A Politico szerint Putyin nyerte a román választást, még a NATO-t is szóba hozták
A brüsszeli lap szerzője próbálja megérteni miért fordult Románia lakossága a liberálisok helyett a radikális jobboldaliak felé.
Újra kulturális központtá szeretné tenni Kemény János marosvécsi várkastélyát az unoka, Nagy Kemény Géza, akivel Budapesten beszélgettünk egy, az erdélyi restitúcióról szóló konferencián. Az Erdélyi Helikon találkozóinak otthont adó író örököse szerint Romániában democsokrácia működik, Maros megye elrománosítását pedig még Ceaușescu hagyta végrendeletül a magyargyűlölő posztkommunistákra.
Egy restitúciós konferencián ülünk épp. Az önök restitúciós ügye hogy áll, és hogy látja a restitúció jövőjét?
Sokan állnak úgy, mint én. Háromezer hektár erdőt kértünk vissza heten unokatestvérek. A hétből én vagyok az, aki a birtokkal otthon foglalkozom. Egyikük foglalkozik a visszakapott legelőkkel, mivel amúgy is állattartással foglalkozott. Az egyik bátyám Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Művészeti Központ igazgatója, ő teljesen más világban él, kultúrával foglalkozik. Az erdővel az történt, hogy tíz évvel ezelőtt megnyertük a pert, és nyitottuk a pezsgőt, de a hatalom benyújtott egy ellenpert, így nem tudtuk birtokba venni az erdőt. Tehát nem fellebbezéssel támadtak meg, mivel végérvényesen megnyertük a pereskedést, perújrafelvétel címén indítottak még egy eljárást. A pert elvitték az ország másik végébe, szegény ügyvédemnek sokat kellett utaznia oda-vissza. A tengermellékre, a Duna mellé vitték le a pert azon a címen, hogy nem megbízható a bíróság, mert mi befolyással bírhatunk rá.
Furcsán hangzott, olyan volt, mint egy absztrakt festmény, ami előtt állunk, és tetszik vagy nem tetszik.
Így húzzák a pereket a románok, hogy áthelyeztetik?
Abszolút.
És egy óregáti román bíróság az megértőbb vagy nacionalistább a magyarokkal szemben?
Ceaușescu számára az utolsó régió, amit el kellett volna románosítani, Maros megye volt. Így kivégzése után
Nem maga a román kormány akadályozza a restitúciót, hanem egyes, a kormánynak dolgozó emberek, jött-ment ügyvédek, és azok a politikusok, akik nem tudják megmutatni Erdélyben a nagyapjuk sírját. Van egy traktorista, aki állítólag megvette az egyetemet, és ő is harcol azért, hogy ne kapjunk vissza semmit. Azzal jön, hogy háborús bűnösök lennének a felmenőink, illetve hogy szerinte már aranyban kifizették a családot, ami marhaság.
Kemény János háborús bűnös lett volna?
Na, ha valamit nagyapámról nem lehet elmondani, akkor az az, hogy háborús bűnös, irredenta vagy fasiszta lett volna. Eleve Amerikában született és félig volt magyar, a felesége pedig skót-görög nő volt. Nagyon sok zsidót mentett a világháborúban, és fenntartott egy zsidó színházat. Szerintem ezeken a szálakon lehetne visszatámadni, de akkora erő van az román ultranacionalizmus mögött, amivel nehéz megküzdeni.
És a bíróságokkal kapcsolatban: merre magyarellenesebbek, merre megértőbbek?
Voltunk Krassó-Szörény megyében pereskedni, és annyira elérzékenyült a bírónő, hogy felháborodott, mondván, micsoda disznóság, aki ezt kitalálta, hogy egy ügyvéd ennyit kell utazzon egy per miatt, és miért nem tárgyalja a helyi bíróság az ügyet. Ezt a pert megnyertük, de ilyenkor előhúzzák ugyanazt az aktát a fiókból, és megint beadják. Hét és fél kilós volt az első dosszié, amit az ügyvédem rám bízott, hogy cipeljem, most kilenc kilónál tartunk. A bírónő nem látott ki a papírköteg mögül. Mit lehet egy erdőről, egy tulajdonról ennyit beszélni?
Van remény?
Nem szeretem azt a szlogent, hogy a remény hal meg utoljára. Lehet, hogy megköveznek azért, amit mondok, de Romániában democsokrácia működik, ez az államforma, democsokrácia, ahol mindenki annyit lop, amennyit tud. Én nem látom a kiutat. Színes hajjal, normál hajjal mentem haza Erdélybe, most pedig már ősz és kopasz vagyok – a bírósági üléseken őszültem meg igazán. De próbálok segíteni a magyarságnak. Segítem a Határtalanul programokat, magyarországiakat juttatok fel Wass Albert nyomában az Istenszékére. Amint Deák Ferenc mondta: minden magyar felelős minden magyarért. Dsida Jenő pedig azt mondta: nincs más testvérem, csak magyar.
Maros megye volt prefektusa azt tartotta az egyik legnagyobb eredményének, hogy megakadályozta a magyarok kárpótlását.
Marius Pascant magam is bepereltem rágalmazásért a korrupcióellenes hatóságnál. Megnyertem vele szemben a pert, kimondták, hogy etnikai alapon támadott rá a családomra, és semmilyen eredménye nem lett. Pascan megesküdött egy ortodox templomban, hogy mindent megtesz azért, hogy megakadályozza az erdélyi magyar nemesek kárpótlását. És mióta ebben jelentős eredményeket ért el, büszkén ezzel kampányol. Őneki ez a legfontosabb: hogy
Mit lehet hosszú távon kezdeni egy olyan hatalmas várkastéllyal, mint Marosvécs?
Magánvéleményem szerint nem pénzszerzésre kell használni, hanem inkább a családnak kellene beletenni pénzt azért, hogy egy történelmi-irodalmi-kultúrális múzeumot hozzunk létre, különös hangsúllyal a színházon, ami kiszolgálja a magyar nemzetet, és megerősíti az ezer éves erdélyiségünket. Lehetne benne felnőtt továbbképző intézet, kulturális intézet is.
Az én elképzelésem szerint a marosvécsi kastély ugyan az én nevemre van írva, de az minden magyar és a magyar állam tulajdona is. Valahol a román állam is persze, a román törvényeket és a román kulturális érzékenységeket nem szabad megsérteni. Teret lehetne adni annak is egy vécsi kulturális központban, hogy a román irodalmat is bemutassuk.
Tudna önfenntartó lenni a kastély?
Hát igen, addig kéne eljutni. Nagy szükség lenne a magyar állam segítségére ebben a történetben. A cél, hogy mindenkinek legyen jó. A faluból is egyre többen jönnek fel az előadásainkra, koncertjeinkre. Amikor a Castellum Alapítvány csinált egy kastélykoncertet, kilencszáz karkötőt adtunk el. Néptánc-találkozókat is rendezünk, és színdarabokat is meg lehet nézni.