Ugyanaz a kotta

Akad itt pár dolog, amire újra és újra fel kell hívnunk a figyelmet, dacára annak, hogy a függetlenobjektív sajtó megállás nélkül ontja a hazugságokat és a kiforgatott híreket. Az igazság melletti kiállás önmagában is nagyon fontos, ám azt meg is kell védeni. Ha pedig terjeszteni tudjuk a valóságot, akkor kétszer olyan nehéz helyzetbe kerülhetnek a napjainkban is csak az uszításban hívő csahosok.

Kezdjük is az EU által adott segítségnyújtással, amit minapi Facebook-posztjában Deutsch Tamás már megfelelően körbejárt, de ismétlés a tudás anyja. Tehát, a Brüsszel által most nagy dérrel-durral bejelentett mentőprogram olyan, mintha gyerekkorunkban azt mondta volna anyánk a nekünk adott zsebpénzre – miután egy hét is eltelt az átnyújtása óta –, hogy ácsi, ugye amikor ezt neked adtam, akkor tudtad-e, hogy ez egyúttal a születés- és névnapodra is kapott ajándék? Ja, nem tudtad? Így jártál, de azért boldog születés- és névnapot, ne felejts el megemlékezni arról, milyen kiváló anyád van! Nem, ilyen rossz szülője szerencsére nagyon kevesünknek volt, ehhez európai vízfejnek szükségeltetik lenni. És a rossz duma csak a dísz, ahogy fennen, ünnepélyesen bejelentik, ez kérem az EU – ugyan hetekkell megkésett, de végre megérkezett – teljes harci dísze.

Ebben a mentőprogramban nincs olyan pénz, ami már jóval korábban ne lett volna a miénk. Az, ahogy ellenzéki politikusok mégis azt állítják, ezek bizony új forrásokat jelentenek, egyszerűen hazugságok. Semmivel sem cselekednek másként, mint ennek előtte bármikor, de az ember kicsit mégis felkapja rá a fejét. A hölgyektől/uraktól ennyire telik.

Aztán arról is beszéljünk, hogy az ellenzéki pártok – úgy tűnik – teljesen elveszítették a kapcsolatot a valósággal. Én azt gondoltam, talán tanultak abból az egyszerű tanulságból, hogy Vásárhelyi Mária és társai pszichózisát a társadalomra szabadítani már nem ugyanazt jelenti, mint 1993-ban, de nem, nem tanultak.

hogy aztán sokadjára álljanak bele a földbe. Fasiszta diktatúrát kiálltani már Antall idején sem számított egyébnek, mint ostoba inkompetenciának, de sajnálatos módon az akkori választóréteg egy igen jelentős része még nem volt immunis ezekre a toposzokra. Éppen csak megbukott a szocializmus, ezek a szakértő hölgyek és urak pedig biztos jót akarnak nekünk, hiszen kivették részüket a földalatti, ellenzéki mozgalom ügyes-bajos dolgaiból, Demszky már a ’80-as években éjszaka utaztatta a Beszélő szamizdat nyomdáját, biztos így néz ki a megfelelő vélemény.

De 2020-ban? Ha a helyzet nem volna ilyen súlyos, még őszintén röhöghetne is azon az ember, hogy tényleg nem dugják ki fejüket soha a bunkerből, de a gondviselés tartsa meg jó szokásukat. Most azonban szembe kell nézniük azzal is, hogy saját, az önkormányzati választások után kicsit feltüzelt szavazói rétegük is elfordulhat tőlük. És ehhez elég megnézni a Publicus Intézet friss kimutatásait. Publicus, értik, annak a Pulai Andrásnak az intézete, aki még idén is a Gyöngyösi-féle listázós gondolatot volt képes mentegetni. Szóval az ő legfrissebb kimutatásaik árulták el azt, hogy a magyar választópolgárok 75 százaléka egyetért azzal, ahogy eddig kezelte a válságot a kormány, és 81 százalékuk abban bízik, hogy a jövőben is megmarad ez a helyzet. Ha a válaszadók politikai nézeteit vesszük, akkor az derül ki, hogy még a jobbikos szavazók több mint 70 százaléka is így gondolja, és az MSZP- meg a DK-szimpatizánsok több mint 40 százaléka is.

Van más is. Ugyanennek az intézetnek szintén friss kutatása szerint az elmúlt hetekben a kormánypártok 4 százalékkal növelték népszerűségüket a biztos pártválasztók között, míg például a Momentum – és higgyék el, ebben az alpontban ez a legjobb hír – be sem jutna a Parlamentbe.

Elhiszem, hogy beleragadtak a forradalmi hevületbe, hát ott van a sarkukban a Mércétől kezdve valamennyi szélsőbalos médium, nem könnyű az élet.

mint 2010 óta minden egyes alkalommal. Mert lehet azt mondani, hogy az emberek kollektív emlékezete nem túl acélos, de azért mégiscsak ennek volt köszönhető az MSZP semmivé válása. 2004-nek és 2006-nak. A választók megjegyezték, hogy a baloldal rosszat akar nekik, és végül büntették azt a pártot, amely nyilvánvalóan hülyének nézte őket. Miért gondolja most azt az ezerfelé szétesett, de ugyanazt a réteget megszólító – és megszólítani kívánó – baloldali tömb, hogy ezúttal ez nem így lesz?

Aztán van ugye még más is. Például itt ez a vasárnap indított petíció a jogállam megvédésére – én hülye, azt hittem, az már 2010 óta nincs, de ismerjük a logikájukat, innentől minden másképp volt, ám biztosan nem úgy, ahogy akkor mondtuk –, amit az online világnak köszönhetően már nem csak a Szabad Nép és a Népszava all-star, nehézsúlyú aláíróbajnokai tudnak szignózni, mint a ‘90-es években, hanem szó szerint bárki. Így a mai napig összegyűlt 95 ezer emberük. Oké, lesz 100 ezer is. Elsőre soknak tűnik, de gondoljunk bele – miközben jóhiszeműen feltételezzük, hogy mindegyikük létező, magyar választópolgár –, a 2018-as választáson az 5 százalékos küszöb eléréséhez közel 287 ezer szavazat kellett. Az eddigi aláírók majdnem triplája. Nyilván otthon néha nehezen telik az idő, kell valami játék.

Ezt most sikerült megkoronázni egy új fogalom bevezetésével, az online tüntetéssel, amelynél értelmetlenebb oximoron már csak a szintén ebből az akolból származó békeharc szavunk. De – ahogy azt az egyik balos (!) médium is megjegyezte – legalább nem kell a hidegben álldogálni.

Meg kell persze emlíenünk egy másik folyamatos ellenzéki mantrát, a keleti nyitás kudarcáról szólót is. Igaz ugyan, hogy napok óta sorjáznak Kínából a repülők, milliónyi maszkkal, százezernyi teszttel és hamarosan több ezres számot elérő lélegeztetőgéppel, de az igazsággal és az ok-okozati összefüggésekkel nem zavarják meg saját magukat. Azzal sem, hogy Európában – Németország és Ausztria után – Magyarországon van ezer főre vetítve a legtöbb kórházi ágy. Azzal sem, hogy csak a hetven év feletti korosztály nézve és közöttük is ezer főre vetítve, ugyanúgy a harmadik helyen állunk. A tények itt mellékesek, hiszen Jakab Péter azon siránkozik, hogy akkor talán egy ideig nem korzózhat száraztésztéval üres székeket keresve az Országházban. Vagy Hadházy, aki máris elkezdte a mostantól fogva egyébként szigorúbban büntetett rémhírkeltést, de Ákos, te még „mártírnak” is kevés lennél.

A kör bezárult. Először a rendszerváltó liberálisok paktáltak le a posztkommunistákkal, majd magyart fordítottak magyar ellen, később az ország teljes tönkretételéig jutottak, hogy végül, egy évtizeddel később az egészségünk se legyen elég drága a bunkeres pszichózisuk megtartása érdekében. Ennyi történt az elmúlt napokban, nem több és nem kevesebb. Ezt a lelkiállapotot pedig szolgai módon rajongja körül a sajtójuk, akik kizárólag annak drukkolnak, hogy Orbán bukjon már meg végre! Teljesen mindegy, milyen áron, hogyan, miként, pontosan mi kell hozzá, de szívük szerint a Sátánnal is összefognának ehhez. Annak drukkolnak, hogy legyen minél nagyobb a baj, hívhatnánk őket pszichopata törzsnek is.

A jó hír az, hogy semmi közük sem lesz a megoldáshoz. Most sem. A veszélyhelyzet elmúltával naponta lehet majd szembesíteni őket a korábbi ostobaságaikkal.