Hoppá: van, amiben pártszimpátiától függetlenül is egyetért az „internet népe”

A XXI. Század Intézet októberi felmérésből kiderült, hogy a magyar közösségi média felhasználók számára fontos az emberi méltóság védelme és nem szeretik az álhíreket.

A jelenség tehát már régóta jelen van, ám azért nyomokban, laboratóriumi körülmények között kimutathatóan, de mégiscsak volt vidéki sajtó.
„A budapestiek pedig kérdezhetnék: mi közük hozzá? Ők fővárosi lapokat olvasnak – csakhogy fővárosi lapok nincsenek, csak országosak. Ezeknek pedig egyre kevesebb pénzük van vidéki tudósítói hálózatot fenntartani, ezért egyre fontosabb (lenne) a megyei lapok hírhozó képessége.
Aki veszi a fáradságot, hogy átolvassa ezeket, már évek óta láthatja, hogy a fővárosból szerkesztett egyentartalmat nyomattak, felöntve megyei halálozási hírekkel és kötelező protokollal (avatás, átadás, elfogadás, megszavazás). Következmény: a vidéki Magyarország egyre kevésbé jelenik meg az országos lapokban.
Ez a jelenség tehát már régóta jelen van, ám azért nyomokban, laboratóriumi körülmények között kimutathatóan, de mégiscsak volt vidéki sajtó.”