Tényleg túl sok stadiont építünk túl drágán?

"Mihez képest építünk túl sok vagy akár túl kevés stadiont? A Nielsen Sports 2018-as kutatása szerint Magyarországon a lakosság 54 százalékát érdekli a labdarúgás, és ezzel az arányszámmal a vizsgált országok tekintetében Németországot követjük, megelőzve az Egyesült Királyságot és Franciaországot. A rangsorban elfoglalt előkelő helyen túl ez persze nem meglepő: a labdarúgás a világ legnépszerűbb sportja. Az tehát, hogy itthon – és a világon mindenfelé – is épülnek stadionok, alapvetően nem kéne, hogy elfogadhatatlan legyen. A futballarénák számát – hogy valós képet kapjunk – mindenféleképpen valamivel összehasonlítva érdemes számba venni.

A világunk tele van megoldásra váró, égető problémákkal: a modern technológiának és információáramlásnak köszönhetően az emberek egy része sokkal több figyelmet fordít ezekre a problémákra. Magyarországon is mindinkább tisztában vagyunk az egészségtelen életmód, a környezeti károkozás, a fejlődő világ szegénysége vagy akár a tömeges bevándorlás veszélyeivel. Ez a tudatosság kiindulásnak jó dolog, de a politikai kommunikációban szokás rájátszani az emberek érzékenységére, és az adott kormányzat minden egyes lépését, költését ezeknek a globális problémáknak a megoldhatatlanságával összehasonlítani. Ha sokat kalandozik az ember egyes portálokon, az a benyomása lehet, hogy

Érdemes viszont szem előtt tartani a számok makacs racionalitását, és releváns összehasonlításokkal élni. Matekozzunk kicsit, és tekintsük példának a felcsúti Pancho Arénát, a stadionépítéseket érő támadások elsődleges célpontját. A stadionra a TAO-rendszeren keresztül összesen 2,7 milliárd forintot költött (közvetetten) az állam. Nézzük meg, mit vásárolhatnánk ebből a pénzből. Ha valaki épp metrózás közben olvassa ezt a cikket, biztos eszébe jut, hogy ennyiből fel lehetett volna újítani a  hármas metrót már évekkel ezelőtt is. Sajnos nem, a főváros a 2019-es költségvetésében 80 milliárd forintot kapott az államtól erre a célra. Ez a Puskás Akadémia stadionjára költött TAO-pénz közel harmincszorosa. Stadionépítés helyett persze költhettük volna egy Normafa-projekthez hasonló, környezetbarát beruházásra is. De nagyon nem: ennek a projektnek az összköltsége még mindig sokkal több, a tervezett beruházásokkal együtt több mint 15 milliárd forint. Na de egy kórház éves költségvetését biztosan állhatnánk ebből az összegből! Ez sem igazán jön be, ugyanis a Szent János Kórház 2017-es kiadásai több mint 10 milliárd forintra rúgtak.

Szerencsére találtunk valamit, ami kijön ebből a pénzből.

Persze miért tennénk ilyet?

Komolyra fordítva a szót: érdemes lenne azt is tisztán látni, hogy a szomszédos, összehasonlításra érdemes országokhoz képest túl sok stadionunk van-e. Az Ausztria, Csehország, Horvátország, Magyarország és Szlovákia nemzeti labdarúgó-szövetségeitől összegyűjtött adatok alapján megnéztük, hány labdarúgó-stadion vagy egyéb, ötezer férőhelynél nagyobb, labdarúgó-mérkőzés lejátszására készült bármilyen építmény működik az adott országokban. A következő ábra azt mutatja, hogy az adott államban egymillió főre hány ilyen stadionférőhely jut. 

Ezek a számok mindenkinek mást mond(hat)nak, de annyit talán reálisan megállapíthatunk, hogy

Főleg, ha azt is számításba vesszük, hogy Csehországban és Szlovákiában a jégkorong komoly kihívója a labdarúgásnak a lakosság érdeklődését tekintve. 

Rendben van, mennyiségileg nem találtunk kiugróan ésszerűtlen adatot. De a mi stadionjaink biztosan sokkal drágábban épültek, mint a szomszéd országokéi! A KPMG tavalyi kutatása szerint az egész világban az elmúlt hét évben épült összes stadionból a Groupama Aréna és a Nagyerdei Stadion a tíz legolcsóbb stadion között van úgy, hogy szinte csak irreálisan olcsó török projektek előzik meg olcsóságban.

Azt természetesen nem állítja senki, hogy minden tökéletes Magyarországon a focival kapcsolatban, ésszerű kritikának mindig van helye. A magyar labdarúgó-válogatott valóban nem ért el olyan jelentős sikereket a közelmúltban, mint a szomszéd Horvátországé. Ezzel szemben azonban az is igaz, hogy bármilyen sportágban nemzeti szinten eredményességet csak évtizedek konzisztens munkájával, a labdarúgás esetében pedig kizárólag nagy anyagi ráfordítással lehet elérni.

Mérkőzésekre viszont valóban már arányaiban is jóval kevesebben mennek ki. Lehet arról is vitatkozni, hogy kevés nagy vagy sok kicsi stadiont jobb-e építeni. Az is jogos kérdés, hogy a megfelelő helyeken épülnek-e a stadionok. Biztos jobban megérdemelte-e Mezőkövesd és Kisvárda az új pályákat, mint például a történelmi futballváros, Vác?

Számos jogos kritika és kérdés merülhet fel, de ahhoz, hogy ezekről tényleg érdemben vitát lehessen folytatni, el kell rugaszkodni a „stadionország”, a „szaramagyarfoci” és az „oktatásegyészségügy” mantráitól. Mindannyiunknak más fontos az életben, de egy ország és annak vezetése akkor cselekszik helyesen, ha a nemzet egészének akar jót tenni. Egy Budapesten rendezett hazai EB-mérkőzésnél – adja a jó Isten, hogy így legyen – katartikusabb és az összetartozás tudatát jobban megerősítő sportélményt nem nagyon élhetünk át a 21. században. Vannak érvek és ellenérvek, de akár a B-középben a himnuszt énekelve, akár otthon, a tévé előtt állva-ugrálva senki nem fogja magának feltenni a kérdést, hogy tényleg túl sok stadiont építünk-e."

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.