Többség és demokrácia: megjelent az új Kommentár

2019. szeptember 24. 11:29
Megjelent a Kommentár folyóirat legújabb száma, amely a többségi demokrácia témája köré épül.

Grób László, az Attraktor Könyvkiadó tulajdonos-ügyvezetője az „igazikonzervatívokról” ír kritikusan politikai tanácsadásában/publicisztikájában. Mint „az ideológiai küzdőtér vitézlő bajnokainak” címezve írja, az „igazi konzervativizmus” Szent Gráljának keresgélése helyett öt dolgot kell tenni. Egy: el kell fogadni a tényt, hogy a balliberális oldal nem fog szellemi muníciót adni. Kettő: szerinte hagyni kell, hogy a „független értelmiségi” illúziója elrepüljön. Aki igazán odaszúr mind a két oldalnak, azt senki sem fogja szeretni. Három: úgy látja, el kell engedni a konzervatív nagyokra való folyamatos hivatkozgatást, mint Burke, Tocqueville, Hayek vagy Oakeshott. Négy: szakítani kell az SZDSZ-től örökölt esszencialista definíciókkal, mint a „rasszista” vagy a „fasiszta”. Öt:

önálló, saját gondolatokat kell alkotni.

Ahogyan a Biblia írja: „Legyen a ti beszédetek: igen, igen, nem, nem”.

A VERITAS Intézet történésze, Tóth Eszter Zsófia arról ír: Kádár János szelleme bizonyos értelemben máig velünk él, hatást gyakorol életünkre. Mint a szerző rámutat, „Kádár János országlásának hossza Hunyadi Mátyáséval vetekedik és csak I. Ferenc Józsefé múlja felül”. Ilyen például a krumplileves és a grízes tészta, mint a puritán politikusi élet szimbólumai, illetve a kacsintás és a kádári hanghordozás. A szerző szerint ide sorolható még, hogy „egyesek úgy gondolják, nekik bizonyos dolgok ingyen járnak, vagy nagyon olcsón járnak”.

Csutak Zsolt politológus a vallásos eszmék fontosságáról írt az amerikai politikai diskurzusban. Mint fogalmaz, a kép, miszerint Amerika a „hegyen lévő város”, évszázadok óta meghatározza az Egyesült Államok önképét. A szerző ezt vallásos messianisztikus elhivatottságnak látja, melyet összeköt a keresztény cionizmus amerikai külpolitikára gyakorolt hatásával. Csutak ezen diskurzus értelmében néhány bekezdésig Donald Trump amerikai elnök közelmúltbeli döntéseit is megvizsgálja.

Herczeg Ferenc író konzervatív nézeteit elemzi Paár Ádám történész (a Mandiner rendszeres szerzője) Paár véleménye szerint a bánáti sváb születésű, ám buzgó magyar hazafivá asszimilálódott

Herczeg „számos igaztalan bírálatot és lekicsinylő megjegyzést kapott” az 1945 utáni irodalomban.

Ennek ellenére szerinte a szerző konzervatív-liberális és népszerű alkotó volt, akinek életművét az utóbbi időben okkal tisztítják meg a „lektűr mesterének” kicsinyítő jelzőjétől. Paár szerint Herczeg ragaszkodott a társadalmi rendhez, a stabilitáshoz és a középosztály fontos szerepéhez.

Pelle János történész Schönfeld József cionista újságíró 1919-es pamfletjét elemzi, melynek címe Vissza a gettóba?! volt. Ugyan, mint megjegyzi, Schönfeldet ma már „egyáltalán nem ismerik”, munkája ennek ellenére fontos, hiszen a cionista-nemzeti gondolat tükrében értelmezi az összeomlás és a Tanácsköztársaság korszakát. Pelle a pamfletíróval szemben is kritikus: bemutatja azokat a pontokat, ahol Schönfeld a későbbi események tükrében naivnak bizonyul. Ennek ellenére a munkát Pap Károly író Zsidó sebek és bűnök című írásához mérhető fontosságú alkotásnak tartja.

A többségi demokrácia és a hatalommegosztás témájában írt esszét Pokol Béla alkotmánybíró. Mint fogalmazott, „a nyugati világban az elmúlt bő félévszázadban a tömegdemokráciák helyére jurisztokráciával vegyített hatalmi szerkezet jött létre az alkotmánybíróságok és más főbíróságok törvényhozási kormánytöbbséget korlátozó hatalmával”. Írása az új magyar alkotmány szerkezetével, a többségi kormányzat és a hatalmi ágak strukturális változásaival, illetve a hatalmi ellensúlyok változásával foglalkozik.

Frank Füredi szociológus, a Kenti Egyetem professzora Habermas többségellenes álmáról írt értekezést. Füredi szerint „az ókori athéni demokrácia kísérletétől kezdődően a politikai gondolkodók és aktivisták régóta hadilábon állnak a »néppel«”. Megállapítása, hogy a kirekesztő hajlamnak a nemzeti identitással történő folyamatos összekapcsolása azon a meggyőződésen alapszik, hogy alapvetően helytelen olyan jogokat biztosítani egy nemzet állampolgárainak, amelyeket az állampolgársággal nem rendelkezőktől megtagadnak. Füredi szerint viszont

„a demokrácia önmaga karikatúrájává válik, ha egy közösség állampolgára nem élvez sajátos politikai státuszt”.

Érdekes felütéssel kezdődik Nyirkos Tamás filozófus, egyetemi oktató írása: hogyan magyaráznánk el egy ókori vagy középkori szerzőnek napjainak demokrácia-vitáit? „Ha Platónnak vagy Aqunói Szent Tamásnak kellene elmagyaráznunk, miért is van ez így, magyarázatunknak részben pszichológiainak, részben történetinek kellene lennie. Először is azt kellene megértetnünk velük, hogy miért is fél ma a politika bármely szereplője nem demokratikus színben feltűnni”. A szerző arra hívja fel a figyelmet, hogy mi történik, ha megfeledkezünk a szavak eredeti jelentéséről – jelen esetben a nép uralmáról –, és a saját politikai ízlésünknek vetjük alá a nyelvet és ezáltal a valóságot.

Fricz Tamás politológus a liberalizmus és a demokrácia konfliktusáról ír a 21. században. Véleménye szerint „a liberalizmus és a demokrácia nem természetes szövetségesei egymásnak”. Mint írja, „azért nem, mert a liberalizmus alapjaiban elitista eszme, míg a demokrácia plebejus, vagyis népi indíttatású gondolat”. A mai liberalizmus kritikáját abban adja meg, hogy a szerint „a globálissá vált világos és annak gazdasági folyamatait nemzetállami szinten már nem lehet megérteni”.

Az elit demokráciájának jelenségét írja le Tóth Balázs politológus. A szerző írásának célja, hogy rávilágítson: „nem kizárólag a diktatúrák vagy az autoriter rendszerek visszatérése fenyegeti a demokráciákat. Sőt történelmi tapasztalatoknak köszönhetően a nyugati típusú többségi demokráciákat ezek veszélyeztetik a legkevésbé”. Tóth példának hozza, hogy „miközben az Egyesült Államokat a nyugati típusú liberális demokráciák első számú példájaként emlegetik, valójában igen könnyen előfordulhat, hogy teljes egészében az elitek irányítása alá kerül”.

Békés Márton főszerkesztő Rousseau és a nemliberális demokrácia címmel írt esszét. Írása szerint a liberális és a demokratikus elv nem csak napjainkra, de már első modern megjelenésükkor is elváltak egymástól. Jean-Jacques Rousseau ugyanis már ténykedésének idején is elutasította az angol parlamentarizmust, és fontosnak tartotta a nemzeti kultúra megőrzését. Békés szerint

„az egész Rousseau-t” talán egy „kultúrkonzervatív, az ökológiai gondolkodást és a többségi demokráciát összeházasító politika tudná vállalni”.

Az amerikai történész Matthew Continetti esszéje Willmoore Kendall amerikai konzervatív íróról szól. Kendall, aki magát „Appalache-től a Sziklás-hegységig tartó hazafiként” jellemezte, már egyetemi értekezésében is amellett érvelt, hogy John Locke egy többségi elvet szem előtt tartó demokrata volt. Írásaiban John Stuart Mill liberalizmusát védte Karl Popper nyílt társadalmával szemben. „Ő volt ez egyetlen elitellenes” az 1950-as években a National Review konzervatív lapnál – írta róla később egy kortársa. Continetti szerint Kendall napjaink jobboldali retorikájában él tovább.

Lánczi Tamás politológus a szuverenitásért vívott harcról közölt írást. Mint írja, „nem szabad elfelejtenünk, hogy szabadságunk még évekkel az első szabad választások után sem volt biztosított, veszélyben érez(het)tük azt, ami már a miénk volt belőle”. Szerinte viszont ma „előttünk a történelmi lehetőség, hogy mintakövetőkből mintaadókká váljunk. Ez biztosíthatja mind az egyén, mind a nemzet egészére kiterjedő siker lehetőségét”.

A rendszerváltás harminc évéről írt kritikus esszét Böcskei Balázs politológus. „Tragikus, nehéz, szomorú – talán ezekkel a szavakkal írhatná le a rendszerváltás 30. évfordulójára vonatkozó felkérés elfogadását az a magyar szerző, aki saját magán kívül már nem tud semmit sem nagyon komolyan venni”, hozzátéve, hogy már csak önmagát tudja komolyan venni. Esszéjében

sorra veszi a rendszerváltó „alvászavarokat”, a rendszerváltás baloldali kritikáját

és az agytrösztök szerepét a rendszerváltásban. Írását „a befejezetlenség szűkös összegzése” zárja egy Zámbó Jimmy- és egy Lovasi András-idézettel.

A folyóirat e számát Gilles Deleuze és Felix Guattari szövegének fordítása zárja, továbbá recenziókat olvashatunk Robert Sarah munkáiról (Kemenes Tamás ismertetése), illetve Kötter Tamás (Hutvágner Éva), Békés Márton (Czopf Áron), Bartha Ákos (Veszprémy László Bernát), Jörg Baberowski (B. Varga Judit), Paár Ádám (Hahner Péter) könyveiről és a CATO folyóiratról (Csejtei Dezső).

Összesen 10 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés