LMP után

Nem gondolom, hogy nem lehet más a politika – Meszerics Tamás a Mandinernek

2019. június 13. 10:09

„Az általános politikai irányvonal változása volt a végső oka a kilépésemnek” – mondja Meszerics Tamás az LMP kapcsán a Mandinernek. A zöldpárt eddigi EP-képviselőjét az LMP kudarcának okairól, a zöldpolitika jövőjéről, az európai erőviszonyok változásairól, valamint arról kérdeztük, hova megy az EP-ből való távozás után.

Maráczi Tamás interjúja

 

Volt olyan párt, amelyre be tudta húzni az x-et május 26-án?

Hát, azért volt. Nem volt annyira reménytelen ez a választás. Az európai parlamenti választáson egyébként is mindenkinek egyszerűbb, mert nem kell azzal foglalkozni, hogy ki nyer és ki veszít. A listás választásnak ez az előnye, hogy ez azért könnyebben megy. 

Az LMP-re szavazott?

Ezt a kérdést hagyjuk függőben (nevet).

Öt évvel ezelőtt, amikor az ön képviselősége múlt azon, hogy hányan szavaznak az LMP-re, mennyi ciklust érzett magában? Vagy eleve csak öt évre vállalta?

Én eleve csak egy ciklusban gondolkoztam, ez így volt az elejétől kezdve. Nyilván az ember sohasem mondja, hogy ez soha semmilyen körülmények között nem fordulhat elő – ugye, a politikában ilyet nem szabad mondani –, de a terv egy ciklusra szólt. Egyrészt már nem vagyok annyira fiatal, hogy feltétlenül hosszú évekre akarjak tervezni, és

van egy csomó dolog még a világban, amely engem érdekel a politikán kívül is

– azokkal pedig még szeretnék foglalkozni. 

Öt évvel ezelőtt – bár már túl volt egy pártszakadáson – az LMP még jó formában volt. Ha akkor megkérdezték volna – és lehet, hogy meg is kérdezték –, hogy a következő választás után, 2019-ben a pártnak mennyi EP-képviselője lesz majd, akkor benne volt a pakliban, hogy akár 2-3 is lehet?

Az én fejemben a 0-tól a 3-ig minden benne volt. Ismerve az LMP addigi történetét, azt a fajta hullámvasutazást, amelyet a párt politikai támogatottsága mutatott már addig is, 2009-től 2014 tavaszáig, abban bármi benne volt.

Egy képviselője sem lesz most a pártnak az EP-ben. Mik voltak az LMP leépülésének az okai?

Hát, voltak politikai hibák, amelyek 2018 tavaszára egy belső politikai válságot eredményeztek, az pedig szépen erodálta a párt támogatottságát és az önbizalmát is. A kampányra sem fordítottak annyit, amennyiből egy komoly kampányt ki lehet hozni, persze, erőforrás-hiányos is volt. Meg hát régóta vannak az LMP-nek szervezeti problémái. Körülbelül ezek.

Ön fél évvel ezelőtt kilépett a pártból. Mi volt az a pont, amikor önnél betelt a pohár?

Erről legyen elég annyi, hogy

az általános politikai irányvonal változása volt a végső oka a kilépésemnek. 

Maga a név, a Lehet Más a Politika nagyon sokat ígért. Mi az igazi oka, hogy Magyarországon nem nagyon lehet más a politika?

Én nem gondolom, hogy nem lehet más. Ez a lehetőség mindig benne van. Hogy ez jó-e egy párt nevének vagy sem, az egy másik, a párt történetén egyébként folyamatosan végigvonuló kérdés – ezt ezerszer megvitattuk, hogy nem olyan szerencsés, de senki nem tudott jobbat mondani helyette. Nem gondolom azt, hogy ezzel befellegzett volna annak, hogy másképp is lehet csinálni...

Most a Momentum lehet „másképp politika”?

Elképzelhető, hogy lehetnek olyan elemek, amelyeket másképp fognak csinálni. Én nem ismerem – megmondom őszintén – a Momentum belső működését, arról meg ellentmondásosak még az információk – de ez természetes egy ilyen fiatal pártnál még –, hogy

voltaképpen mit képviselnek és hogyan, mennyire liberálisok vagy sem.

Ez majd kiderül.

Viszont az LMP lehetett volna egy erős zöldpárt. Látjuk a nyugat-európai tendenciákat: ha egy pártnak van egy markáns, bátor zöld programja, akkor be tud robbanni. Ha az LMP egy ilyen markáns zöldpárti arculatot vett volna fel, akkor be tudott volna robbanni egy 6-7 százalékra, vagy a magyar politikai klíma nem annyira vevő erre a gondolatra? 

Ez az identitása az LMP-nek azért a kezdetektől megvolt. Nem igaz, hogy ezt nem lehetett róla tudni mondjuk 2010 végére. Ebbe a pártcsaládba tartozik, olyasmiket mond, amiket ebben a pártcsaládban szoktak mondani. Szerintem nincs olyan, hogy nem érett meg rá egy adott ország, a legkülönbözőbb helyeken vannak sikeres zöld pártok. 

Miért nem sikeresek akkor Magyarországon a zöld pártok? Ha az európai tendenciákat nézzük, akkor az elmúlt 10 évben Magyarországon is ki kellett volna nőnie egy 6-8 százalékos támogatottságú zöld pártnak, de nincs ilyen.

Hát, nincsen Csehországban sem, pedig ott is lehetne. Semmiben nem voltak rosszabbak a kezdeti feltételek Csehországban sem, de ott sem működött. Szerintem ezek sokkal inkább a pártok saját belső történetei miatt alakulnak így, mint egyéb okok miatt. Van egy általános probléma, és ez a nyugat-európai zöld pártokra is ugyanúgy igaz, hogy nagyon nehezen képesek „ügytulajdonossá” válni – ez egy politikatudományos szakkifejezés, de nem tudok ennél jobbat. Valójában

a klímaválságot kívülről kapták az ökopártok, nem ők építették fel a témát.

Az európai zöldpártok hitelesek abban, hogy ezzel ők tudnak foglalkozni, de nem ők építették fel, ez a téma kívülről szakadt rá a zöldpártokra. De nem úgy, hogy ők az ügy képviselői, hanem van egy ügy, amelyről senki más nem tud viszonylag hitelesen, valami épkézlábat mondani, csak ők. Ezen kívül a nyugat-európai zöldpártok sem voltak olyan nagyon sikeresek az ügyek saját hatáskörben való tartásában. Az utolsó sikerük – meggyőződésem szerint – az antinukleáris mozgalom volt még a '80-as évek második felében.

Ha megnézzük az EP-választások eredményét, és látjuk az új erőviszonyokat, akkor mit vár: az eddig ideológiai harcok erősödni fognak, vagy sem? És pozitívabb vagy negatívabb lesz Európa összképe ezektől a várható vitáktól?

Ezek a viták nagyon sokat nem fognak hozzátenni az ügyekről nagyjából kialakult álláspontokhoz, a két szélén teljesen megszilárdult, mélyen rögzült politikai pozíciók lesznek. Nem gondolnám, hogy nagyon drámai változás lenne. Az, hogy fragmentáltabb lett az Európai Parlament, hát, az a dolog természetéből adódik. Valójában a viszonylag nagyobb pártcsaládok folyamatos monopóliuma, kartellje volt az, ami kilógott a sorból. Normális körülmények között

egy ilyen választási rendszernek egy viszonylag fragmentált parlamentet kell eredményeznie.

És én azt gondolom, hogy ez most jót is tesz.

Kompromisszumkényszerbe hozták a választók a politikusokat?

Igen, tulajdonképpen ezt is mondhatjuk. Ennél hosszabb távú a folyamat: az ezt megelőző ciklusban, a 2009 és 2014 közötti időszakban gyakorlatilag úgy állt össze a kép, hogy az akkori három, nagykoalíciósnak tekinthető partner, a Néppárt, a szocialisták és a liberálisok közül ha kettő megegyezett valamiben, akkor nyugodtan – vagy viszonylag – figyelmen kívül hagyhatták, hogy a harmadik fél bele akar-e szólni vagy nem. Jó eséllyel ketten is össze tudtak kaparni többségeket a plenárison. Általában a harmadik beállt a sorba. A most befejeződő ciklusban ez már nem volt így. Tehát annyira már most is változott a helyzet, hogy ennek az elvben nagykoalícióban működő három pártcsaládnak az összereje már nem volt elegendő ahhoz, hogy kettő közülük garantálni tudjon többségeket a Parlamentben, úgyhogy elkezdtek kifelé nézegetni már akkor is. Az előző ciklusban például a zöldek sokkal többször kerültek ilyen értelemben kulcspozícióba, mint korábban, és ez most tovább fog erősödni. Ez persze nem független attól, hogy a most újjáalakított liberális frakció hogyan fog működni. Kívül kell tehát majd támogatást találnia ennek a pártkonglomerátumnak, ráadásul rendszeresen.

Ha az elmúlt öt évet nézzük, óriási ideológiai csaták voltak. Önt ebben a kontextusban leginkább a Sargentini-jelentés kapcsán szokták emlegetni: nem szavazta meg, mert ön szerint egy jogállamisági problémát nem egy átpolitizált eljárásban kéne elbírálni. De ez a jövőben is így lesz, nem? Az Európai Bizottság maga is politikai szerepekbe keveredett. Ön ideálisan elvárna valamit, de nem abba az irányba változnak az uniós intézmények...

Hát, én nem tudom... Azt, hogy egy végrehajtó típusú hatalmi ág politikai természetű döntéseket hoz, abban én önmagában nem látok problémát. Amióta világ a világ, ez így szokott lenni. A kormányzás alapvetően politikai természetű dolog. De amit nem látok egyelőre, az az, hogy hogyan fog tudni ebbe visszacsatlakozni az Európai Tanács. Ebből a klubból eddig a Tanács lógott ki leginkább.

A Sargentini-jelentésnél is világos volt, hogy a Tanács nem fog foglalkozni ebben a ciklusban a 7-es cikkely szerinti eljárással.

Szinte semmilyen körülmények között. Szerintem a Tanács valamilyen belső megreformálása lenne az egyik legfontosabb feladat. De erre vannak már nyilvánosságot kapott különböző ötletek. Macron programjában is szerepel, de másokéban is. Az például teljesen világos, hogy nem lehet megúszni, hogy a Tanács többségi döntésekkel vigye a közös európai kül- és biztonságpolitikát. 

Sargentinivel kapcsolatban: annak idején az Élet és Irodalomban arról írt, hogy 2014-ben találkozott Sargentinivel, aki azt mondta, hogy Orbán Viktor rendszerének megbuktatásához egy összehangolt nemzetközi akcióra lenne szükség. Ezt milyen körben vitatta meg Önökkel, és hogyan gondolta? 

Képviselők közötti beszélgetés volt, és egy vita lett belőle – mindent leírtam a cikkben. 

De ez a történet erősíti a jobboldali sztereotípiát a sorosista politikusok összeesküvéséről.

Nem ilyen találkozó volt. Én ezt most már civil minőségemben szeretném mondani:

engem nagyon kevéssé érdekel, hogy a radikális meg a szélsőjobboldal sztereotípiáit mi erősíti és mi nem. 

Napokon belül véget ér a képviselősége. Mibe vág bele, mivel szándékozik foglalkozni ősztől?

Visszatérek a CEU-ra, ott fogok tanítani ősztől, lesz három kurzusom. Az egyikkel az ismeretes és sajnálatos körülmények miatt majd ingáznom kell Budapest és Bécs között, a másik kettő itt lesz Pesten. Aztán majd meglátjuk, hogyan folytatódik.

Fotók: Földházi Árpád

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/149975

Ajánljuk még a témában