Éjszaka a Kolinda-erdőn – Bodor Ádám Nemzet Művésze-díjára

2019. december 6. 11:33

Győrffy Ákos
Mandiner
A Nemzet Művésze-díjat vehette át a minap Bodor Ádám, Czakó Gábor társaságában. Van miért tisztelegni Bodor munkássága előtt. Utazzunk hát a a bodori hegyekbe és erdőkbe, legalább gondolatban!

Bodor Ádám és Czakó Gábor írók vehették át novemberben a Nemzet Művésze-díjat, amelyet öt évvel ezelőtt alapított az Országgyűlés az MMA (Magyar Művészeti Akadémia) kezdeményezésére. A minap, miután a Czakó Gáborral készített interjúm megjelent, rádöbbentem, hogy Czakó mellett Bodor Ádám is igazán megérdemelne egy rövid tisztelgést itt a Mandineren a díj alkalmából, még ha kicsit megkésve is. Bár, ha azt vesszük, hogy Bodor Ádám műveiben az idő milyen rejtélyesen viselkedik, akkor talán nem is késtem el semmivel. Vegyük úgy, hogy Bodor Ádám idejében vagyunk.    

Az alábbi horhos-felvételhez tartozó, a nyitóképben is bemutatott fotón a Puzdra menedékház és az azonos nevű csúcs (2189 méter) látható az erdélyi Radnai-havasokban. A képet nem én készítettem, a hetvenes évekből való. Ez a menedékház fontos szerepet játszott Bodor Ádám életében,

sok éven át töltötte itt a teleket, jobbára egyedül.

A ház már nem áll, legjobb tudomásom szerint.

Ez a rövid zenei darab – amelyet Bodor Ádám művei inspiráltak – az Éjszaka a Kolinda-erdőn címet viseli, de viselhetné azt a címet is, hogy Éjszaka a Puzdra menedékházban. A valódi címe igazából ez lenne, csak nem akartam elvinni ezt a történetet életrajzi irányba, így nem Bodor, hanem egy fiktív Bodor-hős egy éjszakáját beszélem el a magam szerény zenei eszközeivel.

Vagy talán a legjobb cím mégis az lenne, hogy Vissza a fülesbagolyhoz.

 

A felvételen hallható bagoly nem börzsönyi bagoly, noha szinte minden éjszaka hallom a kuvikokat a szemközti Kálló-hegy tölgyeséből. A kanadai Manitoba erdeiben vették fel a hangját valamikor a '90-es években. Azóta minden bizonnyal elpusztult már. Ahogyan a ropogó tűz hangja sem saját felvétel, bár azt igazán könnyen rögzíthettem volna, mert fával fűtünk. Naponta ropog így a tűz a téglakályhánkban.

Amikor a vékonyra hasogatott, száraz fenyővel begyújtok, közel hajolok a kályha ajtajához, hogy belélegezhessem a fenyőfüst illatát. A fenyőfüstről a magashegységek jutnak eszembe, főként a Kárpátok néhány zuga, ahol megfordultam. A Vlegyásza a Bihar-hegységben, ahol többször éjszakáztunk a szabad ég alatt, fenyőből rakott tűz mellett. A Chabenyec az Alacsony-Tátrában, ahogy baktatunk a zuhogó esőben a közel kétezer méter magas gerincen, aztán az estét egy szurdokvölgyben töltjük egy elhagyott kunyhóban. Hatalmas tüzet raktunk a kunyhó előtti tisztáson a ház mögött talált kiszáradt fenyőtuskókból.

Ezer méter fölött sokszor jutott eszembe Bodor Ádám, ezer méter alatt ritkábban.

Bár ha tényleg így lenne, akkor a mai Magyarországon egyáltalán nem jutna eszembe soha. Vagy csak a Kékesen, közvetlenül a csúcs környékén.

Szándékosan nem akartam itteni, közeli hangokkal dolgozni. A világ különböző pontjain rögzített, egymásra kevert hangfelvételekből egy meg nem történt erdei éjszakát próbáltam rekonstruálni. Egy nem létező erdőben tölti az éjszakát egy nem létező alak. Noha a Kolinda-erdő egy regény lapjain azért mégis csak létezik. A Kolinda-erdőben töltöttem egy éjszakát. Aki éjszakázott már erdőben egyedül, kilométerekre a legközelebbi élő embertől, az nagyon is jól tudja, hogy lényének mélyebb tartományai közel sem olyanok, mint ahogy azt korábban képzelte. Ami feltárul ilyenkor, az nem azért rémületes, mert az éjszakai erdőben tárul fel, hanem azért, mert minden jel szerint én magam hoztam az éjszakai erdőbe. Kimegy az ember a démonaival a rengetegbe, és ott aztán szabadon ereszti őket. Ez az éjszaka ott a Kolinda-erdőn persze közel sem csak az ott éjszakázó alak démonairól szól.

Egy ilyen éjszaka valójában nem elbeszélhető. Akkor már inkább elzenélhető.  

Bodor írásai nagy hatással voltak rám boldogult ifjúságomban, főként néhány novellája és persze a Sinistra körzet. Milyen is egy hágó. Az erdész és vendége. Éjszaka a Tarnicán. Behavazott lábnyomok. A kivégzés.

Rosszabb pillanataimban (akadtak ilyenek) sokszor volt olyan érzésem, mintha egy Bodor-novella hőse lennék. Ami valójában csak részben volt rossz érzés, mert volt benne valami felemelő is. A Bodor-álmodta hegyvidéket megtaláltam a magam-álmodta hegyvidéken. Az elmúlt két évtizedben elég sok időt töltöttem ebben a magam-álmodta tájban, amelynek külső kulisszáit a Börzsöny jeleníti meg. Magányos túrák, éjszakák hegyi kunyhókban és harmattól csatakos réteken, és közben valahonnan (tényleg nem tudom, honnan) olykor egy-egy mondat szivárgott elő, ahogy a köd a páfrányos horhosokból. Ezeknek a mondatoknak a reményeim szerinti tőkesúlyához elengedhetetlenül szükség volt Bodor Ádám mondataira. Segített, hogy aztán beléphessek a mondatok mögé.   

(A SZIFONline-on korábban megjelent írás átírt változata.)

Összesen 4 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés