A szakma egy része még mindig abban érdekelt, hogy a torzsalkodás uralkodjon, mondja az új kulturális törvény körüli tiltakozásról Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója. A Magyar Teátrumi Társaság elnökét az átalakuló színház-finanszírozásról, a taóvisszaélésekről és a függetlenekről kérdeztük.
„Aki benyal a rendszernek, azt támogatják, aki nem, az pusztuljon” – fogalmazott elődje, Alföldi Róbert egy nyilvános beszélgetésen. Tüntetés, indulatos Facebook-posztok, nem csillapodik a kultúrharc a színházi világban. A Magyar Teátrumi Társaság elnökeként hogyan értékeli a helyzetet?
Az Eurostat adatai szerint Európában Magyarországon a legtöbb a kultúrára fordított állami pénz a GDP arányában – és ez nem egy Fidesz-barát statisztika, jobboldali elfogultsággal nehéz volna vádolni az intézményt. Óriási dolog ez egy olyan országtól, amely négy évtized borzalmas kommunizmusát próbálja ledolgozni. Ehhez képest a szakma bizonyos része még mindig abban érdekelt, hogy a torzsalkodás uralkodjon.
Fia, ifjabb Vidnyánszky Attila, a kormányközelinek nem nevezhető Vígszínház tagja is aláírta a harminc év alatti színészek nyílt levelét?
Nem, és örülök, hogy sokan voltak még hozzá hasonlók.
Míg ő a színpadon volt a tüntetés idején, igazgatója, Eszenyi Enikő a közönség soraiban, amikor egy transzparenst szegeztek neki „Távol maradni is politika” felirattal.
Ebből is látszik, nem igaz, hogy a szakma színe-java ott volt tüntetni. Aki távol maradt, azt viszont büntették a sajátjaik.
Apa és fia megvitatták egymás közt a témát?
Rendszeresen előjönnek közöttünk a szakmát érintő aktuális kérdések, erről is beszéltünk.
A „szabad színházakért és a kultúra függetlenségéért” szervezett decemberi tüntetésről egy helyütt úgy fogalmazott, az emberek többsége azt sem tudta, miért megy ki tüntetni.
Elég meghallgatni azokat az interjúkat, amelyeket a liberális orgánumok készítettek. Főleg a fiataloknak fogalmuk sem volt, miért is vannak kint az utcán. Szomorú, hogy nem veszik észre, manipulálják, a politika eszközévé teszik őket. Ők beszélnek a politikai befolyás elleni tiltakozásról, akik szakmai tüntetés álcája alatt hőbörögnek. Ne legyenek kétségeink, a Madách téren politikai tüntetés zajlott, nehéz lenne másnak nevezni, az egész Karácsony Gergely felszólalására volt kihegyezve.
„Tiltakozunk az ellen, hogy egy átgondolatlan és egyeztetés nélküli politikai döntés a kulturális szféra működését korlátozza” – áll a Színházi Kritikusok Céhe közleményében.
Az idézett mondat ellenkezője igaz: hosszú idő után most végre esély nyílik évtizedes problémákat orvosolni. Olyan rendszerekhez merünk hozzányúlni, amilyenekhez eddig nem lehetett. Kezdődött azzal, hogy két éve nagy háborúskodás árán megszüntettük a társaságiadó-támogatást, most pedig a színházak finanszírozásának áttekinthetetlen rendszerében teremtünk tiszta helyzetet.
Ön a kezdetek óta nagy ellenzője volt a taónak, két éve az Országházban a magyar kultúra rákos daganatának nevezte.
Ha rajtam múlott volna, be sem vezettük volna, ezt már sokszor elmondtam. 2009-ben figyelmeztettem mindenkit, hogy ez a könnyen kijátszható szabályozás hová fog vezetni, és sajnos minden aggodalmam beigazolódott. Mérhetetlen mennyiségű gazemberség történt, az egyre jobban elmérgesedő góc a szakma szégyene lett.
Viszont minden eddiginél nagyobb források nyíltak meg a színházak előtt.
Sok pénz folyt a szakmába, nyilván jó dolgokra is ment, és ez sokaknak segített. Egy pillanatra a kőszínházak is oxigénhez jutottak. De igazából nem lett több pénzük, mert az önkormányzatok gyorsan reagáltak: annyival csökkentették a színházuk támogatását, amennyi taót be tudtak szedni. A magán- és alternatív színházaknál sem állítom, hogy mindenki gazember volt, ez így nyilvánvalóan nem igaz. Az viszont igen, hogy amikor az alternatívok képviselőit kértem, segítsenek a köreikben lévő, mindenki által tudottan trükköző társulatokat kiszorítani, segítség helyett cinkos hallgatás volt a válaszuk. Arról senki nem ír, melyik színház mennyi jutalékot fizetett ki a közvetítésre szakosodott cégeknek. Ahol jutalékra megy a játék, ott sötét üzelmek kezdődnek. Nagyon sok csúnya dolog történt. Felelősséggel tudom mondani, hogy a taóforintok mintegy fele pénzügyi visszaélés volt. De ez csak az egyik probléma, a másik, hogy miként hígult fel a színházak repertoárja. Hogyan kerültek le a nagy színpadokról a magyar darabok, és vették át a helyüket a zenés előadások, musicalek, „alámenő” produkciók, amelyek tutira hozták a nézőszámot.
Különleges előadásra készül a budapesti Nemzeti Színház: a Kassai Nemzeti Színházzal közösen viszik színre a világirodalom egyik, ha nem a leghíresebb drámáját. A kétnyelvű előadás egyszerre traumafeldolgozás a Nemzeti társulata számára a tavalyi baleset után és bizonyíték arra, hogy sokkal több minden köt össze minket, mint ami szétválaszt.
A Nemzeti Színház igazgatója szerint Cserhalmi „léleknyomorító igazodási kényszerek” mentén éli életét.
Akik megértenék és becsülnék, politikai okokból nem teszik, akik viszont becsülik, azok nem igazán értik.
Új társulata már azt is bejelentette, hogy egy másik darabban is számít rá.
A színész ügyvédje szerint a második szakértői vélemény alapján egyértelmű, hogy Horváth Lajos Ottó a balesetben maradandó fogyatékosságot szenvedett.
A film hossza alig több mint egy perc.
Felejthetetlen futballélmény Stuttgartból: Csoboth Kevinnek a skótok elleni Eb-csoportmérkőzés 100. percében szerzett gólját magyarok milliói ünnepelték a nyáron.
