Mi értelme van a filozófiának?
Mezei Balázs vallásfilozófus, egyetemi tanár írása
A Filozófia Világnapja, november 15. alkalmából a következő kérdésekre keresem a rövid választ:
Mi értelme van a filozófiának?
Van-e magyar filozófia?
Hogyan kapcsolódik a mai magyar filozófia a nemzetközi fejleményekhez?
Hogyan illeszkedik bele a lehetséges korszakalkotásba?
Az első kérdésre így válaszolhatunk: egyfelől
De keleti kereszténység és iszlám sincs, sőt bizonyos fokig a zsidóság is sokat köszönhet a filozófiának. Különösen Platónnak. Ha Whiteheadnek igaza van, a nyugati filozófia nem más, mint lábjegyzeteket sora Platónhoz. Ez erős túlzás, mert a görög gondolkodást a 18. század végén és a 19. század folyamán többszörösen is megújította a germán: Leibniztől kezdve Kanton, Hegelen keresztül Heideggerig, Gadamerig s tovább (a híres Monty Python epizód – mely szerint a görög filozófus-focisták elverik a németeket – filozófiailag téves). A német gondolkodás mintegy kétszáz éves történelmében a cserepadon ülők is zseniálisak.
Másfelől: a gondolkodás fejleményeit megérteni csak hosszas munkával lehet. Az eredmény kedvező esetben hályogfelszakadási élmény, mintha egy csapásra világossá válna létnek és nemlétnek, történelemnek és eseménynek az értelme (ideértve saját létünket is). Platón annak idején s a maga nyelvén jól foglalta össze: „A filozófiánál nagyobb jó istenek ajándékaként még nem jött és nem is fog jönni soha a halandók neme számára”.
A második kérdés válasza: aki e kérdésre magyarul és filozófiailag tagadó választ ad, performatív ellentmondást követ el. A kérdés feltevése filozófiai tett, tehát az igenlő válasz a kérdésben bennefoglalt, míg a válasz tagadása ellentmondást hoz létre. Tehát van magyar filozófia. Jókai Mór: „S hogy magyarul írok, azt nem azért teszem, mert nemzetem iránti kötelességem kényszerít, hogy hű hazafi legyek – hanem azért, mert én olyan szép, kifejezésekben gazdag, mondataiban tökéletes, a gondolatokhoz odataláló nyelvet nem ismerek, mint a magyar. […] Hiszen magyar nyelven költeni olyan, mint a hegedűművésznek a straduarión játszani!” – Ez a filozófiai nyelvre is igaz.
De mi a tartalma a magyar filozófiának?
Néhány újabb ötlet azoknak, akiknek lételeme az intellektuális furtulum: össze kell fogni a mai magyar filozófiai műhelyek munkásságát és egymással kapcsolatba hozva közös gondolkodást létrehozni – arról az egészről, mely helyzetünket jellemzi (lásd például ezt).
Az egész mai vita arról szól, hogy az 1945 után kialakított, majd 1990 után elmélyített diszkriminatív rendszert felül lehet-e bírálni. A válasz: felül. És: van-e érdemteljes törekvés a hazai gondolkodásban, amely nem a marxizmusból ágazott el, hanem az egyetemes filozófia története és jelene ismeretében formálódott? A válasz: van.
A harmadik kérdésre ezt mondhatjuk:
Nemcsak egy-egy irányzatát, területét, hanem meghatározó problémáit és válaszait. Ismerni kell a kontinentális és analitikus irányzatokat, a kettő összhatását. A magyar filozófiának kapcsolódnia kell a markáns áramlatokhoz, ahogyan ez korábban már megtörtént s ma is előfordul. Ami szükséges: a tágan vett magyar filozófiai hagyományok bekapcsolása kortárs vitáinkba. Itt ismét hangsúlyozom: az igazság nem jobb- vagy baloldali. Ha ennek ellenkezőjét állítjuk, ellentmondásba kerülünk és saját kijelentésünket érvénytelenítjük. „Mindent megvizsgáljatok” – de önellentmondásokat ne fogadjátok el! (1Tessz 5:21)
A legidőszerűbb kérdés: mi a filozófia feladata?
A válasz attól függ, mit értünk feladaton. Ha az automatizálás ügyeit, a filozófia csak alapkérdésekre adhat választ. Ha azonban a voltaképpeni feladatot értjük rajta – a valóság feltárásának hivatását –, a gondolkodás messzire vezet. Kevesen fogják fel a frappáns mondás igazságát: „Az eszmék következményekkel járnak” (ideas have consequences). Ez nem annyira pragmatizmust jelent, hanem azt fejezi ki, hogy
Ha van valódi gondolkodás, van valódi cselekvés – politikában, művelődésben, közéletben. Ha a valódi gondolkodást elfojtják – szektás-diszkriminatív erők, felszínesség, önzés, árulás –, egyén és közössége lefagy. Ekkor már nem a valóság a cél, hanem a zsákmány megvédése.
Philosophari necesse est – filozofálni elkerülhetetlen. Mindenki filozofál a maga módján. Ám nem mindegy, hogy a gondolkodást a valóság tisztelete hatja-e át, vagy arrogáns ideologizálás. Platóntól tudjuk: az utóbbi a szofisták világa.
A szofisták sokszor haladók, máskor maradók, mindegy: közös jegyük, hogy tagadják a valódi gondolkodást. Helyette a listázó ötlettelenséget („eszmetörténet”), a belátás nélküliséget („interdiszciplinaritás”), olykor a tartalmatlan botorságot („posztmodern”) bálványozzák. S néha azt is állítják: a „politika” nem rendelhető alá magasabb felfogásnak – miközben ez az ítélet: maga is magasabb felfogás. Aki így vagy ehhez hasonlóan vélekedik, nem jut ki a tévképzetek barlangából, amelyet klasszikusan Platón hasonlata írt le (Az állam, VII. könyv, 514-517).
A filozófia ma sem vállalkozhat többre, mint a barlangból való kivezetésére azoknak, akik azután hajlandók visszatérni és másokat is ráébreszteni a valóságra.
Mennyire felkészült Európa a válságokra? Karácsony Ádámmal az uniós készletezési stratégiáról, Brüsszel háborús hangulatáról és a Régiók Bizottságában elfogadott jelentéséről beszélgettünk.
Orbán Viktort élesen kritizálták ezért, a Tisza Párttal viszont elnézőek.
Kuminetz Géza, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora 2026 elején megjelent könyvecskéjében átfogóan mutatja be a tudománypolitika, a kutatás és a keresztény szemlélet viszonyát és helyes útját.
Számíthattok rám; még nagyobb elszántsággal folytatom a munkámat, amelynek során a jövőben több elemzést és kevesebb influenszerkedést láthattok majd tőlem.
Szombath szerint a modernitásban a Nyugat szellemi élete roppant meg, és az utolsó eszmény valósult meg: „a többség zavartalan jóléte és gyarapodása”.
Krausz Ferenc kijelentette, „a tudomány, a tehetséggondozás és a csúcskutatás támogatása kormányokon átívelő program kell, hogy legyen”.
Az orosz elnök szerint a csapás nem véletlenül történt.
Szerhij Rebrov szívesen visszatérne hazánkba.
