Félelmetes erőket akar megmozdítani Gyurcsány: elképesztő toborzásba kezdett a DK elnöke
Mindenkit az utcára hív a DK elnöke.
Ferencváros új polgármestere szerint az előző fideszes vezetés a hibás azért, hogy nyomtatás előtt el kellett küldeni neki a ferencvárosi lap aktuális számát. A lapunknak most nyilatkozó volt főszerkesztő szerint viszont Baranyiék „egy évtizedek óta ott dolgozó hivatalnokkal akarják elvitetni a balhét”, aki már az SZDSZ-es Gegesy idején ott dolgozott. És ha már ferencvárosi sajtóügyek és „régi emberek”: információnk szerint Demszky Gábor egyik korábbi sajtósa is elkezdett Baranyinak dolgozni.
Ahogy arról beszámoltunk, nyomdába küldés előtt el kellett küldeni a kerületi újságot az új ferencvárosi polgármesternek – ez abból a levelezésből derült ki, amelyben arra kérték a lap egyik munkatársát, hogy „az újságot nyomdába történő továbbítás előtt a [email protected] e-mail címre küldd meg”.
A fenti mail valós, ahogy az is tény, hogy az ominózus levelet október 29-én, tehát tizenhat nappal az önkormányzati választásokat követően kapta a ferencvárosi lap több szerkesztője egy hivatalban dolgozó önkormányzati irodavezetőtől.
Az Indexnek pár nappal ezelőtt a szabad sajtó fontosságáról beszélő Baranyi Krisztina azzal magyarázza az eseményeket, hogy az önkormányzati irodavezető még Bácskai János volt fideszes polgármester embere, és bizonyára csak beindultak nála a „reflexek”.
Veres: „Egy évtizedek óta ott dolgozó hivatalnokkal akarják elvitetni a balhét”
Csakhogy információink szerint az irodavezető már jóval Bácskai János fideszes polgármester regnálása előtt,
ráadásul évekig Gegesy személyes titkáraként, továbbá a mai napig a Baranyi Krisztina vezette önkormányzat alkalmazásában áll, nem nevezhető tehát „Bácskai emberének”, ráadásul nem is politikai munkát végzett.
Nem véletlen, hogy a levelet már bőven az önkormányzati választásokat követően küldte ki, ráadásul mindezt a hivatalos önkormányzati e-mail címéről tette.
csupán az újsággal kapcsolatos adminisztratív teendőket (nyomdai közbeszerzés, munkatársak szerződései, bérek, számlák kifizetése) látta el, így alappal merül fel a kérdés, miért pont most jutott eszébe ilyen ügyekben eljárni.
Nyilatkozott lapunknak Veres László, a lap Baranyiék által kirúgott főszerkesztője, aki szerint az egész ügy azzal kezdődött, hogy ő maga „forszírozta”: legyen egy megbeszélés a lappal és az ő jövőjével kapcsolatban, hiszen a kéthetente megjelenő lapot össze kellett volna rakni.
„Ezek után október 28-án, hétfőn behívtak egy megbeszélésre, ahol Baranyi Krisztina sajtófőnöke, Czuk Dorottya és az irodavezető volt jelen. Czuk Dorottya, miután kiderült számára, hogy a következő lapszámot október 31-én nyomdába kell küldeni, arról tájékoztatott, hogy azt még én csinálom, és érdeklődött, milyen tartalmak lesznek az újságban. Elmondtam, hogy a 13-ai választást megelőző héten az előző polgármester még rengeteg kerületi fejlesztést átadott, amiről az újságban is be fogunk majd számolni. Hozzátettem, hogy természetesen a választás eredményéről is tárgyilagosan és objektív módon fogunk beszámolni, minden kommentár nélkül megírjuk, melyik körzetben ki nyert, mennyivel nyert, ki lett a polgármester. Közöltem, hogy a címlapon pedig az október 23-i megemlékezés lesz, amelyen már az új polgármester, Baranyi Krisztina mondott beszédet, tehát már az első lapszámban ő lehet címlapon. Ezt vázoltam neki. Nyilván, amikor szembesült azzal, hogy Baranyi Krisztinát akarjuk címlapra rakni, ráadásul még a Bácskai alatti utolsó fejlesztésekről is be szeretnénk számolni, akkor rájöhetett: mindenféleképpen látniuk kell az újságot megjelenés előtt. Ezért akarták, hogy elküldjük nekik az újságot. Most viszont egy évtizedek óta ott dolgozó hivatalnokkal akarják elvitetni a balhét, aki sajnos így áldozata lesz ennek a történetnek, amit én nem szeretnék. Nem szeretném, ha hétfőn kirúgnák az ügy miatt” – nyilatkozta a volt főszerkesztő.
Veres arra is kitért, hogy
Elmondása szerint, amikor szerdán újra behívták egy „elbeszélgetésre”, akkor már Baranyi új kabinetfőnöke és Czuk fogadta. „Elmondtam a kabinetfőnöknek is, hogy mik lesznek a lapszámban: október 13-a előtti fejlesztések, választási eredmények, október 23-i megemlékezés. Ekkor szembesült a kabinetfőnök is azzal, hogy nem csak Baranyi győzelmével és ünnepi beszédével fog foglalkozni a lap, hanem a Bácskai alatti fejlesztésekkel is. Egyszer csak mondat közben félbeszakított és közölte: utánanéztek ám, hogy én korábban fideszes önkormányzati képviselő voltam, úgyhogy innentől kezdve nem velem képzelik el az együttműködést. Így zajlott a történet. Teljesen szürreális volt.”
A volt főszerkesztő szerint azért állhatott érdekükben a megjelenés elhalasztása, hogy „addigra már ezeket az október 13-a előtti anyagokat ne kelljen beszerkeszteni az újságba. Ne láthassák az olvasók, hogy a Fidesz vezetése alatt bölcsődeudvar újult meg, okostantermet kapott Leövey Klára Gimnázium, kutyajátszótér és gyerekjátszótér épült”.
Demszky Gábor korábbi sajtósa bukkant fel Baranyi mellett
A ferencvárosi polgármester új munkatársa az a fent már említett Czuk Dorottya lett,
Czuk neve a négyes metró kommunikációs pályázata körül kirobbant politikai botrány kapcsán lehet ismerős, Czuk ugyanis a főpolgármesteri hivatal sajtófőnökeként – szakértőként – tagja volt a tender bírálóbizottságának, a kiírást pedig egy olyan cég nyerte meg, amelynek korábbi vezetője Nyáry Krisztián, a Demszky-éra főpolgármesteri hivatalának kommunikációs igazgatója, azaz a sajtófőnök Czuk Dorottya akkori városházi felettese volt.
A Fidesz annak idején erősen támadta a balliberális városvezetést a botrány kapcsán, Aba Botond, a BKV Rt. akkori vezérigazgatója pedig még belső vizsgálatot is elrendelt az ügyben, Demszky és Czuk viszont végig azzal védekezett, hogy minden a törvényeknek megfelelően történt.