Régebben az emberek beültek a könyvesboltba

2019. december 5.
Oláh Dániel
A rendszerváltoztatás óta rengeteg kiadó és terjesztő emelkedett fel és bukott el a könyvpiacon. Hatházi Attila könyvárus a fővárosi, Széll Kálmán téri boltjából nézte végig, ahogy a tervgazdaságot követő vadkapitalizmusból kiemelkedve megszilárdították piaci dominanciájukat a legerősebbek. Riportunk a Mandiner hetilapból.

VADKELET, VADKAPITALIZMUS

„A kilencvenes évek elején kezdtünk könyvvel foglalkozni. Az Állami Könyvterjesztő Vállalatnak volt itt egy bódéja. A privatizáció után a cég, amely ezt az üzletet is működteti, az ÁKV-tól megszerezte a boltot, ott kezdtük el harminc éve, a húszas éveink elején. Nem volt akkor az embernek semmilyen lehetősége. Szerettem a könyveket, másrészt érdekesnek tűnt” – emlékszik vissza Hatházi Attila. Akkoriban rengeteg újdonság érkezett, megnyílt a könyvpiac, megszűnt a cenzúra, és megjelent az angolszász irodalom. „Nagy volt iránta a kereslet, ki voltak rá éheztetve az emberek” – meséli. 1989-ben a kiadott könyvek száma 7599, 1988-ban pedig már csaknem 10 700 volt a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján. Sokkal több cím jelent meg, az összpéldányszám viszont összeomlott, hiszen az 1989-es 108 millió példányhoz képest a 2001-es mélyponton csak 32,6 milliót nyomtak hazánkban.

Beszélgetésünkből a kilencvenes évek elejének vadkeleti könyvpiaca körvonalazódik,

ahol „minden volt, amit el lehet képzelni”,

akkoriban a szerzői jogokat sem nagyon tisztelték a piaci pozíciókért harcoló kalandorok. „Volt olyan, hogy két éjszaka alatt begépelték egy könyv százötven oldalát, kinyomtatták otthon, és vitték is az utcára. Ken Follettnek is volt egy botrányos könyve, a délszláv háború idejében nyomták valahol Szerbiában. Egyszer csak megjelentek olyan kiadványok, amelyekre csak annyi volt ráírva, hogy Follett. Lóbetűs százhúsz oldal, dombornyomott borító, és oda voltak téve a Ken Follett-könyvek mellé, ebből hatalmas botrány volt” – emlékszik vissza. Nem véletlen a hamisítók választása, Follett művei olykor ma is akár százezer példányban fogynak, miközben a kiadók már az öt-tízezres számmal is elégedettek. A kezdeti években persze számos kiadvány sem lektort, sem grafikust, sem jó minőségű papírt és borítót nem látott, de a kiéheztetett piacon ez is elegendő volt a pozíciószerzéshez.

ól jellemzi a korabeli viszonyokat, hogy az iparági legenda szerint az Alexandra alapítója, Matyi Dezső „kempingasztalos kereskedőként” árult az utcán, ABC-k előtt álldogálva, a piac pedig úgy beszippantotta, hogy az üzletember ki is esett a felsőfokú képzésekből. Az utcán egyébként Hatházi Attila is árult a kezdetekben, de „az utcai árusítással az a probléma, hogy összekoszolódnak a könyvek, tönkremennek a kiadványok, szétsüti a nap, áztatja az eső”. Ő nem ért egyet azokkal, akik szerint oda kell tenni a pultot, ahol az emberek járnak, mert a forgalom kulcsának a vevői kör kialakítását tartja.

Az utcai gerillaharcokban a külföldi cégek nem bizonyultak sikeresnek,

a könyvpiac így azon kevés terület közé tartozott, amelyet a nemzetközi szereplők hamar elhagytak – közrejátszott ebben, hogy a szerzői és szellemi tulajdonjogokat nehéz volt kikényszeríteni, a magyar piac pedig kicsi és nyelvileg elszigetelt. A könyvkiadás tőkeigényes, a könyv elkészítésétől az eladásáig és a megtérülésig évek telhetnek el – a külföldi befektetők ezért inkább a legnagyobb piaci erővel bíró, legfejlettebb technológiájú magyar cégeket igyekeztek megszerezni, egy-egy társasággal akár egész piacokat vásárolva meg. Így végül a külföldi tulajdonú magyarországi kiadók 2005 és 2015 között az összforgalom 25 százalékáról 10 százalék körüli szintre zuhantak vissza, és Hatházi is megerősíti, hogy a kiadók nagyjából 90 százaléka hazai tulajdonú.

A könyvpiaci rend mára megszilárdult, léteznek játékszabályok, még ha a nagy terjesztők írják is őket. „Drágák a könyvek, sajnos. Az ember sokszor úgy érzi, mintha az lenne a lényeg, hogy minél több pénzt csavarjanak ki belőle. Nem mindenki gondolja hivatásnak. Van olyan is, hogy csak a zsákmányszerzés jellemző” – meséli Hatházi Attila. Szerinte jobban menne a piac, ha egyesek hajlandók lennének kisebb profittal beérni. „A kilencvenes évek második felében megjelentek a hatalmas bevásárlóközpontok. Akkor úgy gondolták néhányan, hogy ott a helyük, beköltöztek, óriási alapterületű üzleteket nyitottak, így iszonyatosan felmentek a könyvárak” – teszi hozzá.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés