Belgiumban, Hollandiában, Franciaországban szó szerint a zsidók testi biztonsága van veszélyben. Napi rendszerességgel érkeznek arról hírek, hogy megtámadják a zsidókat az utcán, ma nyugatról indul a legtöbb „alija”, nem Kelet-Európából. Virág véleménye szerint nem kellene leragadni annál, hogy mi történt a második világháború alatt, a mostani helyzettel kellene valamit tenni. Ma ugyanis egy izraeli turista teljes biztonságban sétálhat végig Budapesten, szemben Párizzsal, ahol számos veszély leselkedik rá – állítja Virág.
Virág szerint az Izrael-ellenesség az új antiszemitizmus. A pontosítás kedvvért elmondja, hogy az Izrael-ellenes kritika nem antiszemitizmus, hiszen minden országot lehet kritizálni. Azonban ha csak egy országot kritizálsz, mindenért és minden fronton támadod, valamint kétségbe vonod a létezéshez való jogát is, akkor kilóg a lóláb. A zsidó állammal szomszédos országok egyikének sem kell annyi bírálattal szembenéznie, mint Izraelnek, miközben emberi jogok tekintetében messze elmaradnak Izraeltől.
Gyakran jelennek meg a hírekben olyan vallásos zsidó csoportok, amelyek éppolyan elánnal ellenzik Izrael létezését, mint a palesztinok vagy a BDS. Virág véleménye szerint ők a leginkább Izrael-ellenesek, aminek vallási okai vannak. Ennek az irányzatnak a judaizmus egy ultraortodox ágának a képviselői képezik a belső ellenzéket; ez a Neutrei Karta, ami gyakorlatilag mindenkivel hajlandó együttműködni, aki elleni Izrael létét, akár az irániakkal is. A Neutrei Karta tagjai úgy gondolják, hogy amíg nem jön el a Messiás, addig a zsidóknak nincs joguk saját államhoz. Ennek ellenére mégis ott vannak, nem kell adót fizetniük, nem kell katonának menniük, mégis bomlasztják a közösséget – mutat rá Virág. – De van egy masszív amerikai zsidóság réteg is, akik nagyon balra húznak, és úgy Izrael-ellenesek, úgy hogy sosem jártak Izraelben. Ennek a fő oka az, hogy az egyetemeken nagyon erős az Izrael ellenes kampány. Zsidóként támadásoknak vagy kitéve, ha nem viselkedsz úgy, ahogy a véleményterror megalkotói azt megkövetelik. Elvárás az Izrael ellenes viszonyulás – meséli Virág.
Virág véleménye szerint mindkét országnak nagyon rossz a külvilág felé való kommunikációja, ezért vagyunk támadhatóak. Megjegyzi: a BDS azért nyer, mert felismerték, hogy a közösségi médiának mekkora szerepe van a fiatalok meggyőződésében. Felhasználnak olyan embereket is, mint Roger Waterst és Richard Gere. Ha egy híresség egy ügy mellé áll, vagy elítél egy országot, akkor pedig a kevéssé informáltak tömegeit képesek meggyőzni. Akárcsak Magyarország esetében: ha egy neves elemzőt vagy nyugaton elismert közéleti szereplőt meggyőznek arról, hogy bírálnia kell Magyarországot, akkor az belföldön is és külföldön is sokat nyom a latba.
Kérdésemre válaszolva, miszerint egy keresztény, magyar lány miért támogatja Izraelt, miért nem mondjuk Magyarország-párti aktivistaként fejti ki tevékenységét, Virág elmondja, hogy ez inkább a véletlennek köszönhető. Első izraeli útja előtt ugyanis szinte csak a zsidókról szóló, jól betanult sztereotípiákat ismerte. Azonban izraeli élményei, és a sok-sok zsidó ismerős, barát teljesen megváltoztatta az Izraelhez való viszonyát. Elmondása szerint a magyar ügyet is szívügyének tartja, hazafinak tartja magát, az Izrael-szerelem azonban egy másik szenvedélye.