Valóság és emlékezet

A szélsőségek árnyalatai – Bangha Béla SJ életművéről

2018. augusztus 28. 10:55

Máig antiszemitaságáról hírhedt a két háború között ismertté vált Bangha Béla páter, ám életműve jóval összetettebb az egyébként szélsőjobb részről is utólag hamisított képnél. Ki gondolta volna hogy a páter, ha szükségét érezte, a magyarságot is ostorozta, kritizálva „a magyar tunyaságot, úrhatnámságot, hetykeséget, elbizakodottságot, széthúzást és fegyelmezetlenséget, az érzéki szenvedélyek dédelgetését és a gyakori vallástalanságot”?

Nem feltétlenül egyszerű feladat Bangha Béla jezsuita atyának, a két háború közti Magyarország egyik meghatározó katolikus közszereplőjének és „sajtócsászárának” munkásságához nyúlni.

Bangha életművének tisztán látását egyidejű és utólagos szennyeződések sokasága nehezíti: saját szertelensége és heves nyelvezete egyoldalú képet adott tevékenységéről, s számos követője – a korabeli szélsőségek híveként – a legkevésbé sem igyekezett autentikus képet adni a páterről annak 1940-es halála után. A múlt rendszer történetírásától pedig még ennyi objektivitást sem lehetett elvárni.

Többek között így lehetséges, hogy Bangha életművének egyes aspektusai erősen mutatkoznak általános emlékezetében – például erős antiszemitizmusa, radikális nyelvezete vagy éppen protestáns-ellenessége –, mások pedig elhalványulnak. Utóbbiak közé sorolhatjuk

a fajelmélet ostorozását, náciellenességét és az állam szerepével szembeni részleges kritikáját.

A rendszerváltást követően számos történész és szerző foglakozott már részleteiben Bangha munkásságával; a teljesség igénye nélkül Molnár Antal, Szabó Ferenc vagy Gyurgyák János neve említendő. A történész azonban sajátos nehézséggel szembesül Bangha munkássága esetében: írásainak hatalmas – s mint látni fogjuk, a legkevésbé sem megbízható – kiadása elriasztja az egyszeri kutatót, és a kibogozandó ellentmondások unikális labirintussá teszik a jezsuita páter gondolatvilágát.

*

Az alábbiakban mégis kísérletet teszek Bangha gondolkodása néhány elfeledett – vagy meghamisított – részletének bemutatására, elsősorban a páter kevéssé, vagy ez idáig egyáltalán nem ismert írásai alapján. Nem kísérelve meg felmenteni a pátert a szélsőségesség, az antiszemitizmus, vagy a más gondolkodásúakkal szembeni hangulatkeltés – jogos – vádjai alól, a teljes életmű részét képező egyéb dolgokról is szólni kell.

Így példának okáért érdemes elővenni Bangha legrészletesebb náciellenes értekezését, ami Egy fel nem használt hadsereg c. 1939-es írása volt. Az írás hátteréhez érdemes tudni, hogy

a korszak számos katolikus szerzője elutasította a nácizmust,

mint a kereszténységgel szemben álló, „újpogány” ideológiát. Írásában a világiak és a világi katolikus intézmények szerepét emelte ki: mint írta, célja „egy egészen új hadsereg talpra állítása a krisztusi ország védelmében”.A cikk nem a lelkipásztori teendők lekicsinylése volt, hanem a koncentrált erők szükségének éles meglátása:

„Kiindulásunk ez: a katolikus helytállás nagy feladatai a jelen sorsdöntő korszakban komoly megoldásra nem juthatnak bizonyos nagystílű és újszerű munkálatok egész sora nélkül, melyek a szoros értelemben vett lelkipásztori feladatkörön messze kívül feküsznek. Ma a tömegek nagy részét csakugyan a korszellem oly’ szörnyű messzeségbe sodorta el az Egyháztól, s a vallási igazságtól, hogy [rájuk] a puszta lelkipásztori és iskolai munka révén . . . viszonylag már csak kicsiny részben hatunk . . . Gondoljunk csak az újpogányság sokmilliós, részben értelmiségi tömegeire . . . [Ezekben az esetekben] a leglángolóbb lelkipásztori buzgóság is kárba vész, [a] lelkipásztornak kezét-lábát megköti a közhatalom vagy a közgondolkodás elpogányosodása, [az] igehirdetőbe erőszakkal belefojtják a szót . . . s az újpogány eszméket esetleg hatósági nyomással terjesztik.” 

Noha a cikk elején a páter még Németországról beszélt, hozzátette, hogy „könnyelműség” lenne azt hinni, hogy Magyarországon ilyet helyzet nem alakulhat ki. Mint írta, egyszer már volt nálunk Tanácsköztársaság, és egyszer már láthattuk, milyen mélyre süllyedhet az ország. Ráadásul Magyarország „átveszi a külföld minden fordulatát”, és következésképp

a nácizmus „pillanatok alatt itt teremhet”.

A páter sorai, ismerve a náci megszállás és a nyilas hatalomátvétel történetét, látnokias benyomást keltenek:

„Az újpogányság nálunk is lehetséges, és máris gyakran mutatkozó támadásaival szemben tehát éppúgy fel kell készülnünk, mintha az ellenség máris a nyakunkon volna, s máris új jelek, nem Krisztus keresztje felé orientálódnának a tömegek. Amikor a vész már beteljesedett a fejünk fölött, akkor úgyis hasztalan minden elővigyázati intézkedés; a gátat nem akkor kell építeni, amikor az árvíz már itt van . . . akkor későn lesz már arról elmélkednünk, mit kellett volna tennünk, hogy a váratlanul ránk törő újpogány gátszakadást megelőzzük”.

*

Bangha Béla misét celebrál a Sziklatemplomban

 

Hasonlóan kevéssé volt ismert korábban Bangha hozzáállása a faji antiszemitizmus kérdéséhez. A kutató számára bizonyos jelek más szerzők forrásaiban is utalhattak arra, hogy Bangha hozzáállása nem a fajelméletet támogató nézet volt. A páter halálakor ugyanis egy érdekes nekrológ jelent meg a kolozsvári cionista zsidó újság, az Új Kelet hasábjain. Jámbor Ferenc, a lap szerkesztője azt írta, hogy: 

„Hogy most Bangha páter meghalt, a magyarországi zsidótörvény és fajelmélet egyik legkíméletlenebb ostorozója szállt sírba. Nem, ez nem sajtóhiba. Valóban: a fajelmélet legkíméletlenebb ostorozója szállt sírba vele”. 

Mindez kimondottan idegenül hathat Bangha közkeletű megítélésének ismeretében, s dacára annak, hogy a nekrológban voltaképpen nem volt semmi nóvum, a korabeli olvasó is meghökkenhetett a sorokon (lásd: „Nem, ez nem sajtóhiba”). Napjainkra pedig jó eséllyel csak az ismerheti meg a páter munkásságának ezen részét, aki veszi a fáradtságot, és többkötetes összegyűjtött munkái helyett az eredetileg megjelent cikkeket forgatja. 

Ennek oka az tény, hogy Bangha életművét annak első feldolgozói – Bíró Bertalan és Nyisztor Zoltán –

saját szélsőjobboldali ízlésük szerint meghamisították.

Ennek különösen egyértelmű jele, hogy Bangha 1921-es, zsidó-magyar fajrokonságról szóló eszmefuttatását (Antiszemitizmus és ószövetség) Bíró teljesen átírva, ám a változtatásokra való utalások nélkül közölte Bangha összegyűjtött munkáiban. A cikk, melyet Az ószövetség és a fajvédők címmel közölt újra, méltató jelzőket aggat Kiss Sándor evangélikus fajvédőre – akivel az eredeti írásban Bangha polemizál –, s a páter szájába adja a következő, soha le nem írt sorokat: „Keresztény erkölcsi szempontból az antiszemitizmust, amíg nem lépi át az igazságosságnak és a bűnösökkel szemben is kötelező szeretetnek korlátait, nemcsak hibáztatni nem lehet, de helyeselni is kell”.

A Bangha által a faji antiszemitizmussal szemben állított, vélt zsidó-magyar fajrokonságról szóló tételeket a cikk ezen verziója teljesen kihagyja.  Bangha eredeti írásában így fejti ki sajátos elméletét (miután tisztázza, hogy a zsidóságot maga is fajnak tartja):

„Ha a zsidóság erkölcsi és szellemi alacsonyabb rendűségét merőben faji alapon akarjuk megmagyarázni, akkor azonnal bajba kerülünk, mert — hogy egyebet ne említsünk — [Hugo von] Kutschera báró hatalmas tanulmányai alapján elég valószínű, hogy bizony a mi zsidaink, legalább azok, akik német nevűek, vagy akik Orosz-Lengyelországból szakadtak át hozzánk, nemcsak nem szemita eredetűek, hanem egyenesen kazárok, tehát a finn-tatár néptörzs sarjai, s így — sajna — a mi édes, közeli rokonaink a vérség és eredet tekintetében. Ezek ugyanis nem az igazi zsidók utódai, nem szefárdok vagy spanyolok, aminők Palesztinában, Hollandiában, Spanyol- és Franciaországban vannak, hanem askenázik, a zsidó vallást és erkölcsöket úgy ezer évvel ezelőtt felvett Ural-altájiak! Eredetükben tehát voltaképen közel állnak hozzánk”. 

Bangha itt az askenázi zsidóság kazár származásának népszerű teorémáját eleveníti fel, melyet a modern tudomány alaptalannak tart. 

Mindenesetre érdekes, hogy más – például egyidejű zsidó  – szerzőkhöz hasonlóan ő is a faji antiszemitizmus érveit kísérelte meg támadni ezzel, azt is egyértelművé téve, hogy soraival elsősorban az antiszemitákat akarta elérni és meggyőzni (lásd: „sajnos”).

*

Amennyiben persze a zsidóságot továbbra is fajnak – a magyarsággal rokon fajnak – tartja, és elfogadja, hogy vannak „speciálisan zsidó bűnök és hibák”, felmerül a kérdés, hogy a magyarságban és más nemzetekben is látott-e faji hibákat Bangha.

A válasz, talán ismét meglepő módon, igen: ugyanezen cikkében kifejti, hogy a magyarságnak azért is van szüksége a kereszténységre, hogy az

korrigálja a magyar faj eredendő faji hátrányait,

nevezetesen a „pogány ösztönöket”, „a magyar tunyaságot, úrhatnámságot, hetykeséget, elbizakodottságot, széthúzást és fegyelmezetlenséget, az érzéki szenvedélyek dédelgetését és a gyakori vallástalanságot”.  A magyar nép, „e félbarbár nép” oly sikeres megtérését, hogy az aztán királyszenteket adott a világnak, a páter 1930-ban egyfajta „új pünkösdként” írta le.  

Mindössze néhány szegmensét áttekintve tehát Bangha életművének, rögtön kiviláglik, hogy közel sem az a „nyilasbarát, faji antiszemitizmust gerjesztő páter”-kép a valós, mellyel találkozni lehet a múlt rendszer történetírásában, illetve az azt kritikátlanul átvevő egyes mai szerzőknél.

Bangha Béla munkássága, mint szinte minden korabeli közéleti szereplőé, korszakának bűneitől terhes, összetett egészet képez. A heves antiszemitizmus, a magántulajdon tiszteletben nem tartása és a gyűlölködő retorika végigkísérik a páter komoly írásokat is felmutató szellemi tevékenységét. Ezek mellett – főleg utólagos torzítások okán – elsikkadtak a páter más, ma is értéket képező munkái: nemzetiszocializmus- és nyilasellenes írásai, a faji antiszemitizmust (helyes, vagy helytelen tételekre alapozva) elutasító esszéi.

A páter munkásságát egészében érdemes tekinteni, írásait a kor kontextusába helyezve, ám kritikus szemmel szükséges olvasni. S ugyan a fentiek nyilván csak egy részét mutatták be Bangha írásainak – a cikk nem a teljesség igényével íródott –, a vizsgált jelenségek már önmagában is bemutathatják a két háború közötti rendszer megítélésének ingoványos terepét, nehéz feladatait.

***

A szerző korábbi tanulmánya Bangha Béla SJ zsidósághoz való hozzáállásáról és antiszemitizmusáról itt olvasható
 

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/134553

Ajánljuk még a témában