Abaligeti iskolaügy: mi közünk hozzá?

„Először röviden, mi az ügy lényege:
1. Abaliget egy jó egyházi iskola: anyagilag, jogilag rendben van, szakmailag elismert, a szellemisége pedig valóban keresztény: olyan gyerekekkel is törődik, akik más iskolákban nem lennének a helyükön.
2. A fenntartó, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola nem akarja tovább fenntartani. (Hogy miért, azt nem tudjuk, ne is találgassuk.)
3. Azt várnánk, hogy visszateszik az iskola sorsát Abaliget (önkormányzat, szülők, tanárok) kezébe, keressenek jobb gazdát.
4. De nem ez történik, még csak meg se kérdik az érdekeltek véleményét (ami egyébként törvénytelen), hanem eldöntik maguk, hogy az iskolát a tankerületnek adják át.
5. Pedig volna egyházi fenntartó, amelyik szívesen átvenné: a Premontrei Női Kanonokrend erről írásos szándéknyilatkozatot is küldött. Ezt azonban eltitkolják a döntéshozó testület (a szenátus) tagjai elől.
6. Mi lesz ennek a következménye? Az egyházi fenntartó kezében fennmaradhatna a nyolcosztályos oktatás, az iskolai hitélet, a más településről iskolába járó, egyéni bánásmódot igénylő tanulók oktatása. Az állami fenntartó azonban
a) leveszi a kereszteket a falakról, és megszünteti az iskolai hitéletet (visszaállítja a világnézetileg semleges oktatást)
b) nem biztosítja tovább a bejáró gyerekek oktatását (ők azok, akik az iskola családias légköre és egyéni bánásmódja miatt utaznak Pécsről és más helyekről Abaligetre),
c) leépíti az iskolát alsó vagy összevont alsó tagozatra,
d) emiatt megszűnik Abaligetnek az a vonzereje, amiért a fiatalok ott maradnak, fiatal családok odaköltöznek,
e) és leépül a pezsgő hitélet, amit az egyházi iskola közössége táplált.
7. Rengeteg érték menne veszendőbe. És mit veszítene az eddigi fenntartó, ha nem az államnak, hanem a nővéreknek adná át az iskolát? Az égvilágon semmit. Akkor miért csinálja? Felelőtlenség? Hatalmi arrogancia? Ártó szándék? – Még csak magyarázatot sem ad rá. Csak. Mert joga van hozzá.

Valakik nem gondolták végig, hogy emberek, köztük gyerekek, köztük különösen nehéz sorsú gyerekek sorsával játszanak.
Valakik nem gondoltak bele, hogy a hatalmukat az emberek szolgálatára kapták. Elfelejtették, hogy ez a kör, amelyben a döntéseiket hozzák, ez Jézus tanítványainak közössége, vagyis az egyház, amelynek a lelkiségébe ilyen viselkedés nem fér bele.
Nem gondoltak bele, milyen károkat okoznak ezzel – nemcsak Abaligetnek, az érintett családoknak, de főként az egyháznak: hány ember hite rendül meg, milyen hitelvesztést szenved el az egyházi oktatás.”