Terras sem Sombra: kaland Portugália mélyére

„Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja mások énekét is szépnek”

Babits Mihály

Muzsikától hangos busz halad a portugál autópályán, fedélzetén egy csapat pilledt magyarral. Tompán nézzük az út két oldalán váltakozó paratölgyek és olajfák sorát, néha rácsodálkozunk egy-egy közöttük bóklászó állatcsordára. Lisszabontól dél felé tartva egyre tisztul a föld és az ég is: Ferreira do Alentejo városához érve szikrázó napsütés és rendezett termőföldek fogadnak bennünket.

A buszon Snétberger Ferenc, felesége, Angéla, a Lisszaboni Nagykövetség munkatársa, Rasztovich Emese, a Snétberger Zenei Tehetség Központ kuratóriumi elnöke, Dr. Lantos Krisztina, illetve hat fiatal tehetség ül: Lakatos Béla, Janszó Orsolya, Sándor Norbert, Urbán Benjámin, Horváth László és Fehér Elemér. Őket választották idén a feladatra, hogy Portugália egyik legnevesebb összművészeti programsorozatán hazánkat képviseljék.

A Terras sem Sombra (Árnyék nélküli földek) fesztivál tizennégy éve látja vendégül Portugália legnagyobb, Alentejo (a Tejo folyón túli) tartományában a különbnél különb művészeket: a helyiek ezáltal különleges produkciókat, az érkezők csodálatos vidékeket ismerhetnek meg.

**­*

A Terras sem Sombra célja országos és nemzetközi színtereken képet festeni a régióról, aminek szerintük „saját dallama van”. A térséget járva megállapíthattuk, hogy a babitsi gondolat igazolást nyer: rengeteg ember szeretné megmutatni magát, miközben képesek máshonnan érkezett emberek dalát kíváncsian hallgatni, örömmel befogadni. Mottójuk szerint

– ha az első két tényezőre rászánja magát valaki, a harmadik már-már garantált.

A régió komplex bemutatásához mindig az épített környezet, az örökölt táj és a zene hármasához nyúlnak. E pilléreken nyugszik minden esemény: minden évben hat hónapon át kiválasztanak egy-egy új települést, ahol a térség egy új arcát és egy ismeretlen zeneművészt fedezhetnek fel a résztvevők.

Az idén tizennégy éves fesztivál minden évben felkér egy országot, aki az adott programsorozat kiemelt vendége lesz. Idén az USA-ra esett a választás, míg tavaly a magyarok élvezhették a kiemelt meghívottaknak járó figyelmet: például a fesztivál szinte mind a tíz koncertjén felcsendült néhány hazai mű. Az akkori magyar csapat, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem küldöttsége a tartomány műemlék templomaiban adott hangversenyt. Azt, hogy jövőre mely portugál településeken lesznek koncertek, még nem tudni, de a főszervező, José António Falcão elárulta: a jubileumi 2020-as koncertsorozat alkalmával is a V4 országok közül várnak díszvendéget.

*

Mi, a május második hétvégéjén résztvevő közönség megismertük Ferreira do Alentejo városka kulturális örökségeit, meghallgattuk a magyarok koncertjét, majd közösen vettünk részt az olajfák között vezetett biodiverzitás-túrán. A település egy nyolcezer lelket számláló, hatszázötven négyzetkilométeres falu Beja tartományában, Portugália második legdélibb megyéjében (ennél délebbre csak Faróba utazhatunk).

Beja tartomány az ország teljes szélességében elterül, tehát

Az itt termesztett prémium olíva és szőlő, az ezekből készül olaj és bor, a helyben sütött sütemények és kézzel készített parafatermékek mind méltán képviselik Alentejót, nem csak Portugáliában, de a világ bármely pontján.

Korunk kihívásai azonban mélyen érintik a területet:

folytassák a gazdálkodó-termesztő életmódot. Éppen ennek a törekvésnek köszönhető a vidék utóbbi évtizedekben végbement változása: a gazdaságot megreformálták, az eddigi igen ritkás, terebélyes, össze-vissza elterülő olívafák helyét szőlősorokra jellemző olajfa-ültetvények vették át. A régebbi, évek alatt nagyra növő, mély gyökerű fák helyett így alig kétméteres, rendezett, sűrűn összeérő sorokat láthatunk, amiket mesterséges módszerekkel öntöznek, hiszen a térség legnagyobb problémája a szárazság volt.

Az új módszerben ugyan nem férnek el a fák között legelésző állatok – míg a korábbi szisztéma szinte erőfeszítések nélkül tette lehetővé a mezőgazdasági termesztés és az állattenyésztés természetes szimbiózisát – a termelés hatásfokát jelentősen növelni, szabályozni tudták.

Ennek köszönhetően újonnan épült feldolgozóüzemeket adták át a térségben, például Lagar Oliveira da Serra sajtolóját, ami azon túl, hogy a hétköznapokon számos embert foglalkoztat, a magyar muzsikusok koncertjének helyszínéül is szolgált.

*

„Sok érdekes helyen énekeltem már, de ez mindet lekörözi” – mondta Janszó Orsolya, felvidéki származású énekes, amikor a próba után a helyszínt nézegettük. Neki kifejezetten tetszett az koncertteremmé alakított olajsajtoló akusztikája és hangulata, szemben néhány muzsikusfiúval, akik féltek, a hangzás rovására mehet a különleges látvány.

A rendezvény idejére a tartályok, különböző nyomásmérők, tároló-és szakember-tudja-mire-jó műszerek között színpadot állítottak, három irányba széksorokat helyeztek, majd a hátteret kékre, zöldre, lilára, pirosra világították. Látszott, hogy sokak kipróbált tapasztalata és szív szerinti munkája van az estében, ami bár nehezen indult, végül mindenkinek örömöket tartogatott.

A hangverseny után az olajsajtoló emeletén állófogadást adtak a vendégeknek, akiknek nagy része

A helyiek mellett szép számmal érkeztek Lisszabonból, Portóból és Portugália több nagy-vagy éppen kisvárosából, de még Spanyolországból is.

Mindez maximálisan alátámasztja Breuer Klára lisszaboni magyar nagykövet asszony tézisét, miszerint az országkép formálásának kiváló eszköze a kultúra. „Az, hogy magyar és portugál emberek itt állnak és beszélgetnek egymással szombat este, kölcsönösen megismerve és elismerve egymás munkáját, az egy siker” – mondta a nagykövet, aki kollégáival együtt évek óta dolgozik a Terras sem Sombras fesztivállal, hogy a magyarok bemutatkozásához újabb és újabb platformokat teremtsen.

*

„Alentejo olívaolajat és bort, a magyarok pedig csodálatos zenét tudnak exportálni” – mondta az igazgató, José António Falcão a koncertet követő napon. Úgy véli, a magyarok büszkék lehetne a hazai zenére és zeneoktatásra is – külföldiként számára nyilvánvaló, hogy nem néhány tíz év munkája vagy egy gyorsan felépített rendszer áll mögötte,

„Megérintett az előadás, sütött belőle, hogy Ferenc nem csak nagyszerű előadó és zeneszerző, hanem egy igazi őstehetség, hiszen érzések voltak a dalaiban, amikhez kapcsolódni lehetett” – tette hozzá a portugál származású José, aki nem először találkozott a magyar kultúrával. „Jó kapcsolatot ápolunk a budapesti Zeneakadémiával és a lisszaboni magyar nagykövetséggel is, mert bár a térképen a két ország távol van egymástól, valójában szerintem testvérnépek vagyunk, a szívünkben közel egymáshoz.”

A két, egymástól messze fekvő, de hasonló lélekszámú nemzet sorsa valóban több szálon összefonódik: a régmúltban királyi családjaink kapcsolódtak házasságok révén, a huszadik században pedig számos magyar menekült Portugáliába, esetleg a déli országon keresztül az Egyesült Államokba. José António Falcão szerint ezért is hálás dolog a magyarokkal együtt dolgozniuk: van közös múlt és jelen is, remekül megtaláljuk egymással a közös hangot, a kint élő emberek pedig fogékonyak arra, hogy Magyarországról való tudásukat gazdagítsák.

Míg a magyarok évről évre igyekeznek megmutatni zenei sokszínűségüket, a helyik mindent megtesznek, hogy Alentejo mind több arcával ismerkedjenek meg az érkezők. Néhány nap után nyilvánvaló: odaadó lokálpatrióták csoportjai dolgoznak azért, hogy a lehető legjobb módszerekkel, legpontosabban mutassák meg kik ők, osszák meg kincseiket valakivel, aki érdeklődik azok iránt.

– mégsem ebben fedezzük fel az igazi Alentejót. Inkább az emberekben, a lokálpatriótákban, akik mindezt megteszik, magukért, de főleg értünk. Velük, általuk lesz Alentejo igazán értékes: a helyiek munkája, szívjósága tükröződik minden biodiverzitás túrán, műemlék-védő programban, vagy akár egy közös kávézásban is.

Csak ajánlani tudom: aki tudja, hallgassa, ismerje és szeresse meg Alentejót.

Cikkfotók: Gacsályi Sára