A baj nem jár egyedül – koronavírus, olajár-háború és migráció

2020. március 10. 12:20

Demkó Attila
Mandiner
Ami most elindult a koronavírus, az olajár-háború és a migráció kölcsönhatásaiban, az egy láncreakció. Erősen kétséges, hogy bármi megállíthatja-e a dominót. 

Az olaj legalább száz éve történelemformáló tényező. Az amerikai olajembargónak nagy szerepe volt abban, hogy Japán megtámadta Pearl Harbort 1941-ben, mint ahogy Németország vereségének is egyik oka volt ezen erőforrás hiánya.

Kevésbé ismert, de negyven évvel a Harmadik Birodalom veresége után a szovjet birodalom bukásához is hozzájárult az olaj. Nem a hiánya, hanem árának bezuhanása. 1985. szeptember 13-án Szaúd-Arábia olajügyi minisztere, Ahmed Jamani sejk bejelentette, hogy megnégyszerezik a napi kitermelésüket. Ezt a lépést természetesen Washingtonnal koordinálva tették meg, és az egyik cél az Afganisztánban háborúzó Szovjetunió elleni fellépés volt. Az olajár összeomlott, évi 20-25 milliárd dolláros lyukat ütve Moszkva zsebén. Gorbacsov peresztrojkájának ezután sok esélye nem volt, különösen Csernobil után.

A baj nem jár egyedül.

2020-ban

az olajár drámai összeomlásának az 1985-öshöz hasonlóan komoly geopolitikai következményei lehetnek.

Az nem véletlenül most következett be: a koronavírus miatt jelentősen csökkent kereslet csak az utolsó csepp volt a régóta telítődő pohárban. Előbb-utóbb azonban mindenképpen történt volna valami hasonló.

Az orosz-szaúdi-amerikai, árról és piaci részesedésről folytatott háború már évek óta folyik. Az USA-ban 2005 körül indult a nem konvencionális olaj forradalma. A mélység szikláiba zárt készletek kiaknázása hosszú távra lecsökkentette az olajárat. Ha az amerikaiaknak van olaja otthon is, nem veszik meg máshol, sőt exportálni is tudnak. Ez globális túltermelést okoz, ami leviszi az árakat. Persze a nem konvencionális készletet kitermelni drágább, ezért egy bizonyos árcsökkenés után kialakult egy új egyensúly. A hatalmas amerikai potenciál nem engedte az árakat tartósan a hordónkénti hetven dollár fölé menni, de harminc-negyven dollárnál már szenvedtek a nem konvencionális termelők Amerikában. Így hullámzott az ár negyven és hetven dollár között az elmúlt öt évben.

Ezt az egyensúlyt törte most meg az, hogy Moszkva és Rijád nem tudott megállapodni a termelés csökkentéséről. Ha ugyanis csökkentik a termelést, az ár ugyan nő, de az amerikaiak még nagyobb szeletet hasíthatnak ki a piacból. A szaúdiak nagyjából három dollárért tudnak kitermelni egy hordó olajat, Oroszország ennek nagyjából az ötszöröséért. Ebből úgy tűnhet, hogy a tízszeres áron termelő amerikaiak és az oroszok lesznek az árháború vesztesei. Az biztos, hogy az amerikai nem konvencionális kitermelésre nagy csapás, ha marad a harminc dollár alatti ár.

De az USA számára nem életfontosságú az olajipar bevétele. Oroszország sem függ annyira az olajtól és a gáztól, mint tíz éve, és van pénze is háborúzni.

Ha az árak tartósan – évekig – alacsonyan maradnak, az arab világban és Nigériában lehet igazán nagy feszültséggel számolni. Mert

a szaúdiak, irakiak, líbiaiak, kuvaitiak tényleg csak ebből élnek,

és Irán és az afrikai óriás kitettsége is hatalmas.

Ha nem lesz elég olajpénz, az olajállamok a robbanásszerűen növekedő népességükkel néhány év alatt nagy bajba kerülnek. Hiába fektettek be ugyanis cégekbe, ingatlanba, részvényekbe Európában és Amerikában, az abból származó profit csak a töredékét hozza az olajnak.

Nigériának és Iránnak még ilyen pajzsa sincs, ott a hatás szinte azonnali lesz.

Az alacsony olajár ráadásul nem csak az olajállamokra hat. Az tovább fogja destabilizálni Pakisztánt, a Közel-Keletet és Észak-Afrikát, mert Rijád jelentős forrásokkal támogat számos más államot. A két legproblémásabb ország ebben a tekintetben Pakisztán és Egyiptom. A két ország több mint háromszázmillió szegénységben élő lakójának az Öböl-államok közvetlen támogatása is fontos, emellett pedig sok millióan ott találnak munkát. Csak Szaúd-Arábiában hárommillió egyiptomi és másfél millió pakisztáni dolgozik. Nem nehéz kitalálni, hogy mi lesz, ha ők kevesebbet fognak keresni vagy akár tömegesen elvesztik a munkájukat.

A pakisztáni népesség eközben évi négy-, az egyiptomi pedig kétmillió fővel nő.

Ami most elindult, az egy láncreakció. A koronavírus jelentősen hozzájárult az olajár összeomlásához. Az olajár összeomlása, a koronavírus hatásaival megnövelve Iránban, Nigériában és Irakban akár rövid távon, a gazdagabb olajállamokban középtávon vezethet rendkívül komoly problémákhoz.

Ezzel pedig elértünk a migrációhoz. 

Európának nem csak a koronavírus nagyon is kemény hatásaival kell megküzdenie, hanem azzal is, hogy déli és délkeleti szomszédságában is elszabadulnak az indulatok.

Afrika és a Közel-Kelet jelen demográfiai és gazdasági mutatóival eleve fenntarthatatlan volt. A koronavírus és az olajválság csak gyorsítja az összeomlást: ma már erősen kétséges, hogy bármi megállíthatja-e a dominót. 

Nagyon igaz a mondás: a baj nem jár egyedül.

Összesen 74 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Miért, szerinted mit kellene csinálnia? Bergamóban kórházi ágyak rácsait nyalogatni?

Nagyon úgy néz ki, h. efelé megyünk. Aggódom a gyerekekért. Tulajdonképpen nem tudnék egy európai országot mondani, ahol az átlag értelmiséginek jó lenne. Orvos, tanár, mérnök, ilyesmire gondolok. Lehet, h. Ausztrália, Új Zéland sem jó közelről, a klímával is baj van, meg irracionálisan messze van. Innen valaha Skandinávia idilli volt, Németországban is voltak vonzó momentumok. Vszg. oda jutunk, h. az otthon a szívünkben van és egy kis szerencsével megússzuk az Apró klán visszatérését.

Nemrég voltam fönn a Naphegy téren, láttam a Hungary Helps házat és örülök, h. most már kápolna is van benne.

Jó lenne végre egy kis szerencse.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés