Begyógyították 2004 fájó sebeit

„A kettős állampolgárságról szóló népszavazás kérdésére összesen kevesebb mint hárommillió érvényes szavazat érkezett, ebből az igenek száma alig haladta meg a másfél milliót. Miért váltott ki ekkora érdektelenséget a referendum?

Az akkori kormányzó pártok és az ellenzék egymásnak feszülése vehette el az emberek kedvét a szavazástól, és elsősorban azt tartom nagy problémának, hogy az MSZP és az SZDSZ képtelen volt megfelelően értékelni a helyzetet. Magam akkoriban többször hangot adtam annak a véleményemnek, hogy ha a politika addig nem tudta megoldani ezt a kérdést, akkor a kormányzó pártok elitjének nincs joga azt mondani az embereknek, hogy nemmel szavazzanak. Sajnos ezt a történelmi pillanatot nem ismerte fel az MSZP akkori vezetése, és a neoliberális irányt tette magáévá. Mellesleg erről magam is a televízióból értesültem, amikor a kormányzó pártok elnökei váratlanul kiálltak a sajtó elé, és közölték, hogy a »nem«-re fognak buzdítani. A dolog azért is volt furcsa, mert ebben a kérdésben az MSZP elnöksége előzőleg nem döntött. El tudom képzelni, hogy ha a vezetés erről tárgyalt volna, akkor más határozat születik, de miután az elnök megtette a bejelentését, a párt elitje beállt a sorba. Ma már, tizenöt év távlatából, úgy gondolom, hogy ha akkor a kormányzó pártok nem követik el ezt a több mint hibát, egyenesen bűnt, akkor a társadalom ma nem lenne ennyire megosztott. S ha a politikai elit ebben a kérdésben egységes lett volna, akkor a választók nagy része támogatta volna a kezdeményezést, így viszont sokan a lábukkal szavaztak, és nem mentek el voksolni.

A témában valóban heves vitát folytattak a pártok. Ön akkor az MSZP egyik vezető politikusaként, az Országgyűlés házelnökeként ­tényszerűen a balliberális erők soraiban foglalt helyet, miközben minden bizonnyal a polgári oldal retorikájával értett egyet. Hogyan tudta ezt a képtelen helyzetet lélekben feldolgozni?

Nagyon nehezen, de számomra az MSZP társadalompolitikai tagozata támaszt jelentett, amely a kampány idején szervezett egy konferenciát. Ide sok határon túli prominens személyt meghívtak, és én ott kimondtam, hogy lelkiismereti szavazást javasolok a választópolgároknak. A társadalompolitikai tagozat szintén úgy gondolta, hogy nem lehet az emberek nagy részének érzelemvilágával szembemenni. Ugyanis nemcsak a határon túli magyarokat szolgáltattuk ki, hanem a nemzeti érzelmű baloldali embereket is ellöktük magunktól. Sajnos a balliberális erők azóta sem nemzetben, hanem egy globális világban gondolkodnak.

Ennyi év távlatából visszatekintve hogyan érzi: azzal, hogy lelkiismereti szavazást javasolt, elment a falig?

Ma már úgy gondolom, hogy a népszavazást megelőző időszakban többet kellett volna foglalkozni ezzel a kérdéssel, és kitartóbban kellett volna képviselni az álláspontunkat. Nagy kérdés, hogy mi lett volna akkor, ha 2004 nyarán Medgyessy Péter maradt volna a kormányfő. Meglehet, egészen másképpen alakultak volna az események. Nem vagyok benne biztos, hogy ő belehajszolta volna a »nem« szavazat melletti kiállásba a kormányzópárti elitet.

Volt az MSZP-n belül más is, aki a józan hangot képviselte, csak önnel ellentétben nem merte vagy nem akarta nyíltan vállalni a véleményét?

Sokan voltak olyanok, akik hozzám hasonlóan gondolkodtak. Az értelmiség egy része el is fordult a baloldali politikai elittől, és az MSZP-tagság lemorzsolódása is ekkor kezdődött el. Voltak ugyanakkor olyanok is, akik nemzeti érzelműek voltak, bűnnek tartották, amit a vezetés tett, de attól kezdve, hogy a pártelnök megtette a bejelentését, csendben beálltak a sorba. Egy biztos: azt a politikai sorsot, amit a baloldal azóta elszenvedett, saját magának köszönheti, mert szembement a társadalom többségével.”