Szabad-e bírálni George Sorost?

„Egyszóval, 2003-ban a New Statesman még nem tartotta feladatának, hogy kioktassa a nagyközönséget arról, mit szabad és mit tilos mondani Sorosról. Akkoriban még szabad volt kritika tárgyává tenni Soros birodalmi ambícióit, s nem kellett emiatt attól tartani, hogy legott leantiszemitázzák az embert. Soros akkor még nem volt szent és sérthetetlen. Tizenhat év múltán már egészen másképp állnak a dolgok. Manapság Teréz anya férfi változatát tisztelik Sorosban. Tavaly a Financial Times az irónia legcsekélyebb jele nélkül »Az év emberé«-nek választotta, s »a liberális demokrácia zászlóvivőjének« minősítette.

Mi változott hát időközben? Miért vált a politikai elit Soros odaadó hívévé, s miért tisztel benne afféle világi szentet? Az változott, hogy időközben a politikai elit javarésze és médiabeli támogatói felismerték, mennyit kopott a tekintélyük és a legitimitásuk.

Roger Scrutonra és mindenkire, aki Sorost bírálja, a szerte dúló kulturális háború kontextusában zúdul össztűz a médiában. Ebben a háborúban pedig a politikai és kulturális elitet nyílt kihívás éri az általuk csak megvetőleg populistának minősített erők részéről. A populizmustól való félelmükben oly engesztelhetetlenek mindenkivel szemben, aki erkölcsi és politikai tekintélyüket kétségbe vonja. Ebben a légkörben lesz Sorosból az antipopulizmus hőse, akinek jóhírét fel kell mutatni és ünnepelni kell, s akinek bírálóit meg kell átkozni. Mióta az Európai Unióban uralkodó technokrata kormányzati stílust fokozódó mértékben utasítja el a nagyközönség, a korábban önelégült politikai osztály defenzívába kényszerült. Tagjai joggal tekintik Sorost a magukénak és joggal hiszik, hogy minden olyan bírálat, amely »a liberális demokrácia zászlóvivőjét« veszi célba, az ő legitimációjuk elleni támadással egyenértékű. Ezért kellett Scrutont haladéktalanul démonizálni, mihelyt Soros birodalmi ambícióit szóba hozta.”