 28 (EU)
Franciák 26 (EU)
Spanyolok 23 (EU)
Oroszok 22
Osztrákok 19 (EU)
Törökök 15
Lengyelek 11 (EU)
Olaszok 9 (EU)
Svédek 9 (EU)
Németek 8 (EU)
Hollandok 8 (EU)
(Forrás: Keeling: Gruesome Harvest (Borzalmas betakarítás), 1992, 131.old.)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés