Roma Példaképek

„A zene felemel” – Snétberger zenei tehetségeiről

2019. június 10. 08:01

Évek óta kutatja Snétberger Ferenc társaival azokat a kiemelkedően tehetséges muzsikusokat, akiknek képességeik ellenére méltatlanul kevés lehetősége van fejlődni, előrelépni. Portugáliában járva beszélgettünk a sokszor nehéz sorból érkező, de tehetségükkel világszinten is érvényesülni képes fiatal magyar cigány zenészekkel.

Ha valaki bemutatná a magyar cigány muzsikát külföldön, jó szívvel ajánlom a Snétberger Zenei Tehetség Központ zenészeit.

Az idén tizennégy éves, portugáliai Terras sem Sombra fesztivál – amiről korábban itt írtunk részletesebben – minden évben különböző nemzetek, kultúrák zenéjét szeretné bemutatni Portugália legnagyobb, Alentejo nevű tartományában. Míg tavaly, amikor a magyarok voltak a fesztivál kiemelt vendégei, a budapesti Zeneakadémia munkatársai képviselték hazánkat, idén a Snétberger Zenei Tehetség Központ delegált csapatot.

Így adódott, hogy Ferreira do Alentejo városában Snétberger Ferenc és hat általa felkarolt diák adott koncertet: Janszó Orsolya, Sándor Norbert, Lakatos Béla, Fehér Elemér, Urbán Benjámin és Horváth László.

„A zene felemel”

A központ lassan egy évtizede kutatja azokat a kiemelkedően tehetséges muzsikusokat, akiknek képességeik ellenére méltatlanul kevés lehetősége van fejlődni, előrelépni. A tehetségkutató és -fejlesztő program nehéz helyzetben élő, főként, de nem kizárólag roma fiatalokat karol fel: évente körülbelül hatvan tehetségnek biztosítanak 12 hétnyi intenzív zeneművészeti oktatást. A tábor centruma Felsőörs: itt töltenek nyáron hat, télen és tavasszal három-három hetet a kiválasztott fiatalok.

Elméletük szerint „a zene felemel”,

s hogy ez a gyakorlatban is így legyen, a központ sokszínű munkát végez: a magyar nyelvterületeken szinte egész évben kutatják a tehetségeket, akiket aztán zenei képzésben és munkaerőpiaci képességfejlesztés, karrier-tanácsadásban részesítenek. Mindemellett koncerteket szerveznek: évente nagyjából 120 fellépésen segédkeznek, ahol a fiatalok kipróbálhatják, megmutathatják magukat.

Videó a központról

Nehezebben számszerűsíthető, mégis kiemelten fontos a központ életében a szociális gondozás, mentorálás biztosítása is – ne feledjük,

az itt tanuló diákok sok esetben igen rögös utat kell, hogy bejárjanak.

A központ szociális támogatói megfelelő kereteket igyekeznek teremteni a gyerekek életében, hogy tehetségük kibontakozása mindenki számára üdvös, örömteli legyen.

Ez nem mindig egyszerű, sokszor a család támogatásának hiánya, a velük való együttműködés jelent kihívást; esetenként nehéz megmutatni nekik, mi értelme van tizenéves gyerekeiknek évi három hónapot zenéléssel, tanulással, komoly munkával tölteni. Sokszor aztán nem csak a család, hanem a szűk szociális közeg, az iskola is akadályokat állít, ami elbizonytalaníthat egy-egy muzsikust – ilyen helyzetekben segíthet sokat a mentor, aki a fiatal mellé állhat, támogathatja az úton.

Persze maga a központ is egy erőforrás: ha itt szétnéz egy-egy gyerek, nem akármilyen példaképeket találhat maga körül.

A központ néhány zenésze (balról): Janszó Orsolya, Urbán Benjámin, Fehér Elemér, Sándor Norbert

Ha valaki bemutatná a magyar muzsikát, jó szívvel ajánlom a Snétberger Zenei Tehetség Központ zenészeit.

A másfél órás, standing ovation-nel díjazott, olajsajtolóban tartott hangverseny után az est énekesével, Janszó Orsolyával beszélgettem. A felvidéki lány egy évig tanult a központban, azóta zenei segítőként vesz részt a munkában, emellett a pozsonyi konzervatóriumban tanul, egy zeneiskolában oktat, magántanítványokat vállal és egy italozóban dolgozik. Évek óta folyamatosan kap meghívásokat hazai-és külföldi tévés tehetségkutatókba, de ezekkel nem él – inkább kivárta a komolyabb megkereséseket, amiknek hála idén szeptembertől a hágai zeneoktatás fellegvárában folytatja tanulmányait.

Portugáliában aznap este Giovanni Battista Pergolesi Se tu m’ami és Arvo Part Summa című dalait énekelte,

amiket néhány nappal korábban a spanyol királynénak adott elő.

Mint megosztja, a drukk mértékét nem is a közönségben ülők befolyásolják igazán, hanem az, kivel áll a színpadon.

Janszó Orsolya a Terras Sem Sombra fesztiválon való fellépés előtt

„Ferivel sokszor nehezebbek a darabok, mert ő választja ki őket, nekünk pedig sokszor kihívást jelentenek. Nem akárkivel állunk ilyenkor színpadra, muszáj jól teljesíteni. Ehhez viszont erőt és motivációt ad, hogy tudom, ha Feri kiáll mellém, akkor elég jó vagyok ehhez” – árulja el az ifjú szoprán. Hozzáteszi, a profi muzsikálásban szerinte nem az éneklés technikája, a hangképzés a lényeg, inkább, hogy

a közönség megérezze, érzések vannak az előadás mögött.

„Minden darabot magadra kell igazíts, tudnod kell érezni azt, amiről énekelsz. Éppen ezért nem csak a hangodat kell képezni, hanem az egész lényedet” – teszi hozzá.

Ahogyan zenészkörökben megszokott, Orsi nem csak tanul, tanít is. „Mindig érdekes egy-egy konzira való felkészítés, az énektanítás, mert  alkalmazkodni kell a diákhoz: fel kell ismerni, hogyan lehetne átadni a lényeges részt, hiszen általában nem a technikán kell javítani, vagy ha igen, az könnyebb, mert csak gyakorlás kérdése. A nehezebb az, hogy az absztraktabb szintet megértsék, átéljék, miről szól ez az egész. Sokaknak például segít, ha elképzeli, hogyan énekel: ilyen módon láthatja a hangszerét, ami az eszköze, amivel dolgoznia kell” – osztja meg tapasztalatait a lány.

Ebben a műfajban viszont egy életen át kell tanulni: Orsi most négyéves hágai képzésére készül, de a konzervatórium mellett magántanárhoz is jár, a bécsi Alfred Berghez. Az oktatás és okítás után fellépésekre is járnak a fiatal muzsikusok, így lehet, hogy a lány elmondása szerint

szeptemberig nem is lesz három napnál hosszabb ideig egy városban.

„Pedig versenyekre már kevesebbet járok, a korábbi tanárom például három évig nem engedett versenyezni, mert szerinte a muzsikus nem versenyló” – teszi hozzá.

Janszó Orsolya a Terras Sem Sombra fesztivál koncerthelyszínén

Ezt a hozzáállást osztja a csapat jó része, köztük Sándor Norbert klarinétos is. Szerinte a versenyeztetés egyik, talán legnagyobb veszélye, hogy nem mindig a kreativitás, a mögöttes művészi tartalom átadása áll az első helyen. Emellett viszont megkerülhetetlen időről időre a versenyzés, hiszen gyakran fontos bevételi forrás és fontos számvetés a fiatal zenészek számára: Norbi például szó szerint összefújta a hangszerére valót.

A fiú öt éve csatlakozott a Snétberger Zenei Tehetség Központhoz, azóta már zenei segítőként részese a közösségnek, mellette pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem másodéves hallgatója. Az este szólóban, valamint különböző formációkban is színpadra állt, összesen háromszor. Ő nyitotta a műsort Kovács Béla: Hommage a Manuel de Falla című számával, majd játszotta Howard Levy: Seresta és Arvo Part: Summa című darabjait is.

Norbi különösen tehetséges az improvizálásban is, amire elmondása szerint az egyetemen – ahol egyébként sokat fejlődött, tudása rengeteget gyarapodott – kevesebb lehetőséget kap. Hitvallása szerint ebben is jó a nagy elődöket követni, akik azt mondták, „játszd úgy a klasszikust, mintha improvizálnál, és improvizálj úgy, mintha klasszikust játszanál”. Hozzáteszi: szerinte a cigány zene ilyen szempontból is jó alap, könnyű dolga van, hiszen

a cigány muzsika mindig is improvizatív műfaj volt.

Ez lehet az egyik oka, amiért bármennyit is foglalkozik a zenével év közben, mégis minden nyáron szeretne visszatérni a központba – amikor tanulóként már nem is, hangtechnikusként majd segítőként mindig vissza-visszatért. „Ez olyan, mint egy drog, nem lehet csak úgy leállni vele” – mondja a fiú, aki hosszú évek óta minden iskolaszünetét, szabadságát a központra szánta. „Az emberek itt muzsikálnak, nem csak zenélnek, ami között hatalmas különbség van”.

Sándor Norbert a Terras Sem Sombra fesztiválon

Ha valaki bemutatná Magyarországot bárhol a világon, jó szívvel ajánlom a Snétberger Zenei Tehetség Központ zenészeit.

Ezekben a fiatalokban benne van minden, ami az országot előre viheti.

Tehetségesek, olykor balsorstól tépettek, mégis joggal remélik a víg esztendőt

– mert jutott nekik tartás és méltóság is, hogy viselni tudják a felelősséget. Felelősek és elkötelezettek művészetük iránt, alázatosak egymás és tanáraik felé, mindenekelőtt pedig hamisítatlan zenészek minden pillanatban – közöttük akármilyen bolondságot, csapongást egy pillanat alatt felülírhat egy felbukkanó vagy akár csak megemlített hangszer, dallam.

Érzik a világot, amiben élnek, együtt lüktetnek vele, és tudják alakítani azt. Nem sodródnak az árral, hanem generálják azt – képesek hullámokat vetni, megszokott rendszereket felrúgni, saját szájuk íze szerint alakítani az életet. Mert ha az ember más portékát kínál, mint amit a nép kíván, teret kell csinálni a jónak.

Felépített rendszereiket aztán nem egy-egy emberről szólnak, első helyen mindig közösség van: az emberléptékű tér, a banda, a család. Örökös hangolódás a másikhoz, hogy harmónia lehessen – ha nem is olyan, amihez a többségi fül szokva van.

A nap végére talán a fiatalok kiharcolhatnak maguknak is egy-egy teret, amiben kézzel fogható, valós, elismert érdemet teremtenek.

Fotó: Gacsályi Sára

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/149115

Ajánljuk még a témában