Konopás Noémi és Szalai Laura írása a Mandiner hetilapban.
Március közepén nyílt meg a Kútvölgyi-karanténkórház, ahová a koronavírus-gyanús betegek kerülnek megfigyelésre. Lapunk utánajárt, hogy mik voltak az első hetek tapasztalatai az intézményben, Falus András immunológusprofesszort pedig a járványkezelés sikerességéről, valamint a vírus legyőzésének lehetőségeiről kérdeztük.
Önkéntes orvosok és ápolók a karanténkórházban
Az utóbbi időben a Szent János-kórházban a szokásosnál is intenzívebb munka zajlik. Sürgősségi ellátásra változatlanul érkeznek a betegek, emellett létrehoztak egy karanténkórházat, továbbá egy covid-19-osztályt is. Az intézmény az egészségügyi dolgozók átcsoportosításával minden lehetséges forgatókönyvre felkészült: tömeges megbetegedés esetén is mindenkit megfelelően el tudnak látni – ígérik. A Kútvölgyi-tömbben fiatal pályakezdők, egyetemi tanárok, osztályvezető főorvosok várják azokat, akiknek az egészségügyi hatóság határozata szerint karanténba kell vonulniuk. Színes a paletta: a fiatal felnőttől az idősebb korosztályig egyaránt megfordultak már itt. Őket szűrik a Kútvölgyiben, az igazolt koronavírusos betegeket pedig a jelenlegi eljárásrend alapján a Dél-pesti Centrumkórházba továbbítják.
„Rendszeresen mérjük az egymástól elkülönített páciensek testhőmérsékletét, vérnyomását. Mindenkit csak három negatív teszt után engedünk haza” – mondja lapunknak Eisenhauerné Fördős Andrea, az ápolási osztály főnővére. Jelenleg a feladatra önként jelentkező harminc-negyven ápoló áldozatos munkát vállalva tizenkét órás műszakokban váltja egymást. Nem lehet megmondani, mekkora kihívás elé kell majd nézniük, de bíznak a lakosság felelős magatartásában, abban, hogy minél többen az otthonukban maradnak, és betartják a megfelelő higiéniás szabályokat, mérsékelve ezzel a járvány terjedését. A kórházban minden feltétel adva van nemcsak a betegek elkülönítésére, de ellátására is.