A liberalizmus és a konzervativizmus például egyetért abban, hogy egy éhező családja megsegítése érdekében kenyeret lopó tolvajt fizikai erőszakkal kényszeríthet a rendőrség a lopott étel visszaadására. Sőt, amennyiben az illető ellenállást tanúsít, akár a halálos mértékű erőszak is megengedett vele szemben ezen világnézetek szerint. Szintén nagykoalíciót alkot a legtöbb mai fősodorba tartozó világnézet abban, hogy lakbérfizetés elmulasztása esetén rendőri erővel az utcára dobható az ember még akkor is, ha ez a fagyhalál kockázatának teszi ki.
Nincs az égvilágon semmi meglepő abban, hogy bizonyos körülmények között minden ideológia fizikai erőszakra vagy annak lehetőségére szorul, a politika ugyanis olyan dolog, ami végső soron a testtel történik. Amikor „politikainak” nevezhető szóbeli viták folynak a parlamentben vagy az önkormányzatban, az igazgatótanácsban vagy a szakszervezetben, a szalonban vagy a kocsmában, az nem helyben maradó, önmagáért való és privilegizált szférát betöltő beszéd (ha az lenne, ahogy azt egyes liberális és konzervatív gondolkodók értelmezik, akkor az nem lenne politikai beszéd), annak a végső célpontja továbbra is az emberi test, tétje ugyanis a test fázása vagy nem fázása, a kimerültsége vagy a kipihentsége, a helyben maradása vagy a deportálása, valamint a beteg test gyógyítása vagy magára hagyása és még nagyon sok minden, beleértve az ember továbbélése vagy meghalása közötti különbséget is. Ennek tudatában a szimbolikus poltikai kakaskodások során időnként megfigyelhető testek testeknek feszülésében nincsen semmi rendkívüli vagy meglepő (attól, hogy egy harc szimbolikus, persze még lehet nagy jelentősége).”