A csehek 65 százaléka ateista

2019. december 20. 14:48

A csehek 35 százaléka tartja magát vallásosnak, két százalékkal többen, mint 2017-ben – derült ki a STEM közvélemény-kutató intézet decemberben készített országos felméréséből, amelynek eredményét pénteken hozták nyilvánosságra Prágában.

2019. december 20. 14:48

A magukat ateistának minősítők aránya 67 százalékról 65 százalékra csökkent.

A templomlátogatók száma azonban még ennél is alacsonyabb. A vallásos emberek egytizede állította, hogy rendszeresen, havonta legalább egyszer részt vesz istentiszteleten, ugyancsak tíz százalék volt azok aránya, akik évente néhány alkalommal keresik fel a templomot.

Kivételt képez a karácsony, amikor az összes megkérdezett mintegy 40 százaléka állította, hogy részt vesz az ünnepi szentmisén vagy istentiszteleten. A leggyakoribb indoklás azt volt, hogy hagyományról van szó.

Míg a múlt század nyolcvanas éveinek végén a lakosság mintegy 40-42 százaléka volt vallásosnak tekinthető, ez az arány az 1989-es rendszerváltás után csökkent. „Az 1995-ben készített felmérésben 39 százalék mondta azt, hogy istenhívő, 2012-re ez az arány 30 százalékra esett vissza. Azóta a vallásosság nagyon lassan és rendszertelenül, de emelkedik” – mutatott rá a STEM elemzése. A szakértők szerint csak a következő évek fogják megmutatni, hogy mennyire tartós a vallásosság mérsékelt emelkedése

Csehországban. A vallásos cseh emberek többsége 60 éven felüli, s általában Morvaországban vagy Dél-Csehországban él - olvasható az elemzésben.

(MTI)
 

Összesen 120 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egyvilág
2019. december 26. 11:47
Egy rövid összefoglaló hitről, ateizmusról és agnoszticizmusról: http://egyvilag.hu/temakep/019.shtml
Sulammit
2019. december 22. 18:17
Ezt tudjuk A csehek missziós terület, akár csak mára a magyar.
brabant89
2019. december 22. 09:46
"Isten a magyar szólást teljesen szó szerint értve, "nem fér a fejünkbe"." És miért? Mert az isten szándékosan sötétben akar tartani bennünket. Egy mindenható (és minket szerető) isten számára lehetetlen, hogy beleférjen az ő általa ilyennek teremtett fejünkbe?
Pierre
2019. december 22. 09:12
egyebkent tobb felmeres kimutatta mar, hogy a magyarok az egyik legkevesbe istenhivo nep Europaban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!