A valódi nemváltás lehetetlen

2019. december 27. 11:00
A nemek átműtése csak látszatra lehetséges, valójában lehetetlen. A transznemű férfiak nem válnak férfivá, és a transznemű nők sem válnak nővé, hanem maszkulinizált nő és feminizált férfi lesz belőlük.

Elnézést, hogy az ünnepek idején ilyesmi traktátusokkal boldogítjuk önöket, de vannak dolgok, amelyek nem maradhatnak szó nélkül.

„A tény az, hogy a nem egy ideje megváltoztatható. Vannak nők, akik férfinak születtek, és vannak férfiak, akik nőnek. Ez a helyzet. Aki azt mondja, hogy egy férfiból nem lehet nő, vagy fordítva, egyszerűen nem veszi tudomásul a tényeket. Ezt pedig joggal nehezményezik az érintettek is, és mindenki, aki tiszteli a valóságot” – írja egy Faceook-kommentben egy hazai publicista. A komment nem nyilvános, így a szerző nevét nem áruljuk el.

Az illető annak kapcsán fogalmazta meg a fentieket, hogy J.K. Rowlingot, Harry Potter kitalálóját transzfóbnak titulálta a nyugati közvélemény militánsan progresszív része, minthogy kiállt egy kutatónő mellett, akit azért rúgtak ki, mert szerinte nem lehet nemet váltani. 

Pedig Maya Forstaternek igaza van. Nemet váltani lehetetlen.

A nemváltó műtét ugyanis nem vált nemet. Látszólag nővé alakítja a férfit, és férfivá a nőt, de csak látszólag.

Az alábbiakat csak jó gyomorral és erős romantikus érzékkel rendelkező olvasóinknak ajánljuk, akik kiábrándító dolgokkal való szembesülés után sem vesztik el derűjüket. 

A „nemváltó” műtét

A World Professional Association for Transgender Health (WPATH) útmutatói szerint a hormonkezelések hatására a női páciensek férfiassá alakítása során elmélyül a hang, a klitorisz megnagyobbodik, megnő, sűrűsödik és megerősödik a testszőrzet, megszűnik a menstruáció, elsorvadnak a mellszövetek, nő a nemi vágy, és a testzsír rovására nő az izomtömeg. A nőiessé alakítandó férfipáciensek esetében megnőnek a mellek, csökken a nemi vágy és az erekciók, csökken a herék mérete, és nő a testzsír aránya az izomzat rovására.  A hormonkezelés durva hangulatingadozással, levertséggel, depresszióval járhat.

Lássuk, mi jön ezután a férfiból magukat nővé műttetők esetében: gonadektómia (azaz a nemi mirigyek eltávolítása, szóval a kiherélés), penektológia (a pénisz eltávolítása) és egy vagina „létrehozása”. A pénisz bőrét gyakran használják fel a vagina-imitáció falának létrehozására. A herezacskóból lesznek a külső szeméremajkak imitációi. Kozmetikai sebészeti beavatkozás a klitorisz-imitáció létrehozása, melynek során a pénisz fejének legérzékenyebb részei válnak a klitorisz-utánzat érzékeny felületeivé. Újabban már a belső szeméremajkakat is tudják utánozni. A műtét után mesterségesen (például tamponnal) kell megőrizni a „neovagina” mélységét és tágasságát. A férfi szőrzetet elektrolízissel vagy lézerrel távolítják el, s már vannak technikák, amelyek az arcot is tudják feminizálni. 

 

A magukat férfivá műttetni kívánó nők számára az elérhető technológiák „kevésbé kielégítőek”.

 A „neopénisz” kinézete „nagyon jó”, de a műtét „soklépcsős és drága”. Sőt: a „neopénisz” (pénisz-utánzat) erekciója csak beépített mechanikus segítséggel érhető el, mint egy rúd vagy valami felfújható alkalmatosság. Azaz a pénisz-imitáció még alapvető szexuális funkcióit sem tudja ellátni. A péniszhez való szövetet a falloplasztika során a páciens más testrészeiből (például a karjából) nyerik. Van egy másik módszer is, amely a genitáliák szövetét használja fel, és erektálható péniszt eredményez, ezt metoidioplasztikának hívják, s négyféle formája van, ezeket most nem mutatjuk be. Az így létrehozott pénisz-utánzat azonban többnyire három-öt centiméteres, azaz a valódi pénisznél jóval kisebb, és nem feltétlen alkalmas a penetrációra. Mindenesetre nem minden beavatkozás távolítja el a klitoriszt és szünteti meg a vaginát. A herezacskó-utánzatot a külső szeméremajkakból hozzák létre, és heregolyó-imitációt is tudnak implantálni a így létrehozott „herezacskó”-ba. 

Mindehhez képest a petefészkek, a méh és a vagina eltávolítása már „gyerekjáték” – hisz eltávolítani valamit könnyebb, még ha veszélyes is, és valóban végrehajtható, mint létrehozni egy szervet, ami nincs. A meglehetősen agresszív beavatkozásokat pár évnyi androgén-terápia után javasolt megkezdeni. És persze hozzátartozik a műtétsorozathoz a mellek eltávolítása is.  

Csak utánzat, nem valódi

Mi mindennek a hosszú, fájdalmas és drága hormonterápia- és műtétsorozatnak a következménye? Az, hogy a páciensek látszólag ellenkező neműek lesznek. De valójában nem. A nemátalakító műtét nem változtatja meg a biológiai realitásokat – még a hormonkezelés sem, hiszen biológiai nemünk a magzati fejlődéssel és a genetikával kezdődik, és áthatja minden sejtünket. A nemátalakító műtéten átesők nem változtatják meg nemüket, mivel szerveik funkcióit nem tudják megváltoztatni – egy vaginává átműtött pénisz nem veszi fel a vagina szervi funkcióit, s fordítva is ez a helyzet. Robert P. George, korunk egyik legjelentősebb jogfilozófusa úgy fogalmaz:

„a nem megváltoztatása metafizikai lehetetlenség, mégpedig azért, mert biológiai lehetetlenség is egyben”.

Lehet tehát, hogy a műtéti technika egyre fejlődik, a beavatkozás egyre jobban tudja utánozni a kinézetet, és akár el tudja érni azt is, hogy az átműtötteknek szexuális stimulusa legyen, de biológiai realitásuk nem változik meg – maximum eltorzul.

A nemi szerveink szükségszerűen úgy határozhatóak meg, mint amelyek egy adott szerepet töltenek be egy nemileg eleve meghatározott személy átfogó biológiai valóságában, biológiai működésében, s mindezek gyökere, kezdete a fogantatásnál van – így próbálja kifejteni a nehezen kifejthető testi meghatározottságunkat Christopher Tollefsen filozófus. Hozzáteszi:

„Nem lehet vaginát kreálni úgy, hogy létrehozunk egy nyílást egy adott helyen. Ha az egész szervezetből hiányzik a kapcsolat a vagina biológiai funkciójával, akkor az a nyílás nem vagina. Ugyanígy nem kreálható pénisz pusztán azáltal, hogy létrehozunk valamit hasonlót, ami izgatás hatására megnagyobbodik. Vagina vagy pénisz csak úgy lenne létrehozható, ha az egész biológiai környezetet is létrehozzuk, amibe ezek a szervek beágyazódnak. Viszont ezek a szélesebb körű biológiai kontextusok maguk sem különállóak a szervezettől. A szervezet is eredendően, létének első pillanatától kezdve nemileg meghatározott, és biológiai fejlődése során azok a kapacitások bontakoznak ki, amelyek már azon szervezet és szerve fejlődése kezdetétől fogva kódolva voltak a szervezetbe, a megfelelő kontextusban.” 

A nemi szervek átműtéssel való imitálása tehát nem teremt ellenkező nemű egyént, ahogy nem teremt új nemi szervet sem,

akármennyire is sikerült látszatra az utánzás.

Felmerül a kérdés, hogy ha lehetséges volna a nemi szervek átültetése, akkor az mennyiben változtatna mindezen. Nem sok mindent: egy olyan szervet átültetni, beültetni, ami mindkét nemnek van – például egy szívet vagy vesét – nem ugyanaz, mint egy ellenkező nemhez tartozó szervet beültetni. Ha beültetünk egy szívet vagy egy vesét, s a szervezet nem löki ki, akkor azok el tudják látni a funkciójukat, jól tudnak működni, úgy, ahogy egy szívtől vagy vesétől elvárjuk. Ha képesek volnánk női nemi szervet beültetni nőknek, és férfi nemi szervet beültetni férfiaknak, akkor ez ugyanúgy elmondható volna. Azonban egy (akár hormonkezelt) férfitestbe ültetett női nemi szerv, vagy egy (akár hormonkezelt) női testbe ültetett férfi nemi szerv egyszerűen idegen környezetbe kerül, ami nem szolgálja ezen szervek megfelelő működését, egy férfi nemi szerv „nem tud integrálódni egy biológiai organizmusba, aminek működése gyökeresen női, és fordítva”.   

Ezért Toleffsen azt mondja: „minden műtéti próbálkozás arra, hogy megváltoztassuk valakinek a nemét, szükségszerűen maga után vonja azon testi kapacitások megcsonkítását, amelyek meghatározzák valaki valódi nemét”.  Lawrence Mayer epidemiológus és biostatisztikus pedig úgy fogalmaz: „tudományos szempontból a transznemű férfiak biológiailag nem férfiak, ahogy a transznemű nők sem nők biológiailag.”  Paul McHugh professzor szerint:

„a transznemű férfiak nem válnak férfivá, és a transznemű nők sem válnak nővé”, hanem „maszkulinizált nővé és feminizált férfivá” válnak.

Az LMBTQ-mozgalom, s főleg a T-mozgalom szereti azt az álláspontját hangoztatni, hogy a nemi mivoltunk nem köthető kizárólag a hormonokhoz vagy a reprodukciós szervekhez. Félig igazuk van, abban, hogy „nem köthető kizárólag”. Biológiai nemünket sok minden meghatározza ugyanis, együtt, fogantatásunktól kezdve. 

Mint arra Ryan T. Anderson rámutat, a férfi és női test nem csak kromoszómában és hormonokban valamint a nemi jellegekben tér el, hanem átlagosan nézve súlyban, méretben, formában-alakban, sűrűségben és a csontok hosszában, a zsír elosztásában, az izomzatban, valamint számos szervet tekintve is, többek közt az agyat. Vannak különbségek a molekuláris és sejti szinten is, amelyek nem pusztán a fiziológiát, hanem az agyunkat is befolyásolják. Valószínűleg az agy a leginkább nemileg karakteres szervünk, különbségek az érzelmek és a fájdalom megélésében, a látásban, a hallásban, az emlékezetben és a tájékozódásban.

Egy valódi nemváltáshoz tehát molekuláris szintig át kéne műteni az emberi testet, beleértve a csontstruktúrát is. A kutatási eredmények azzal kapcsolatban, hogy a magukat rossz testbe születők agyának struktúrája jobban hasonlít-e az ellenkező neműek agyára, minimális és ellentmondásos. 

Az emberi szervek és céljaik

A transzmozgalom és az egész LMBTQ-szekció szereti elszakítani a szervek létét azok funkcióitól. Azonban nincs igazuk. Candace McCullough leszbikus siket aktivista, akinek partnere is siket, amikor mesterséges megtermékenyítés útján gyermeket akart vállalni, siket férfit választott hozzá, hogy gyermeke is siket legyen. Első gyermeke teljesen siket, a második alig hall, s Candace szerint ezzel semmi probléma nincs, mivel a siketség csak egy alternatív kulturális forma.

Minden józan eszű ember tisztában van vele, hogy ez az érvelés diplomatikusan szólva sántít. De mivel normális esetben nem szoktunk ilyen alapvető és magától értetődő dolgok igazolásán gondolkodni, egy jól érvelő bolond könnyen sarokba szoríthat minket okos, ám gonosz logikai akrobatamutatványaival. 

A neurobiológus Mureen Condic (aki az USA National Science Boardjának tagja 2018-2024 között, egyben bioetikus és ombudsman, és többek közt a Berkeley-n végzett) és filozófus testvére, Samuel Condic  egy tanulmányukban (Defining Organisms by Organization) így szemléltetik mindezt:

„egy szerv meghatározó tulajdonsága a szervezet: egy entitás különböző szerveinek feladata, hogy együttműködjenek az egész entitás jóléte érdekében”.

A szerveink tehát a szervezet egészéért vannak, reproduktív szerveink pedig egy még nagyobb jóért. A nem, mint állapot a test ilyenfajta szervezettségének és célra orientáltságának elismerése. Ha egy szerv, legyen az a szem, a fül vagy a nemi szervek, nem felelnek meg ennek, nem vagy csak részlegesen tudják teljesíteni feladatukat, akkor az nem pusztán önkényes társadalmi konstrukciók által el nem ismert eltérés, különbség, egyenlő értékű alternatíva, hanem „működési hiba”, rend-ellenesség. Ezért téves a párhuzam a transznemű és interszex (hermafrodita) emberek közt: utóbbi ugyanis születési rendellenesség. 

A „nemváltás” során létrehozott nemiszerv-utánzatok és a valódi közt a viszony olyasmi, mint egy valódi lift és egy papírlift közötti különbség. A transzmozgalom szerint a szerveinket nem definiálhatjuk funkcióikkal, ezért az utánzat is valódi.

Mindez olyasmi, mintha készítenénk egy papítliftet, és közölnénk, hogy ez lift, majd amikor kritikusaink rámutatnának, hogy az csak látszólag lift, mert nem tölti be a lift funkcióját, akkor azt mondanánk, hogy szerintünk helytelen dolog a lift fizikai megjelenéséből és addigi használatából arra következtetni, hogy a lift csak emberek emeletek közti szállítására való alkalmatosság volna, és azzal hozakodnánk elő, hogy vannak elromlott liftek is, és úgy tennénk, mintha az elromlott liftek azonos természetűek volnának a mi papírliftünkkel, vagy épp nem volnának liftek. Vagy fölvetnénk, hogy a lift nem egyedüli funkciója az emberek emeletek közti szállítása, hanem lehet gyönyörködni például esztétikai megjelenésében, ha szépen van kialakítva – és rámutathatnánk, hogy papírliftünkben is lehet gyönyörködni. De vajon csak azért, mert találtunk egy közös lehetséges funkciót, azt, hogy a valódi és a papírliftben is lehet gyönyörködni, illetve felhozzuk a nem működő liftek párhuzamát (a la meddőség) már valódi liftté teszi papírliftünket? Mondhatnánk még, hogy mindenki határozza meg úgy a liftet, ahogy akarja – ezzel azonban nem oldottuk meg a problémát, csak növeltük a káoszt.

A probléma mindezzel az, hogy megszünteti a dolgok meghatározásának lehetőségét, s ezzel saját maga alól is kihúzza a talajt. Természetesen a nemi szerveknek sem pusztán a szaporodás szolgálata a funkciója, hanem például a gyönyörszerzés is, de ettől még egy pénisz- vagy vagina-utánzat nem lesz valódi pénisz vagy vagina. 

Érzi ezt a transzmozgalom is, ezért szeretnék, ha „befogadó” jelleggel inkább „elülső nyílásról” beszéljünk („front hole”) vagina helyett, mert az utóbbi kirekesztő

Stabil és bináris? 

Dr. Paul McHugh, aki a nemváltó műtétek úttörőjének számító John Hopkins Egyetem kórházának vezető pszichiátere volt, és a már említett Dr. Lawrence Mayer a nemiséggel kapcsolatos szakirodalmat áttekintő, nagyívű, 2016-os tanulmányukban (Sexuality and Gender; Findings from the Biological, Psychological, and Social Sciences) kifejtik:

Ahogy a nemi identitásra vonatkozó kifejezések szaporodnak, és jelentésük egyre individualizáltabb, úgy „egyre inkább elveszítjük a közösen elfogadott kritériumokat, amelyekkel meghatározzuk a genderrel kapcsolatos különbségtételeket. Ha a gendert teljesen elszakítjuk a biológiai nemek binaritásától, akkor a gender bármire vonatkozhat a viselkedéssel, biológiai jellemzőkkel vagy pszichológiai faktorokkal kapcsolatban, és mindenkinek lehet egy olyan gendere, amit a saját karakterisztikumai által határoz meg.” Ez a reductio ad absurdum pedig

olyan tág gender-definíciókhoz vezethet, hogy azok végül nem jelentenek semmit.

Alternatív megoldás lehet a férfi és nő mivolt nemileg tipikus viselkedés szerint való definiálása (a la transzmozgalom). Ez ugyanakkor szembe megy a feministák törekvéseivel, illetve a nemileg tipikus viselkedések társadalmi konstrukciónak tartásával. Egyben az ellenkező nemhez sorolja a kivételeket. Valamint definíciós nehézséget is jelent, hiszen a nemileg tipikus viselkedés nem határozható meg teljes pontossággal. 

A férfiasság és nőiesség egyetlen, jól meghatározható eredete tehát – vonják le a kutatók a következtetést – a nemek reproduktív szerepében lelhető fel: így „a nemi szerepek konceptuális alapja stabil és bináris, egyben lehetővé teszi, hogy a férfiakat a nőktől reproduktív szerveik rendszerük alapján különböztessük meg, még akkor is, ha esetleg az egyének viselkedése nemileg nem tipikus.”  Továbbá „a biológiában egy szerv akkor női vagy férfi, ha struktúrája szerint szerepet játszik a reprodukcióban. Ez a definíció nem kíván meg semmilyen önkényes mérendő vagy számszerűsíthető fizikai jellemzőt, viselkedést; pusztán a reprodukciós rendszer és folyamat megértése szükséges hozzá.”

Paul McHugh és Lawrence Mayer levonja a következtetést: „A biológiai nem tudományos meghatározása, szinte minden emberi lényre vonatkozóan világos, bináris és stabil; ez egy biológiai realitást takar, amit nem cáfol a nemileg tipikus viselkedés alóli kivétel sem, valamint

nem lehet megváltoztatni sem sebészeti beavatkozással, sem társadalmi kondícióval”.

Egyébként a felmérések szerint a transzneműek mentális problémái nem szűnnek meg a műtéttel – épp ezért lett szkeptikus a nemváltással kapcsolatban Paul McHugh professzor is. Egyre több könyv szól a nemváltást megbánók történeteiről. Hozzátehetjük azt is: a vonatkozó kutatások áttekintésével a két szerző arra is rámutat, hogy a nemiség fluiditásáról, képlékenységéről szóló közkeletű megállapítások elsősorban a nem heteroszexuálisokra igazak. Azaz ez a nemi képlékenység az LMBTQ-irányultságúakra jellemző, a heteroszexuálisok nemisége alapvetően stabil. Ráadásul a fiatalon nem heterók jelentős része később spontán heteroszexuálissá válik.

Mindezek tekintetében igen furcsa és érthetetlen, hogy az LMBTQ-mozgalom épp aktuális álláspontja szerint az a terápia, ami arra irányul, hogy az ember érzéseit összhangba hozza biológiai nemével, emberellenes és veszélyes; ám az évekig tartó, valóban veszélyes, ráadásul csak látszólagos, felszíni nemváltást eredményező, durva és drasztikus műtét kívánatos. Ez egy teljesen félrement gondolkodásmód. S ezt állítani nem transzfóbia, hanem a valóság elismerése.

Összesen 133 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az osztályfőnökömtől hallottam: A szabadság felismert szükségszerűség.

Ha jól értettem, egy nővé operált férfi nem tud gyereket szülni. Akkor mi a probléma?

Az elvakult gender-ideológusokat nem érdekli a természetes valóság, mert azt eleve kikapcsolták, mint mércét, hiszen az ő számukra az emberi szubjektivitás kiélése az egyedül fontos, s ezt állítják be "szabadságnak".

"A tény az, hogy a nem egy ideje megváltoztatható. ... Ez a helyzet. ... egyszerűen nem veszi tudomásul a tényeket."

Döbbenetes a random publicisták tényekhez való viszonya.

Tudjuk: nő, férfi és Merkel.

-Szia, hogy vagy?
-Jól.
-Bővebben?
-Nem jól.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés