Mandoki: Az integráció a bevándorlók felelőssége
A Nyugatra „disszidált” rockzenész azt írja, mivel akkoriban egy szót sem beszélt németül, az első dolga volt, hogy minden szabad percében tanuljon németül.
Máthé megállapításai és kérdésfeltevései hozzájárulhatnak ahhoz, hogy termékeny és előremutató vita indulhasson meg a Nemzeti Hadsereg és Horthy Miklós 1919–1920-as tevékenységéről.
„Máthé Áron, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökhelyettese a vasarnap.hu oldalon Legendák helyett inkább kérdések címmel közölt cikket. Ebben az index.hu-n 2020. február 16-án megjelent Fehérterror: gyilkosságok felsőbb parancsra című írásomra reflektált. Úgy gondolom, hogy megállapításai és kérdésfeltevései hozzájárulnak, hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az események 100. évfordulóján termékeny és előremutató vita indulhasson meg a Nemzeti Hadsereg és Horthy Miklós 1919–1920-as tevékenységéről. A válaszcikket a Máthé Áron írását leközlő vasárnap.hu-n kívántuk megjelentetni, viszont az oldal szerkesztősége – megkeresésünk ellenére – erre nem adott lehetőséget. Ez az írás annak a kibővített és lábjegyzetekkel ellátott változata.
A cikkemben a következőképp fogalmaztam: »száz éve lappangó bizonyítékok: eddig ismeretlen korabeli iratok alapján egyre biztosabbra vehető, hogy a Nemzeti Hadsereg tiszti különítményei 1919 augusztusában a szegedi hadügyminisztériumtól kaptak szóbeli felhatalmazást gyilkosságok elkövetésére«. Majd úgy folytattam, hogy »a történész ritkán talál ilyen egyértelmű és a tettesek által írt korabeli iratot. Az elmúlt száz év kutatásai során ez az első olyan írásos dokumentum, amelyik bizonyítékként szolgál, hogy létezett felsőbb szóbeli parancs a kommün vélt vagy valós támogatóinak kivégzésére«. Ezek után közöltem az egyik gyilkosság napján készült, kézzel írt jegyzőkönyv leiratát, majd pedig több korabeli hadbírósági eljárás anyagából idéztem a gyilkosságokban résztvevő tisztek mindezt megerősítő vallomásait.
Mitől és miért újdonság ez? Amikor a szakirodalomban ez a kérdés egyáltalán előkerült, a szerzők Prónay Pálnak az események után több mint húsz évvel később (1943-ban) összeszerkesztett feljegyzéseire szoktak hivatkozni. A közölt irat és vallomások megerősítik és kiegészítik az eddigi tudásunkat. A források értékelése szempontjából ugyanakkor nagy különbség van egy korabeli irat, valamint az elkövetők korabeli tanúvallomása és egy évtizedekkel később – a Horthy Miklóssal akkor már szemben álló ember által – írt visszaemlékezés között.”