Milyen jövő vár a falvainkra?

2019. május 8. 15:15

Milyen eszközei és lehetőségei vannak a magyar kistelepüléseknek, hogy élhető környezetet teremtsenek lakosaik számára? Mit tehet az önkormányzat és mit tehetnek a civilek? Milyen jövőképek várnak a magyar falvakra? Többek között ezekről beszélgettek kutatók és polgármesterek a Karátson Gábor Kör konferenciáján. Tudósításunk!

„Tessék mondani, itt ki kormányoz? Ön például kormányoz? Önkormányzati kiutak a magyar falu válságából” – címmel rendeztek kerekasztal-beszélgetést a Kisközösségi Program és a Karátson Gábor Kör szervezte „Miért (lesz) jó vidéken élni” című konferencián.

 

A konferencián készült másik tudósításunkat itt olvashatják: Megtalálja-e a vidék önmagát?

 

Vitaindítójában Kükedi Zsolt, a Kisközösségi Program helyi gazdaság- és közösségfejlesztési szakértője elmondta, hogy a mai közép- és szépkorúak gyermekkorának faluja még együttműködő, termelő közösség volt, amely jólétet, megélhetést biztosított tagjainak.

Hiába függött a falvak fejlődése a hatalmi szervek akaratától, a politikai önszerveződést leszámítva, az akkori faluban jó volt élni. A hatvanas években kidolgozott településfejlesztési tervekben ipari és mezőgazdasági adottságok szerint sorolták be a falvakat, de igazi fejlődésre csak a városi rangot szerző településeknek volt lehetősége.

Úgy vélte

ezzel pecsételték mag a magyar falu sorsát,

és vezették a „vidékiséget” abba az aránytalanul „alulfejlesztett” állapotba, ami ma jellemzi.

A rendszerváltoztatást követően a falvak prosperitása csökkent, önfenntartó-képessége megszűnt. Csökkent az egyéni gazdaságok száma és nőtt a mezőgazdasági cégeké. A háztáji gazdaságok, helyi piacok megszűnésével a helyi közösség és a mezőgazdaság különvált.

A falu mint közösség és családfenntartó gazdaság elveszítette jelentőségét, mégis sokan hisznek abban, hogy a magyar falu a megmaradás és az önfenntartás záloga és rejtett tartaléka – emelte ki.

A fenntartható gazdálkodás, a nyugalom, a helyi sajátosságot őrző vidékiség fogyasztási cikké vált,

és egyre hangsúlyosabb a nemzeti identitás megalkotásában és a múlttal való kapcsolat megteremtésében is.

Sok vidéki település erre az igényre válaszul skanzenszerűen jeleníti meg a kulturális örökséget. De hogyan lesz ebből élő hagyomány és kiút az ökológiai fenntarthatatlanságból? Hol van ebben az önkormányzat szerepe?  – tette fel a kérdést.

Az Alaptörvény és az önkormányzati törvény szerint az önkormányzatok a közösség öngondoskodásának elősegítése érdekében működnek, de korántsem biztos, hogy az öt évre választott polgármesterek és helyi képviselők ezt szolgálják – jegyezte meg. Nem biztos, hogy ezt a feladatot csak rájuk kell bízni, de kérdés, hogy mit tehetnek az emberek a kisközösségekért.

A városi parasztok

Kükedi szerint szükség van olyan képzett értelmiségiekre és fiatalokra, akik értik a települések problémáit, és hajlandóak is tenni ezek megoldásáért.

„»Kik ezek a város parasztok?« – halljuk sokszor, ha az értelmiség szerepét vizsgáljuk a helyi ökologikus fejlesztésekben” – fogalmazott.

Sokszor magasan képzett fiatalok költöznek vidékre, akik szívesen tennének ökológiai szempontokat figyelembe véve a település fejlesztéséért.

De kérdés, milyen eszközök állnak ehhez rendelkezésükre?

Van-e lehetőségük a polgároknak, civil közösségeknek az önkormányzattal való együttműködésre?

A kisközösségi program kutatásai szerint a helyi ökológiai fejlesztéseket főként a városból vidékre költöző diplomás fiatalok indítják el, de alig tapasztalható, hogy ezt az önkormányzat bevonásával tennék. Az már gyakrabban előfordul, hogy a kezdeményezés sikere és népszerűsége miatt maguk is képviselők lesznek, és a jó példákat kialakító mentalitás rajtuk keresztül megjelenik az önkormányzat működésében.

A kisközösségi mentalitás azonban csak akkor hatja át a falu vagy a város működését, ha a képviselők és a polgármester képviseli az ökológiai szemléletet. A választópolgárok és az önkormányzat képviselői közti együttműködésre van szükség, hogy mindez a faluközösség felvirágzásához vezessen. Ehhez azonban szerinte

meg kell teremteni a civilek és az önkormányzat közötti párbeszéd fórumait.

Sok hasonló próbálkozás azonban zátonyra futott. A polgármesterek néha szükségtelennek tekintik a választópolgárok bevonását és úgy vélik, elégséges, ha pár évente részt vesznek a választáson.

Kükedi Zsolt és a beszélgetés résztvevői

Gazdasági fejlesztések kontra ökológia

A gazdasági szempontú fejlesztéseknél az ökológiai korlátok lebontandó akadályokként jelentkeznek, a környezetvédelmi szempontok szem előtt tartása inkább hátráltatja a beruházásokat. Nem veszik figyelembe, hogy egy-egy fejlesztést a következő generáció érdekében hoznak létre, ezért azoknak nem csak gazdasági, hanem társadalmi, ökológiai szempontból is fenntarthatónak kell lennie.

A önkormányzatok gazdasági működésének tervezésének az ökológiai korlátokon belül kell történnie.

A természeti környezet magában foglalja a társadalmat és ezen belül csak egy kis rész a gazdasági működés, és nem fordítva.

Demográfiai problémák

A közeljövőben megjelenő demográfiai problémák, a közösségeket építő „utánpótlás” szükségessége egyértelmű. A kistelepüléseket nem csak az elvándorlás, hanem az önreprodukció demográfiai helyzetből fakadó nehézsége is fenyegeti.

A KSH Települések a lét határán – erősen fogyó népességű törpefalvak Magyarországon című, 2014-es kutatása szerint a 200 főnél kisebb népességű települések adták az ország településállományának 13 százalékát.

A jelenlegi 1,5 százalékos teljes termékenységi arányszám nagyon nehezen tartható, mert a 35-40 éves korosztály öt éven belül harminc százalékkal csökken majd.

Olyan kisközösségnek, ahol nincsenek fiatalok, nincs jövője

– jelentette ki Kükedi.

Léteznek jó példák, olyan települések, ahol az önkormányzat kreatív módon teremti meg a közjó feltételeit. Ezeket a sajtó és a szájhagyomány felkapja, de példájuk ritkán ragad át más településekre, nem terjed el szélesebb körben. Vajon miért van ez így?

A Kisközösségi Program tízéves kutatómunkájának tapasztalatai szerint van ökologikus kisközösségi megoldás a vidéki élet újrateremtésére. A meghívott polgármesterek olyan településeket vezetnek, amelyek sikeresek ebben, a résztvevő kutatók az ilyen kezdeményezések sikerét kutatják.

Szentkirály, a paraszti gazdálkodásra berendezkedett település

Élni kell az adottságokkal

Szabó Gellért, az „ásványvizes” Szentkirály polgármestere, a Magyar Faluszövetség elnöke elmondta, hogy az általa 1990 óta vezetett, nem egészen kétezres lakosságú, 10 ezer hektáros település tipikus alföldi paraszti gazdálkodásra berendezkedett közösség.

Nem látja olyan sötéten a jövőt, szerinte

a vidéken élőknek mindig lesznek eszközeik a jövőjük megteremtéséhez.

Szentkirály számára adottság az ásványvíz, és 2004 óta bevételi lehetőség az erre épült cég által fizetett adó, de korábban is ugyanazzal a mentalitással gazdálkodtak: minden településnek élnie kell a saját adottságaival és nem háríthatja át senkire ezt a felelősséget.

Úgy vélte, a párbeszéd, az ehhez a konferenciához hasonló beszélgetések összeköthetik a szigetként létező jó példákkal szolgáló kisközösségeket, településeket, ezzel elősegítve a nemzet fenntartását.

Egyedi problémák – egyedi megoldások

Váradi Mónika Mária, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontjának (MTA KRTK) tudományos főmunkatársa szerint nem vidékről, hanem „vidékekről” kell beszélni, hiszen a hasonló társadalmi (demográfiai, gazdasági, stb.) statisztikákkal leírható települések nagyon különböző adottságokkal és lehetőségekkel rendelkeznek. Épp ezért más-más problémákkal küzdenek és településre szabott egyedi megoldásokat kell keresniük.

Hangsúlyozta, hogy a vidék nem elkülönült entitás, folyamatosan kölcsönhatásban van a városokkal. Szerinte

teljesen normális reakció, ha az emberek elmennek lakni onnan, ahol nem jó élni,

és lesznek olyan helyek, amelyek nem maradnak élhetőek.

Hozzátette, tévedés, hogy a magyar falvak nem fejlődtek. A rendszerváltoztatás óta rengeteg fejlesztési forrás került vidékre, és az, hogy ma kiépült csatornahálózat vagy például aszfaltutak vannak a kistelepüléseken, szerinte önmagában is fejlődés a korábbi állapothoz képest.

Változásra van szükség

Pálné Kovács Ilona, az MT KRTK kutató professzora egyetértett azzal, hogy nem lehet általánosságban a „magyar vidékről” beszélni.

„Nem az a vidék, ami nem város” – fogalmazott. Szerinte a rendszerváltoztatáskor elrontották az új hatalmi modell kialakítását, és

a vidéki települések fokozatosan a hatalom perifériájára kerültek.

Nehéz azonban a hatalom decentralizációja mellett érvelni, hiszen Magyarországon nincs meg a kultúra, a tudás és az erőforrás, hogy a háromezer magyar falu mind önálló kis köztársaságként működjön.

Úgy vélte, az erős állam, a paternalizmus érvényesülése miatt a kistelepülési önkormányzatok nem rendelkeznek hatalommal, politikai befolyással a közösség felett. Ennek ellenére az önkormányzatokba vetett a társadalmi bizalom erősebb, mint a pártok vagy az állam felé irányuló bizalom.

Ez a bizalom és az egymásra utaltság szerinte talán segítheti a kisközösségek boldogulását, de nem optimista, és ha nem történik változás, a jól működő kistelepülések devianciák maradnak.

Közfoglalkoztatás = hatalom?

Molnár György az MTA KRTK tudományos főmunkatársa, közgazdász-matematikus elmondta, hogy tíz éve önkéntesként dolgozik a KIÚT Programban, amiben északkelet-magyarországi települések szegény, nagyrészt roma származású lakóit mentorálással, gyakorlati oktatással és kis összegű hitelekkel segítik, hogy mezőgazdasági termelőkké váljanak.

A program sikerét bizonyítja, hogy az uborkatermesztésben a korábban soha mezőgazdasággal nem foglalkozó emberek egy év alatt elérték az éves megyei termésátlagot.

A cigányságra általában társadalmi feszültségforrásként tekintünk, pedig társadalmi erőforrásnak is tekinthetnénk

– mondta.

Szerinte a települések vezetőinek óriási hatalma van, mert ők döntenek a közfoglalkoztatásról, amely sok esetben a kistelepülés fenntartásának egyetlen eszköze.

Az egyik szélsőség, hogy a feudális hatalmi struktúra újjáépítésére használják a közfoglalkoztatás rendszerét, ami kiszolgáltatottá teszi a szegényeket. A másik esetben a település vezetése önálló vízióval rendelkezik, ennek érdekében pályázatokat ad be, és a központi forrásoktól függetlenül próbál tenni a jövőjéért. Szerinte a települések e két véglet között helyezkednek el.

Hangsúlyozta még a közlekedés fejlesztésének fontosságát, hiszen egyrészt a helyi a termékeknek el kell jutnia a piacra, másrészt a település népességmegtartását is segítheti egy jól működő közlekedési rendszer.

Faluház, Alsómocsolád

Sikeres programok

Dicső László, a Baranya megyei Alsómocsolád polgármestere, aki 1990 óta vezeti a 314 fős „deviáns” (vagyis jól működő) települést, hangsúlyozta, hogy a jó helyi gyakorlatokat minden településnek adaptálnia kell saját egyedi viszonyaihoz.

Példaként említette a 2013 óta jól működő „Magunk kenyerén” nevű gazdaságfejlesztési programjukat, amellyel bevonták a helyieket a termelésbe. A program sikere bizonyítja, hogy ha nem várjuk a csodát, hanem elkezdünk dolgozni a közösségünkért, eredményeket tudunk elérni. A program részeként helyi pénzt is kibocsátottak, ami a közösség gazdaságának fenntartását szolgálja.

Két dolgot mindenképp segít fenntartani: a boltot és a kocsmát.

Ez önmagában is elég, ha ennél többet érnek el vele, az még jobb – emelte ki a polgármester.

Egy másik kezdeményezésük, a Jövő-szövő program célja a település népességmegtartó erejének növelése. Ennek részeként létrehoztak egy letelepedési kézikönyvet és egy mentorprogramot, amelyek segítik a beilleszkedésben a betelepülőket, valamint egy vállalkozást is elindítottak.

Eddig négy család és hét magánszemély költözött be a településükre. A beköltözők jellemzően nagyon tudatosak céljaik és életvitelük szempontjából, sokan bár kicsiben, de rögtön gazdálkodásba kezdtek, és néha körültekintőbben tették, mint az őslakosok.

Dicső László szerint

nem jó gyakorlat az újonnan érkezők elszeparált kisközösségeinek létrehozása.

Az alsómocsoládiak célja a helyiek és a beköltözők együttműködésére épülő közösség.

Emellett rájöttek arra, hogy a hasonló programokat térségi szinten érdemes szervezni, így már öt falu együttműködésében, „mikrotérségként” dolgoznak a közösségek jövőjéért.

Napkollektorok a pitvarosi iskola tetején

Város és falu szimbiózisa

Radó Tibor, Pitvaros polgármestere szintén saját programjaikról beszélt. Pitvaroson a legmagasabb a napsütéses órák száma Magyarországon, ezt kihasználva

az 1400 fős lakosságú településen már 4500 napelemet használnak,

de további bővítést terveznek. Legsikeresebb programjuk a település energetikai rendszereinek fejlesztése, 2011 óta napkollektoros, hőszivattyús rendszereket működtetnek a közintézményekben. Jelenleg egy egészségház fejlesztése zajlik, a cél itt is az, hogy önfenntartó legyen az intézmény.

 A Csongrád megyei kistelepülés a térség digitális központja, nyolc másik falu rajtuk keresztül jut internethez és kábeltévéhez. Három másik kistelepüléssel működnek együtt egy közösségként. Általános iskolájukban 133 diák tanul, 45 óvodásuk van.

Ő maga 2010 óta polgármester, azóta 2 milliárd forint fejlesztési forrást sikerült befektetniük a településbe, de az intézmények fenntartásához nem elegendő az évi 17 milliós adóbevétel, ezért

minden évben „csodát kell tenniük”.

Radó szintén hangsúlyozta a közlekedésfejlesztés fontosságát. Szerinte a vidék és a városok távolsága viszonylagos, ő például 2 óra 10 perc alatt ért a konferencia helyszínére, pedig Pitvaros 4 kilométerre fekszik a román határtól.

Szerencsénk van, mert a megyében nem csak a városokban fejlesztik a közlekedést, hanem összekötik a települési szintű fejlesztésekkel, nem úgy mint például Békésben – mondta. Ezért, bár minden fontos ügyet a tőlük 30 kilométerre található Makón kell intézniük, ez mégis megoldható számukra.

Úgy vélte, a döntéshozatali lehetőségek elvonása a kistelepülésektől nem feltétlenül rossz gyakorlat, hiszen vidéken nem mindig van több területen is kompetens, elegendő képviselő. A három traktorosnak a képviselő-testületben például nincs kellő ismerete és információja ahhoz, hogy az iskolával kapcsolatos kérdésekben hozzon döntéseket – mondta.

Radó szerint

a távolság, a kontraszt és a szimbiózis egyszerre van jelen város és a kistelepülések viszonyában.

Nem lehetünk egymás nélkül, csak együtt! – hangsúlyozta végül.

Borítókép: Alsómocsolád

Fotók: alsomocsolad.hu, pitvaros.hu, szentkiraly.hu

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/147786

Ajánljuk még a témában