Flegmaságával és pikírt, humoros megjegyzéseivel rendszeresen kivívta a szadista őrök haragját, aminek verések és rendszeres büntetések lettek a következményei. Annyiszor fenyítették, hogy „recski rekorderként” mintegy 111 órát töltött gúzsba kötve. Azonban nem tört meg, éppen ellenkezőleg, ő tartotta a lelket rabtársaiban, akik csodálattal néztek fel a vakmerő, „csakazértse” hozzáállást megtestesítő Benkőre.
Recskről 1953 októberében szabadult, de viszontagságai nem értek véget. Kitiltották Budapestről és rendőri felügyelet alá helyezték. 1956-ban tevékeny részese lett a forradalom és szabadságharc eseményeinek mint a Magyar Értelmiségi Forradalmi Bizottság tagja és a Politikai Foglyok Szövetségének társelnöke. Ebben a minőségben két alkalommal is részt vett a Nagy Imrével folytatott tárgyalásokban. Közreműködött a Petőfi Kör újjáalakításában, de hamarosan már barikádot épített a bevonuló szovjet csapatok útjába. A forradalom leverése után sok recski társával együtt az emigrációt választotta. Nyugaton a Szabad Európa Rádió munkatársaként igyekezett fenntartani a forradalom szellemiségét, számos emigrációs szervezetnek is a tagja lett.
1989-től újra itthon próbált tenni a hazáért, utolsó éveiben is hajtotta a cselekvésvágy, küldetésének tartotta, hogy ápolja a kommunizmus üldözötteinek emlékezetét. 1998-ban egyike volt azoknak, akik létrehozták a Recski Nemzeti Emlékpark Alapítványt, hogy méltó emléket állítsanak a kényszermunkatáborok áldozatainak. Halála után hamvainak egy részét Recsken temették el.
A sorozat a Nemzeti Emlékezet Bizottsága segítségével készül.